Látogatásom egy téli karbantartás alatt lévő szállodahajón
(Beszámoló)
Munkahelyemre az útvonal a Duna mellett hosszasan vezet. A villamos ablakából nemegyszer sóvárogva néztem a hatalmas szállodahajókat. Szívesen utaznék egyszer én is ilyenen.
Utazni egyelőre nem fogok rajta, de pár napja lehetőség adódott arra, hogy láthassak egy nagy szállodahajót belülről, amely a Csepeli Szabadkikötőben vesztegel téli karbantartás miatt. A szóban forgó szállodahajó 135 méter hosszú, dízelhajtásossal működik és háromemeletes.
A kapitány az irányító fülkét mutatta be először. Itt időztem a legtöbbet, mert nagyon érdekes volt. Igyekeztem megjegyezni a hallottakat.
Nincs igazán hagyományos értelemben vett kormány a fülkében. Régen a hajók farán volt a hajó irányítását szolgáló nagyméretű kormánylapát, melyet a kormánykeréknél állva mozgatott a kormányos, Ez mára már jócskán megváltozott. Az irányító fülkében az irányító pult két oldalán húsz centiméternél is kisebb átmérőjű kerekek találhatók, melyek elfordíthatók és a régi kormánykereket helyettesítik. Fordulásnál, tolatásnál, kikötésnél van ezekre szükség.
Amennyiben a hajó haladási irányszögét akarja beállítani a kapitány a GPS navigáció alapján, akkor a jobb oldali pult szélén találhatóé és elfordítható kis iránykarral lehet ezt megtenni.
Az irányító pult közepén van a radar képernyő, mely a hajó orrán levő radar által észlelt jeleket rögzíti.
Ez jelzi sötétben és sűrű ködben az akadályokat a hajó előtt.
A pult középső részén még további képernyők találhatók, melyek a hajó belső és külső képeit mutatják. A kapitány a kamerákat nemcsak forgatni tudja, hanem a távolsági élességet is be tudja állítani.
Vannak még további digitális kijelző képernyők, melyek a hajó gépészeti állapotát jelzik a kapitányi asztalon, de ezek természetesen ugyanúgy megtalálhatók a gépész szolgálati kabin asztalán is.
A kapitányi székben ülve a kapitány lábánál három taposó gomb található. Egyik a hajókürt megszólaltatására alkalmas. A másik kettőd sajnos nem jegyeztem meg.
A kapitány többek között elmondta, hogy a hajó működéséhez elegendő három személy. Rajta kívül egy gépészre és egy matrózra van szükség. Mivel a hajó folyamatosan megy, két kapitány, két gépész és két matróz 12 órás váltásban dolgoznak.
A szállodahajó személyzete 56 fő, akik az utasok igényeit és kényelmét szolgálják.
A bevezető után bejártuk a 135 méter hosszú hajó mindhárom szintját. A hajó elülső részében az utasok számára hatalmas pihenőszoba, illetve társalgó van kialakítva bárral és büfével. Innen lehet átmenni egy hosszú folyósóra, melyről az utasfülkék nyílnak. Minden szobához tartozik fürdőszoba vécével és egy fedett terasz, lehúzható ablakokkal. Természetesen minden szobában tv, telefon és minibár, mint a legtöbb szállodában. Két kategória van a szobákra. Az elit kategória szobái kifejezetten elegánsak és valamivel nagyobbak. Az utasfolyosóról nyílik még egy sószoba, és egy edzőterem is.
A hajó hátsó felében van a személyzet lakrésze. A személyzeti szobák kisebbek és egyszerűbb a berendezésük. A helykihasználás érdekében itt emeletes ágyak találhatók. A személyzetnek is van pihenő szobája, mely egyszerre kb. húsz fő befogadására képes. Itt lehet étkezni, társalogni, ha jól emlékszem még tévé is van. A személyzeti folyosóról nyílik a mosoda is, több ipari mosógéppel. A személyzetnek külön egy kisebb mosógépe van.
Az alsó szinten van természetesen a gépház, és egyéb gépi berendezések.
A kapitány megemlítette még, hogy a vécék másképp működnek egy szállodahajón, mint általában.
Vízzel kell feltölteni a vécécsészét, majd használat után vákumszívással kerül a szennyezett víz a hajó szennyvíz tartályába. A vákuumszivás akkor kerül működésbe, ha használat után lefedik a vécét a tetővel.
Nagyon sok lépcső van a hajón a szintek között, de természetesen van lift is. Nem feltétlenül muszáj a lépcsőkön közlekedni.
Sajnos a felújítás miatt elég nagy volt a rendetlenség, de kb. egy hónap múlva befejeződnek a munkálatok. Április 24-én indul el útjára a hajó.
Szép hétvégét, kellemes időtöltést kívánok! Mester tudósai az idő romlását jósolják, de reméljük, hogy ennek ellenére egyre közeledik a tavasz érkezése.
Bejártunk néhány erdei utat. A sárban sárga gyertyánlevelek, istenhozzádok, istenveledek, a foglalata mindnek csak a sár, ne mondd, hogy nem láttad soha, mi vár!
Ne mondd, hogy nem láttad soha, mi vár! A fák közt karcsú őzlábgomba-lámpák, egy apró, fényes-zöld csodabogár-hát, rohangáló, túl boldog gyerekek - ne mondd, hogy te nem láttad ezeket.
Ne mondd, hogy te nem láttad ezeket: Gombaszedők késekkel, kosarakkal, egy erdő tele elhullott szavakkal, egy tanácstalan, fáradt utazó: Inkább más úton járni volna jó?
Inkább más úton járni volna jó? Keresni egy másféle terepet, új asztalt, ágyat - új szálláshelyet? A foglalata mindnek csak a sár - ne mondd, hogy nem láttad soha, mi vár.
Bejártunk néhány erdei utat, egyik fa a másik fára mutat, istenhozzádok, istenveledek, a sárban sárga gyertyánlevelek
Örömmel olvastam a hozzászólásodat. Mindig érdekel a véleményed. Nem kell mentegetőznöd, hogy nem tudsz minden esetben időt fordítani egy-egy témára. Én is jártam már úgy, hogy a fejemben már megfogalmaztam egy hozzászólást bizonyos témához, aztán mire eljutottam volna a megírásához, már más témák voltak napirenden.
Azért is raktam fel ezt a témát, mert többnyire idősek vagyunk, akik itt játszunk és kommunikálunk ezen a fórumon. Abban megegyezhetünk, hogy egészséges gondolat az életvégi tervkészítés. Sok minden szerepet játszhat egy ilyen tervezésben. Vagyon, gyermekek, unokák, vállalkozás, temetkezés, stb. Egyetértek Bajkálifókával, hogy az életvégi tervezés egyénileg nagyon változó. Viszont aki ilyet készít, döntéseket kell hoznia. De még az olyan egyszerű kérdésben sem mindig egyszerű a döntés, hogy milyen temetést szeretne az illető. Mára már elszabadultak az árak, nem is folytatom, tudjátok miről beszélek.
Az életvégi tervezés történhet szóban és írásban is. Emlékszem, sok-sok évvel ezelőtt, mikor 19 éves voltam és édesapám haldoklott a kórházban, halála előtt még írt egy levelet édesanyámnak, a bátyámnak és nekem. Ez volt az ő életvégi terve. A levelében megkért engem, hogy vigyázzak édesanyámra, segítsek neki mindenben, és megdicsért, hogy milyen ügyes tudok lenni. A haláláig őrzöm ezt a levelét. Néhányszor elővettem életem során,, megható volt mindig újra olvasni. A szó hamarabb elszáll, de az írás megmarad, amíg megőrizzük. Mélyen belevéste magát az emlékezetembe. Nemcsak a levélke miatt, hanem azért, mert igazán jó családapa volt. Még haláltusája közben is ránk gondolt. Tüdőrákban halt meg 49 évesen.
Elnézést, hogy a végén átmentem személyes megnyilvánulásba, de gondolatilag kapcsolódott nálam ehhez a témához, és nem tudtam fékezni magam, hogy ne írjam le.
Uram, a tél bevert a templomodba. Álltam vaspántos portádon belül s ámulva néztem botra-font kezemre sugárban omló fényességedet. Térdelt a nép, én álltam egyedül, úgy hallgattam, amit beszélt papod: „Ez világot szívedben megutáljad és úgy menj ki belőle meztelen -”
Uram, te ezt így nem akarhatod.
Tudom, hogy földed nagy területéből egyetlen barlangod jutott nekem, s megreng az is, ha viharod zenéje végigrobajlik fenn a tölgyeken. De ha tavaszod jő, enyém az erdő, és jó hozzám az erdő: ennem ad, rigószavaddal kelt a kora-reggel s odvamba surran este sünfiad. Gazdám, a nyár, az ősszel hullt levéllel új őszig minden gondot eltemet: mezítláb járom harmatos meződet s verőfényed füröszti mellemet. S ha kóborolni küld a nyugtalanság s nótázva fut mellettem patakod, kurjantással köszöntöm kék lakásod, s fütyörészem s Uram, te hallgatod. Zöld asztalomon vadgyümölcs az étel, otthon-kínáló tűz nem int felém, de mondd, volt-e valaha szép világod valakié úgy, ahogy az enyém?
Ha menni kell, vállamról rongy-ruhámat egy rándítással elhullathatom, saruim szíja sem marad velem. Uram, utálni nem tudom világod, de indulhatok, amikor kívánod, igéd szerint: egészen meztelen.
————
(elnézést kérek, de ez a vers még ide kivánkozott…)
Mostanában talán ti is észrevettétek, egyre kevesebbet időzök itt a virtuális világban. Ez persze nem jelenti azt, ha itt vagyok akkor kedvenceimet nem látogatom meg. Az események azért érdekelnek, csak esetleg később és ritkábban reagálok rájuk. Az utóbbi témáról röviden: messzemenően egyetértek véleményetekkel. Azt tudni kell rólam, hogy a halál, sosem tartozott a kedvenc témáim közé, én inkább mindig az életet részesítettem előnyben.
Persze a leírt szituk bárhol, bárkivel előfordulhatnak, hiszen azt már mindannyian régóta tudjuk, hogy az emberek nem egyformák. Így bár hasonló lehet a gondolkodás módjuk, az éppen előforduló helyzeteket mindenki másként éli meg. Abban is igazat adok, hogy a halálról való beszélgetés nem lehet tabutéma, hisz korunkban ahogy írtátok, már a gyerekek is eléggé felvilágosultak, hogy tizenéves korukban is megértsék miről is szól a történet De épp a különbözőségből adódik, hogy van aki ennek függvényében természetesnek veszi a témáról a beszélgetést, de van olyan is aki elzárkózik ettől. Emiatt még senkit sem szabad elítélnünk. És igenis vannak olyan helyzetek, amikor úgy érzi az ember, hogy közeledik a vég és ekkor lesznek olyan elmondandói, amit barátaival, szeretteivel úgy érzi meg kell osztania.
Lehet, hogy ő is tévedésbe esik, mert amit ő ilyenkor fontos dolognak tart, egyáltalán nem az, de meg kell hagynunk hitében, és ilyen beszélgetés elől nem szabad elzárkóznunk. Összességében maradhatunk annyiban, hogy egy nagyon jól választott témakört varázsoltatok ide.
Ha hüleséget írtam elnézést kérek érte, továbbra is figyelemmel kísérem a beszélgetést.
Nézd Kedves Erobika, aki ezt a témát ( bármilyen szinten) nem tartja helyesnek- nem fog róla beszélni-szerintem viszont egy értelmes és jól müködö családban ugyanugy beszélnek róla mint akár egy esküvöröl.( természetesen nem napi szinten- de megbeszélik ezt a témát is, hogy ha nem jön közbe egy váratlan más esemény-akkor mi és hogyan legyen, és ez a helyes! Már egy 5-6 éves gyermek is megérti, hogy aki meghal- nem jön vissza többé.
Köszönöm a témához fűzött rövid véleményedet és a Petőfi verset is Kedves Bajkálifóka.
Azzal teljesen egyetértek, hogy a haldokló és a családtagok személyétől függően más és más lehet a "Végzet" megbeszélése. Amennyiben egyáltalán történik ilyesfajta megbeszélés, mert szerintem legtöbbször nem. Egy picit összezavartál azzal, hogy nálunk nem tabu a halálról beszélni. Lehet, hogy nem jól fejeztem ki magam. A halálról persze, hogy beszélünk, de általánosságban. Viszont szerintem, az idős emberek életvégi tervezését nem hiszem, hogy szívesen meghallgatnák a fiatalabb családtagok, mikor a halál még nem lebeg az idős emberek feje felett. A fiatalabbak ilyenkor hárítanak, nem akarnak erről beszélni, mert hiszen még nem haldoklik az illető. Nem akarják tudomásul venni, nem akarnak gondolni arra, hogy idővel el fogják veszíteni idősebb családtagjaikat. De az is előfordulhat, hogy valaki nem tervezi még a halálát, de az váratlanul megtörténik. Bármikor lehet életvégi tervezetet készíteni, de erről beszélni nem célszerű. Az erről való beszélgetést nem tartják természetesnek. Így értem, hogy ez a téma tabu.
Rendkívül érdekes sorozatnak láttam az egyik részét minap, valamelyik TV csatornán. „Tabukról, tabuk nélkül.” Sok olyan téma került szóba, amelyről nem illik, vagy éppenséggel egyáltalán nem is akarunk beszélni. Ilyen többek között a halál. Miért nem akarunk róla beszélni? Mert a halál összekapcsolódik a félelem fogalmával. Félünk, hogy elveszítjük szeretteinket, félünk, hogy itt hagyjuk ezt a földi világot, amin túl talán nincs semmi.
Pár száz évvel ezelőtt még nem igazán féltek a haláltól. Az idős emberek halálát természetes velejárójaként fogadták el az életnek. Akkoriban több generáció is együtt élt egy házban. Az idős családtagok többnyire otthon haltak meg, gyermekeik, unokáik körében. A kisgyermekeknek is természetes volt, hogy az idős emberek egyszer csak meghalnak. Persze, teljesen mások voltak akkor a körülmények. A nők többnyire nem dolgoztak, tudták ápolni a beteg, vagy magatehetetlen családtagokat. Azt is tudták, vagy legalábbis remélték, hogy ha eljön az ideje, őket is ugyanúgy fogják ápolni a gyerekeik otthon, családi környezetben.
Azóta rengeteget változott a világ. Fejlődött az orvostudomány, egyre több kórház alakult, a nők munkába álltak, és a haldokló, esetenként magatehetetlen emberek bekerültek a kórházakba, elfekvő otthonokba. Távol szeretteiktől, idegen környezetben haldokolni nagyon rossz érzés lehet. Felmerülhet ilyenkor a haldoklóban, hogy maradtak az életében olyan dolgok, melyeket el kellene még rendeznie, de már nincs rá lehetősége.
Egyetértek azzal, hogy akkor tud igazán megbékélni a halálával egy idős, beteg ember, és nyugodt szívvel itt hagyni ezt a világot, ha az élete végét még időben megtervezi és lezárja. A műsor beszélt az „Életvégi Tervezés Alapítvány”-ról, mely ebben segíteni tud. De szerintem elég, ha még időben átgondolja az idős ember, miket kell még életében megtennie, miről kell még rendelkeznie, akár szóban vagy írásban. Többek között megbeszéli a családdal, mi történjen halála esetén. (Pl. milyen temetést szeretne, hova temessék el, esetleg ki mellé temessék. stb.)
Amondó vagyok, hogy mindezek valóban fontosak. Nem beszélni a halálról - sokkal nagyobb fájdalmat okoz az elmúlás. Intézkedni az életünk végéről bármikor lehet, beszélgetni a szeretteinkkel pedig szerintem csak akkor, ha úgy érezzük, eljött az idő.
Ehhez csak annyit fűznék hozzá; Igaza van. Jól gondolja. Az életéből, tapasztalatából meríti a verseket, megdolgozik értük, megszenvedi azokat, nekünk pedig "csak" pillanatnyi hangulat, esetleg gondolatébresztés, vagy röpke sóhaj (hogy a költő szavaival éljek).
Nagyon szép vers. Minden elmúlik egyszer. Nincsenek örök életű dolgok. Amúgy a felmorzsolódásnak van egy átvitt értelme is az én olvasatomban. Köszönöm Bajkálifóka.
Nem véletlen, hogy nincsenek véletlenek, amit véletlennek hiszünk, nagyon távol kerül az istentől, kiváltó okától, annyira messze, hogy körvonal sem látszik belőle, úgy lesz, hogy egyszer csak virágzik, érezni illatát, bűzét a virágnak, érezni tavaszát, locs-pocs januárnak, míg az üldözöttek teste-lelke fázik.
Filozófiával jól lakni nem lehet, hiába spekulál buzgón a képzelet, nincs az az úristen, aki segít neki, vagy teremt magának, teremt, ha teheti; mondjuk, istent teremt, s földobja az égbe, ez lesz ezután míg él, a segítsége, üdvözítője és hasonlatossága, amíg rá nem döbben, hogy minden hiába.
lIlyen képességböl lett ember az ember szüksége volt és van transzcendenciára, a félelem tudás nélkül olyan fegyver, amely nem türi azt, hogy minden hiába szörnyű társadalmak szülték meg a papot, ki az égieknek hatalmat teremtett, egymással versengve minden hitehagyott istenfélővé vált, tőle várt kegyelmet,
hogy az urainak kedvébe járhasson, templomokat emelt vérrel, verítékkel, így történhetett, hogy egymásra is hasson minden halandó, nem szólalt meg a vészjel, így vált az okozat újra okká ismét, minden véletlen determináció volt, mindenki mindaddig gyűjthette a kincsét, amíg istenre és uraira gondolt.
Legtöbbször nem véletlenszerű részedről a naplómba feltett vers kiválasztása, kedves Bajkálifóka. Akár címében vagy mondanivalójában kapcsolódsz az előző hozzászólásomhoz, amikor van ilyen. Tetszik a tudatos versválasztásod.
Szokásomhoz híven, - amennyiben nem ismerem a költőt - utána nézek a költő életének, és elolvasom néhány versét.
Most is így tettem. Nem túl hosszú élete elég mozgalmas - továbbá a versírás és dalszöveg szerzés tekintetében elég termékeny volt.
Elolvastam "Az én Hamletem" c. versét, valamint "A költőkhöz", "Ballada a szerelemről" és"Búcsút mondtam az ügynek" versét is. Ugyanez a sorrend az általam felállított tetszési index tekintetében is. Ez nem azt jelenti, hogy a "Búcsút mondtam az ügynek" c. verse nem tetszik. Inkább úgy gondolom, hogy talán a fordítása lehetne jobb. Persze ez nagyon szubjektív kijelentés részemről.
"Dalainak zömét életében nem adták ki, csak agyonjátszott magnetofon-felvételeken terjedt. Versei életében nem jelentek meg." Igaz, hogy elsősorban színész volt, de azért ez nem volt véletlen az akkori Szovjetunióban.
Külön érdekesség volt számomra, hogy Marina Vlady volt a harmadik felesége, akivel együtt élt haláláig. Jóllehet kapcsolatukat megviselte Viszockij zaklatott életvitele.
Nem szeretek politizálni, csupán igyekszem nyitott szemmel és füllel figyelni a világ dolgait, mint azt már írtam. Olvasom a HVG-t és a Magyar Hírlapot is, igaz ez utóbbit ritkábban. Tegnap jelent meg egy cikk Bogár László neve alatt Számomra teljesen mindegy, ki volt ő azelőtt, milyen szerepet játszott a társadalmi életben, de nem egy buta ember. Ebben a cikkben olyan dolgokat állít és vetít előre, mellyel nagyobb részben egyetértek. Kiemelnék néhány dolgot.
Magyar Hírlap
Donald Trump elnökké választása esetén olyan ma még elképzelhetetlenül akrobatikus beszédtér mutatványokra kényszerül majd, amelyeket egyelőre aligha tudunk előrevetíteni
Donald Diadala, vagyis diadal vár-e Donaldra? Donald Trump egyre közelebb kerül ahhoz, hogy ő legyen a Republikánus párt elnökjelöltje, és szinte minden előrejelzés szerint ezzel az Egyesült Államok következő elnöke. Most, alig kilenc hónappal az esemény előtt érdemes lenne eltöprengenünk azon, hogy mi is a tétje ennek az elnökválasztásnak. Annál is inkább, mert ezzel az elnökválasztással kezdetét veszi az amerikai birodalom legvégső szakasza és az egész világ sorsát meghatározza az, hogy a következő elnök és adminisztrációja „ki is lesz” valójában ebben a megállíthatatlan folyamatban.
Ráadásul ami végbe megy, az nem egyszerűen az amerikai birodalom bukása lesz, hanem a nagy valószínűséggel a modern Nyugat elmúlt ötszáz éves globális diktatúrájának végét is jelenti, és erre a nem jelentéktelen történésre sem elméleti, sem gyakorlati válasza nincs a világnak, és annak az amerikai birodalomnak sem, amelynek most ezt is „adminisztrálnia” kell majd. Sőt, bár ez már inkább egy lételméleti science-fiction, és disztópikus horror, de egyre több jel utal arra, hogy „halmazati büntetésként” egy olyan háromezer éves kulturális-megaciklus is mostanában (21.–22. század során) ér véget, amelynek elemi szintű elbeszélésére sincs „szalonképes” narratíva. Ez az írás leginkább azt kísérli meg áttekinteni, hogy mindaz, ami a mai világban ebből a globális beszédtérben megjeleníthető, az milyen viszonyban is van azzal, amit el kellene beszélni.
Azt talán nem kell különösebben bizonygatni, hogy a nyilvános beszédtér egész szerkezete a globális vélemény-hatalmi diktatúra hamis valóságértelmezési rendszerének van alávetve, tehát a „valóságos valóság” elbeszélésének esélye ugyan nem nulla, de alig több annál. Az előbb jelzett egymásra torlódó válsághullámok egyenként is elbeszélhetetlenek, egymással való komplex kapcsolati rendszerük meg végképp. De mi van ehelyett hamis „kvázi-valóságként”?
A globális valóságipari művek értelmezése szerint a világ fő problémája az, hogy a liberális demokrácia és szabad piacgazdaság kombinációjára épülő egyetlen „helyes” berendezkedést nem minden ország fogadja el, sőt „bizonyos nehézségek” miatt lendületben vannak azok a „gonosz” uralmi csoportok, amelyek „populista” és „autokratikus” rendszereket próbálnak fenntartani. Ezek legfőbb megjelenítői Oroszország és Kína, de valójában Trump is,
A probléma lényege természetesen az, hogy az ilyen országok és rendszerek kicsit nehezebben kifoszthatók. Az elmúlt évtized öt létező összefüggésekre épülő, de hamis elbeszélési módba ágyazott „témája” mentén léphet be a nyilvánosságba az, aki mégis csak kísérletet tenne a lényeg, vagyis az egymásra torlódó válságok elbeszélésére. Ezek a migráció, a klíma, a világjárványok ügye, az identitás (család, nemzet, kultúra) és a felszínen ukrán-orosz háborúként feltüntetett világháború.
Nagyon is létező kérdések ezek, csak úgy van felépítve az elbeszélésüket „előíró” beszédtér, hogy az pont a lényeges összefüggéseket tegye feltárhatatlanná.Donald Trump nem tárhatja fel a mexikói határon kialakuló permanens polgárháború „migrációnak” látszó örvényléseinek valóságos természetét, mert ezzel az amerikai nemzetállam és az erre épülő és mint talapzatot egyre durvábban kifosztó globális amerikai birodalom olyan „tabuit” sértené meg, amit az őt támogató amerikai választók is elviselhetetlennek éreznének. Nem tárhatja fel a „klíma-probléma” valóságos természetét, mert e kérdés mögött is olyan globális energia-hatalom-gazdasági érdekek feszülnek, és olyan hamis értelmezési ketrecbe van zárva az „átlagválasztó”, ami ezt lehetetlenné teszi.
Ehelyett persze ennél a témánál megteheti azt, mint első elnöksége idején is, hogy egyszerűen „sötétzöld idiótának” tekint mindenkit, aki ezt a kérést egyáltalán kérdésnek tekinti, bízva abban, hogy ez a lendület megtartja szavazótáborát. Hasonló logikával söpörheti félre az egész identitás ügyet (gender, LMBTQ stb.), szintén bízva a „normális” többség elemi erejű támogatásában. Mivel a „világjárvány-csinálás” és globalo-vakcinázás ügyében elnöksége idején már megtapasztalhatta az e kérdés mögött meghúzódó globális tőkestruktúrák pusztító erejét, így itt biztosan kénytelen lesz meghátrálni, mint ahogy az orosz–ukrán háborúnak álcázott világháború ügyében is.
Elnökválasztási szlogenként ugyan működni látszik a, „ha én leszek az Egyesült Államok elnöke 24 órán belül véget vetek a háborúnak” formula, de ő is pontosan tudja, hogy ez a háború nem az amerikai nemzetállam (azé végképp nem), de nem is egyszerűen az amerikai birodalom, hanem a „harmadik típusú” birodalomkiválasztó főhatalom háborúja, így mindössze az amerikai nemzetállam elnökeként mozgástere módfelett korlátozottnak látszik.
Összefoglalva tehát Donald Trump elnökké választása esetén olyan ma még elképzelhetetlenül akrobatikus beszédtér mutatványokra kényszerül majd, amelyeket egyelőre aligha tudunk előrevetíteni, de nem lesz más lehetőség számára. Megválasztása esetén ezeket az emberi létezés szempontjából ugyan döntő jelentőségű, de egyelőre hamis értelmezési keretbe ágyazott „lét-kérdéseket” ki kell szabadítania a hamis értelmezés ketrecéből, és el kell kezdeni azoknak a válaszoknak a felépítését, amelyek e kérdések megválaszolásán keresztül mutatják meg a nemzetállam Amerika, s az egész világ számára annak a ma még ismeretlen globális egyezség-rendszernek a körvonalait, ami az egyetlen esély lehet a világ túlélésére.
