Minden tiszteletem a tisztességes bíróknak és a tisztességes ügyvédeknek!
Zsigerből ? Elhiszem. Melyik ország? "Nem tudhatom másnak e tájék mit jelent." - bizony ez az az ország.
Hogy kibukna az igazság? Na az szép lenne. A határnap előtt postázott, beérkezett, iktatott és az ügyhöz csatolt anyagot, alapos fejmosás közepette úgy dobta elém a bíróúr, hogy a lapok össze-vissza gyűrődtek mondván, hogy ő az ilyet nem szereti.
Mert hogy mindenki az utolsó napokban küld be neki mindent. Mondtam neki, hogy bocsánatot kérek nem tudtam, és nem kell elolvasnia, elmondom én fejből, vagy felolvashatom, ha úgy kívánja. De komolyan fontolgattam hogy elhagyom a tárgyaló termet és feljelentem az urat. Aztán csak hajlandó volt belenézni. És ez csak egy villanás. A sok hasonlóból.
Kezdhetném azzal, hogy a legeslegelején amikor még el sem indult a válóper és elzárták a gyermekemet, bementem segítségért a gyámhatóságra.
A vezető fogadott és kerek-perec közölte, hogy "Magának nincs semmiféle láthatósága, maga csak akkor láthatja a gyerekét ha majd én megengedem! Addig menjen haza és ne zavarjon a munkámban!"
Szívesen elküldhetem a jegyzőkönyveket, a pszichológusok szakértői véleményeit, fél méter magas kupac a peranyag.
De igazából már nincs jelentőssége. A fiam tavaly nyár elején betöltötte a 14. életévét és fontolgatja az (ide) hazaköltözést, ahonnét a bírók annak idején kiszakították.
Csak az tartja vissza, hogy ha eljön akkor az anyja nem fogja többé beengedni.
Legalább is, többek között ilyenekkel zsarolja. Úgyhogy azon a bizonyos kardélen egyensúlyozunk.
Csak megemlítem, mint részletet. Idehazára van kulcsa a fiamnak. Bármikor be tud jönni. Anyjához pedig előtte nyitják, mögötte zárják az ajtókat, mint a börtönben. Kulcsot nem kap.
Az utóbbi időben, lassan úgy fél éve, néha titokban az iskola után hazaszökik a fiam egy-egy órácskára, vagy csak pár percre, egy puszira. Kipanaszkodja magát, megbeszéljük a történéseket. Mit lehet és mit nem tehetünk. Néha tanulunk egy picit. De igazából a közös hétvégéinken ápolgatom a lelkét. Az állandó stressz miatt sokszor fél vagy egy egész nap kell ahhoz hogy feloldódjon és nevetni is hallhassam.
Persze most bizonyára akadhat olyan aki mind erre azt mondja, hogy ez lehetetlen.
Ja igen. Gondolom még inkább ezt mondaná, ha azt is tudná, hogy a fiamat kisbaba korában én etettem, fürdettem, pelenkáztam, gyakorlatilag egész nap velem volt az anyukája betegsége miatt.
Aztán a válás kezdetén majdnem egy egész évre teljesen elzártak minket egymástól, majd váratlanul a bíróságon kikönyörgött nyári egy hét végén nálam hagyta az anya a gyermekünket.
Na és a hatóság? Hát igen! Majdnem csak két hónap alatt tudtam elérni azt, hogy a gyámhatóság kötelezze az anyukát a kapcsolattartásra.
Az anyuka és a szülei a telefonszámot titkosítatták, nem hogy nem engedtek be, hanem még szóba sem álltak.
A gyámhatósági határozatot is csak úgy tudtam végrehajtatni, hogy kértem az anya mellé a családsegítőtől vagy a gyámhatóságtól hivatalos kísérőt a kapcsolattartásokra, mert ha nem volt kísérő akkor egyszerűen még látogatóba sem volt hajlandó eljönni.
Mert bármit tett is a kicsinkkel az alatt az egy év alatt amíg elzárva tartotta, a kicsink számára csak hiányzott. És aki szereti a gyerekét az pontosan tudja, hogy ilyenkor a szülő számára az "én" nem számít. Csak az a fontos, hogy a gyermekemnek ne legyen rossz. Már ha valóban szülő az illető.
Szóval kedves Anna, köszönöm a kedvességét. A mundérhoz való lojalitásában sem kételkedem.
Viszont azt is érdemes tudnia, hogy bár ügyvéddel "felvértezve" vesztettem el az elhelyezési pert.
Azóta ügyvéd nélkül, az anyának két ügyvédjével szemben megnyertem az anyagi pert, és két "elhelyezés mágváltoztatása" pert is, valamint egy gyámhatósági kapcsolattartás módosítása eljárást.
Igaz a bíróság a dokumentumokkal igazolt anyagi javak törvény szerint járó részének a felét ítélte csak meg. Valamint a két elhelyezés megváltoztatási perben az anya akarta korlátoztatni a kapcsolattartási időket.
Ezzel szemben a kezdeti szombat délelőttől-helyett már péntek este hazajöhet a kisfiam és a nyáriszünetben két hét helyett már egy teljes hónapra itthon lehet.
Sőt! Az idén először újra együtt szilveszterezhettünk!
Na jó tudom, hogy ezek mások számára nem túl nagy sikerek, de ahhoz képest, hogy az anya még a kezdeti másfél napot is fél napra akarta csökkentetni, és a nyári két hét felét el akarta vetetni, számunkra hatalmas dolgok.
Hogy ebben mekkora szerepe volt a jognak, azt inkább nem ragoznám. Elegendő ha annyit jelzek, hogy a jog szerint minden állampolgár vele született alkotmányos joga, hogy akkor láthassa a szüleit, vagy bárkit (természetesen épeszü szabályok mellett,)
amikor szeretné, de ezt az alkotmányos jogát minden ok, minden indok nélkül elvehetik tőle a jog gyakorlói.
Szóval köszönjük szépen, mi már látjuk a fényt az alagút végén! Ha segíteni szeretne, akkor azokon kellene segíteni akik a sima, jogerősen megítélt kapcsolattartásaikat sem tudják elérni.
Na "dióhéjban" ennyi. Sajnálom, hogy hosszabb lett mint szerettem volna.
Sajnos ez úgy működik, hogy minden gyalázás, nem csak az indokolatlan, hanem az indokoltnak hitt egyaránt mindkét szülő "státuszát" egyszerre mossa alá.
Így működik a gyermekek pszichéje.
Még a fene nagy igazmondás is sok-sok kockázattal jár. Eljön majd az az idő amikor a gyerekek önmaguk akarják tudni az okokat. Ki kell várni. Sok esetben 18-28 éves kor között jön el az az idő.
Válaszokat úgy is lehet adni, hogy nem hazudunk, de mégsem esünk bele a túézó igazmondás okozta hibába.
Kezdettől többször kértem a gyámosokat, hogy nem kell büntetni. Hívják be, ültessék le és tegyék elé a törvényeket, amiket be kellene tartania. És mondják el neki, hogy mit kap akkor ha megszegi a kötelességét. Nem tették meg egyszer sem.
Igen ezt én is kértem, hogy mindenféle szankció nélkül pusztán TÁJÉKOZTASSÁK a másik felet-nem mintha nem lenne tisztában PONTOSAN a szabályozással-csak, hogy érezze a hatóság törődését.:) Na, ERRE nincs mód és lehetőség. Tehát, ha én két tanúval-akik lehetőleg nem családtagok (ez is teljesen életszerű LOL)-jelenek meg a kapcsolattartás időpontjában és az meghíúsul, akkor fel tudom jelenteni az exemet és akkor beindul a gőzhenger, aminek végül mindenképpen a gyerekeim látják kárát anyagilag és érzelmileg is. ENNEK ÍGY MI ÉRTELME VAN?!?!?
Sajnos így van! Sajnos, mert a gyermekek számára ez is csak rosszul tud "lecsapódni".
A fiam évekkel ez előtt elmondta, hogy akárhányszor elővette az anyát a gyámhatóság - az is nagy nehezen, - a kapcsolattartások akadályozásáért,
-- ami egyébként nem pótolható, hanem a törvény betűje szerint, magánvádas "a kiskorú veszélyeztetése" bűncselekmény, de még bíró is úgy értette a paragrafust, mintha az a gondozó szülő számára tenné lehetővé az akadályozást, --
minden alkalommal heteken át gyötörte az "édes anyukája" ezért. Ordibált vele minden apróságért, mint például "nem párhuzamosam állnak a cipői a szekrényben", vagy éppen "miért nézett úgy" a gyermekünk rá, mint ahogyan éppen rá mert nézni. Vagy bármiért, csak úgy:"takarodj a szemem elöl!" , "kotródj enni" és még hosszasan sorolta szegénykém...
Így megígértem neki, hogy én nem fogok semmiféle hatósághoz fordulni.
Azóta sem lett jobb a helyzet. Csak most nem a hatóságok az ordibálások, kínlódások, gyötrések "okozói", hanem "csak úgy", ha rossz kedve van anyának akkor örjöng.
Kezdettől többször kértem a gyámosokat, hogy nem kell büntetni. Hívják be, ültessék le és tegyék elé a törvényeket, amiket be kellene tartania. És mondják el neki, hogy mit kap akkor ha megszegi a kötelességét. Nem tették meg egyszer sem.
Ilyen esetekben más országokban azonnali hatállyal a másik szülőhöz helyezik a gyermekeket.
Nálunk meg úgy ahogyan írod. Megy a maszatolás, naná főtanácsosi köztisztviselői fizetéssel.De hogy tennék a dolgukat ekkora fizetésért, azt ugyan nem.
Vagy ilyen pl. a kapcsolattartás akadályozásának szankcionálása. Pénzbüntetés, asszem 5000 és 500000 forint között. Halleluja! Kitől is vesszük el azt a pénzt? Csak nem a gyerektől? Ettől helyreáll a kapcsolattartás rendje? Lófaust! Akkor miért gazdagítsam én a költségvetést a gyerekeim kárára!?!? Kösz nem...
Ha már ott voltam, megkérdeztem, mi a helyzet a Btk. vonatkozó szakaszával. Hogy tehát a gyámhivatal kezdeményez-e büntetőeljárást a sokadik értelmetlen pénzbírság után? Dehogy! Ha nekem úgy tetszik, magánváddal élhetek. Bocsánat, ez miért nem a gyámügy feladata?!?! Akkor tulképpen mit is teccenek csinálni a finom, fűtött irodákban? Gyakorlatilag pénzbehajtóként funkcionálnak? Ennek mi értelme van így? Semmi...
Mi lenne, ha pénzbehajtás helyett mondjuk az 5. vagy 10. dokumentált eset után automatice megváltozna a gyerek elhelyezése, tehát a vétkes féltől szó nélkül elvenék a gyereket mondjuk? Ez valószínűleg jót tenne a morálnak ebben a kérdésben, mert az a maszatolás, ami most folyik ezügyben egy vicc...
Egyébként pedig igen. Kedves Anna, még az első beszélgetéseink után 6-8 évvel is ez a téma változatlanul élő.
Ennyire szakmaiatlan döntést hozott a bíró. Ekkorát tévedett. Ennyire ténnyé tette az idő közben folyton fennmaradt igazolások sora,
hogy kapával kaszával kellene elkergetni az országból az olyan gazembereket, akik az immáron tizedik éve tartó kegyetlenkedésekre lehetőséget adtak és adnak minden nap az ilyen "anyáknak".
Ha most azt mondanám, hogy előbb élj át ilyen tíz évet, csak aztán merj arra gondolni, hogy "pertaktika", akkor szörnyű sorsot kívánnék a germekednek. Ez pedig távol álljon tőlem és minden embertől!
Szóvalj ember legyél, emberi jóérzéssel, erkölccsel gondolkodj, szólj, ítélj.
A legfontosabbat, azaz az egész lényegét nem látom a válaszaidban.
Nem az számít, hogy kinek milyen ügyvédje vagy taktikája-stratégiája van.
Egyetlen dolog számít: "A gyermek mindenek felett álló érdeke!"
Ezt az érdeket pedig semmiképpen sem szolgálja az egyik szülőt a nevelésből, a gondoskodásból, a szeretetből, akár a minden napi életből való kizárás.
Hiába kötelezi a törvény a gondviselő szülőt arra, hogy ne kegyetlenkedjen a gyermekkel, ha ezt nem lehet ellenőrizni.
Ugyanis egy-egy verés, éheztetés és más gyakori kegyetlenkedés "nyomai" két hét alatt eltűnnek. A megfélemlített gyermekektől egyébként is nehéz megtudni a történéseket.
Így azzal, hogy a szüneteket leszámítva kizárólag hétvégén lehetnek a másik szülőnél, még a gyermekpszichológusokhoz sem lehet elvinni annak érdekében, hogy szakszerű segítséget kapjanak.
Abban igazad van, hogy sok minden felhozható ebben a témában. Még azt is érthetőnek tartom, hogy az itt felsorolt tapasztalatokat te magad nem vagy csak részben szerezhetted meg.
Azt viszont látnod kell, hogy a "legenda" sok szülő számára tragikus valóság.
Az első "menetben" a "győztes" szülő azt hiszi, hogy megnyerte a gyermekét, gyermekeit. Aztán pár év múltával, amikor rácsapja a már felnőtté vált gyereke az ajtót, magára hagyja a bajában, sőt azt látja, hogy a másik szülőhöz "pártol", vagy csak egyszerűen követni kezdi a "győztes" szüleje példáját, és Ő is semmibeveszi az erkölcsöt, a mindkét szülő tiszteletét, és a gyermeke házassága is éppen úgy katasztrófába torkollik csak akkor kezd rájönni arra, hogy valamit helyrehozhatatlanul elrontott.
Így változtatja az élet valósággá az általad "legendának" vélt történeteket.
Ki változtathatna ezen? Az akinek hatalmában áll! Kinek áll hatalmában a tragikus sorsok megelőzése?
Na kinek is van hatalma a gyernekek sorsa felett ítélkezni?
Ja igen! A bírónak, a gyámhatóságnak. Húha! A legenda mégsem legenda, hanem kő kemény valóság.
Nekem, személy szerint birtokomban van a gyámhatóság vezetőjének azon levele amelyben elismeri a Családjogi törvényben, a Gyermekvédelmi törvényben, a Gyámhatóság működéséről szóló törvényben és a (149. számú és kapcsolódó) kormányrendeletekben foglalt kötelességeit.
Majd a következő sorában az áll, hogy csak akkor hajlandó teljesíteni ezen törvények által ráruházott kötelességeit, ha bírósági ítélettel köteleztetem a törvények betartására, végrehajtatására.
További "legenda" helyett valóság: Mit mond ki a törvény a másik szülő elleni nevelésről?
Ugye azt, hogy az a szülő amelyik ilyet tesz, alkalmatlan a gondviselői feladatra, nála nem helyezhető el a gyermek.
Ellenőrzésére pedig a kötelezettek: minden felnőtt állampolgár köteles bejelnteni az illetékes hatósághoz, óvónők, tanítók, tanárok, és mindenki aki ilyen vagy más a gyermek nevelését, testi épségét veszélyeztető cselekményt tapasztal.
Na és mondj egy példát arra, hogy ezt a kötelezettséget ebben az országban egyetlen egyszer is végrehajtották volna!
Ja igen! Amikor a "gonosz" mostoha agyonveri vagy éppen megmérgezi a gyermekeit vagy a nevelt gyerekeket.
Na akkor felháborodik az ország és pár napig a csapból is ez folyik.
Aztán csend, néma, halálos csend.
Úgyhogy én azt mondom neked, és minden olyannak aki hozzád hasonlóan holmi "pertaktikázásnak" képzeli a gyermekek sorsa feletti ítélkezést, hogy ébredjetek fel!
A felelősség az ítélkezők, a hatalommal élők vállán nyugszik. Nem csinálhatnak úgy mintha ők csak a kötelességüket végeznék, mert a kötelességüket nem végzik el!
Nem hárítgathatják a bírók a gyámhatóságokra, a gyámhatóságok meg a bírókra ezt a felelősséget!
Mert bármilyen hárítgatással próbálkoznak a tényleges felelősség a nyakukon marad.
...Meg az ügyvéd, meg az elsőfokú bíró, meg az ex feleségem, meg az ex feleségem ügyvédje. Mind képzelgünk.
Hagyjuk már.
Azért mert Te nem éltél meg ilyet semmilyen formában nem jelenti azt, hogy ilyen nincs.
Ha ügyvéd lennél, tudhatnál az apagyűlölő másodfokú bírónőről (ügyvédek között, bírók között szóbeszéd, éppen ezért nemigen mernek vele újat húzni), ha meg nem vagy az, akkor kérlek tájékozódj. És bocsánatot kérek a tegnapi kirohanásért, de szemtelenül lefikázni az igazságot, hát bátorság. :-)
Ne tessen félrevinni a beszélgetés fonalját. Nem szubjektív ügyekről van szó. Aki nem kíván szülő lenni, azt nyilván nem lehet, és nem is kell erre kényszeríteni. (annyit mondjuk én megtennék azért, hogy akkor erről viszont legyen szíves nyilatkozni az eljárásban, tehát MONDJA KI, hogy nem kíván szülő lenni a továbbiakban)
Amiről szó van, az az, hogy amikor a csapatok kifutnak a pályára-ha már sporthasonlat:)-a labda ne kezdjen el furcsán gurulni az egyik fél kapuja felé gyakorlatilag a kezdőrúgás előtt, ugye.:) Tehát OBJEKTÍVE ki kellene egyenesíteni a pályát, ami papíron meg is történt már régen, csak valahogy azt a fránya valóságot kellene hozzáigazítani.:)
Szerintem ehhez (márminthogy ez legyen a törvényi alap) gazdagabb országban, magasabb érzelmi intelligenciájú társadalomban kellene élnünk.
Ugyan-ugyan, ez nem anyagi kérdés elsősorban, ezt te is nagyon jól tudod. Ami az érzelmi intelligencia kérdését illeti, remek lehetőség lenne, hogy a szabályok ne az élet után kullogjanak, mint általában, hanem példát és utat mutassanak ebben a kérdésben. Tehát ha a jog alapértelmezetté tenné és jutalmazná a pozitív hozzáállást és szankcionálná a negatívat, akkor ennek az az üzenete lenne, hogy érdemes normális jófejnek lenni és akkor lassan-lassan a résztvevők is így viselkednének...
Mert a mostani viszonyok közepette a folytonos megállapodás-elvárás is csak zsarolás-forrás lenne, legfeljebb más irányban.
Azt azért vegyük észre, hogy a "mostani viszonyok" nem önmagukban állnak, hanem jelentős részben a rendszerből fakadnak. Alapvetően nem az emberek rosszak és a gonoszak, hanem a szisztéma, ami azzá teszi őket.
Hiszen most is a gyerek a tét és látod, mégis alig érdekel valakit.
Ez aranyos, hogy az okozatot okként jelölöd.:))
Abból gondolom, hogy évtizedek óta ezzel foglalkoznak.:) Ha én mondjuk évtizedek óta sajtot próbálnék barkácsolni és nem válnék szakértővé, elégé szégyellném magam. Namostan ez nekik nem a hobbijuk, hanem pénzt kapnak érte, tehát nekik hivatalból is érteniük kell hozzá. Ha pedig úgy érzik, hogy mégsem kompetensek, tanuljanak. Ha nem megy, tessék elmenni BKV ellenőrnek...
Nyilván ezer más oka van. Nekem viszont nagyon úgy tűnik, hogy a legfőbb ok a lejtős pálya. Más magyarázatot ugyanis nem nagyon találok a jogalkalmazók egymásra rímelő viselkedésére-inkluzíve az érdekelt felek saját jogi képviselőiére is!
Sajnos szintén azt kell mondanom, hogy amíg a jog alkalmazása nem a pozitív hozzáállást jutalmazza, hanem a negatívat-értsd, akkor nyersz a perben, ha a másikat kinyírod-addig nincs nagyon miről beszélni.
Kezdetnek pölö a jog mondhatná azt, hogy - mint minden kulturált országban - a szülök alapértelmezetten jogosultak a gyerek felügyeletére válás után is és csak kirívó esetekben, SZANKCIÓKÉNT rúgná ki az egyik szülőt a gyerek életéből. Ez pölö egy elég pozitív üzenet lenne, ami azt mutatná, hogy a t. bíróság díjazza a pozitív hozzáállást. Mert most nem...
Nem tudom pontosan, hogy milyen eszközökre lenne szükségük, ezt talán a hatóságnak kellene pontosan tudnia, lévén ők a szakértői a kérdésnek. (LOL) Az mindenesetre bizonyos, hogy a jelenlegi inkompetens és impotens kutyakomédia, ami ezügyben zajlik, finoman szólva felháborító...
Nocsak. És mi lenne a nyerő pertaktika szerinted? Már ha létezik ilyen generálisan, amit én mondjuk kétlek.
Ahol az eb el van hantolva és amit érdemes lenne kapirgálni, az inkáb az szerintem, hogy hogyan és miért van az, hogy kétségtelenül "relatíve kevés" hímnemű szülő harcol a gyerekéért?
Azt a bornírt blődséget talán lőjük is ki elsőnek, hogy azért, mert rosszabb szülők. Ebben az esetben ugyanis világméretű jelenséggel állnánk szemben, ami tényszerűen nincs így. Az meg, hogy speciálisan a magyar apák lennének rosszabb szülők, még viccesebb felvetés, szóval mégis csak a pálya lejtése környékén kellene keresgélnünk a hibát, szerintem.:)
Igen, hát amennyiben a T. gyámhatóság úgy érzi, hogy korlátozottak az eszközei, akkor talán megpróbálhatna szót emelni ezügyben a megfelelő fórumokon. Mert az azért mégis csak vicces, hogy az a hatóság, ami erre hivatott, adott esetben széttárja a karját és együttérzően csóválja a fejét, nemdebár?:)
Nem, valóban nem. De az sajnos tagadhatatlan, hogy az egész szisztéma arra van hangolva, hogy a gyerek lehetőleg az anyjánál maradjon. Természtesen ez nem hivatalos álláspont, de a procedúra első lépésétől kezdve erre terelik a delikvenseket a közreműködők.
Illetve friss élményem, hogy már jóval a válás után a gyámügy is mindent megtesz, hogy lebeszéljen bármiféle eljárás indításáról.Természetesen nem jelentik ki kerek-perec, hogy nem hajlandók foglalkozni az üggyel-ezt ugye nem is tehetik meg:)-de végig igyekeznek úgy vezetni a beszélgetést, hogy végül belásd, hogy jobban teszed, ha hagyod a fenébe az egészet.:)
Viszont sokan már az első évben feladják. "Kénytelenek" kiszolgáltatni gyermekeiket éppen azon fél számára akinél a törvény írott betűje szerint nem lehetne elhelyezni a gyermekeket.
Sok sikert kívánok a jövőtökhöz! Kívánom, hogy a "maradék nyomok" is teljesen megszünjenek.
"Bírók védelmében:" számomra inkább vádbeszédnek tűnnek a soraid. Bizonyítva, alátámasztva az általam is leírtak tényszerűségét:
"Azóta 3 év eltelt, a fiam kisfelnőtt lett és bizony ott maradtak azok a nyomok amiket az-a 6 év adta, mikor két hetente 32 órát láthatott, ha éppen a műszakos szolgálatom engedte. Épp azon gondolkodom, hogy talán ismét pszichológushoz kellene vele fordulnunk."
Még csak azt sem mondhatom, hogy ez lenne az általános "apai" megoldás, mert tapasztalatom szerint az apák többsége az első pár év szélmalom harca után feladja, miután elhitették vele, hogy semmi esélye a törvényes eredmények elérésére.
"A válóperben a bíróság azt vizsgálja, hogy az érintett házaspár házasélete teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott-e, ezen túlmenően pedig – amennyiben a házasságból közös kiskorú gyermek született – úgy az ő érdekét is figyelembe köteles venni."
Papíron.
A valóságban elegendő annyit mondania az egyik félnek, hogy ő elhidegült és kész.
A gyermekek elhelyezésér sem a törvény írott betűi szerint végzi a bíró. (Szokás úgy fogalmazni, hogy "A bíróság", de a valóságban egy-egy sokszor önmaga is elvált bíró egyszemélyben dönt. És hacsak az indoklásban valamilyen szarvas hiba be nem csúszik akkor a másodfok sem fogja megváltoztatni az első fokú döntést.)
De szép is lenne ha a törvény írott sorai szerint történne a válás és nem az apák ellen eleve elfogult bírók határoznának az emberek sorsáról! Még az is megeshetne, hogy egyenlő eséllyel helyeznék mindkét szülőhöz a gyermekeket! És talán az is, hogy nem semmiznék ki, nem tennék födön futóvá az egyik félt sem.
A vélemény egy dolog, az viszont tény, hogy a magyar jog a házasság felbontásánál nem nézi, hogy kinek a hibájából szakadt meg az életközösség. Egész pontosan:
"A válóperben a bíróság azt vizsgálja, hogy az érintett házaspár házasélete teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott-e, ezen túlmenően pedig – amennyiben a házasságból közös kiskorú gyermek született – úgy az ő érdekét is figyelembe köteles venni. A bíró tehát nem azt nézi, hogy a házasság megromlásában melyik házastárs a vétkes, hanem arról kell meggyőződnie a házasság felbontásának kimondását megelőzően, hogy a házasság véglegesen megromlott, és az a továbbiakban fenn nem tartható. Hiába gyűjtünk tehát minél több indokot, hogy a másik fél mennyire gonosz, rosszul bánt velünk, a válóperben nem a vétkest keresik."
Nem magamból indultam ki, hanem abból, hogy ha valaki tudja a ház felét követelni, ha tudja a váláshoz szükséges iratokat beszerezni és be tudja adni a bíróságra, akkor azt is tudnia kellene, mik a kötelességei. A ház jog, a láthatás jog, a válás is jog, a gyerek viszont nem az, a gyerektartás sem. Kötelesség, ha úgy tetszik, bár egy gyereket kötelességnek nevezni minimum elrkölcsi kérdést vet fel. :-)
Mindazonáltal értem, amit írsz, csak fel nem foghatom. :-)))) Eszem megáll, mik jutnak egyesek eszébe. Komolyan döbbenet. :-/
"Közös megegyezéssel" jellemzően nem tart évekig...no meg egyébként is milyen "per"-re célzol, mi lenne a per tárgya? Gyerekelhelyezés, vagyonmegosztás, stb.?
Nem mindegy ugye...
Hogy lehet "látatlanban" olyan sületlenséget írni, hogy "nem kaphatja meg a ház felét"? Adott esetben akár az egészet megkaphatja, sőt, tudatos "előmunkával", "körbebástyázással" még az is elérhető, hogy kirakhassa valaki gyerekestül a nőt. Egyébként is: mit jelent a "megkapni". Megszerezni a tulajdonjogát vagy elérni, hogy benne maradhasson az ember? Baromira nem mindegy!
A vastaggal szedett mondat egyrészt több mint sületlenség (nincs "kiahibás" játék), másrészt a "nem jár neki semmi" meg értelmezhetetlen megfelelő információk birtokának hiányában. Az egész beírás arra jó, hogy félrevezessen olyanokat, akiknek annyi sütnivalójuk sincs, hogy egy hozzáértőhöz forduljanak
(Arról nem is beszélek, hogy akinek válaszképpen írtad, arról semmilyen érdemi informácid nincsen, csak annyi, hogy csalták És ha mondjuk azért csalták, mert minden másnap részegen randalírozott otthon és félteni kellett tőle a gyereket? Szerinted ezesetben melyik bíróság fogja pl. a gyereket a részeges anya felügyeletére bízni - ha akár minden nap is vált szeretőt az erkölcstelen apa?! (És ez csak egy lehetséges példa)
Az utolsó mondatból a hozzá nem értő azt a következtetést vonhatja le, hogy a bíróság olyan "hibának" értékeli a házasságtörést, amely perdöntő lehet például egy gyerekelhelyezési vitában - holott ennek jószerivel semmi jelentősége nincsen.
Nem mindegyik bíró olyan, csak mindegyik ügyvéd tudja, ha a bíró a váló felek női tagjára kedvezőtlen ítéletet hoz, megfellebbezi, mert másodfokon férfigyűlölő bírónő van. Így szinte 100% eséllyel rákoppint az elsőfokon eljáró bíró(nő) fejére és a per "újraértékelését" kezdeményezi. Ezek után ki az az öngyilkos bíró(nő), aki másodszorra is ugyanazt ítéli?
Amúgy a többiek meg inkább a bírói gyakorlatot veszik alapul, hisz így másodfokról nem nyúlnak vissza. Aláírom férfiak körében nagyon sok a galád. Éppen annyi, amennyi a nők körében.
történetemből
Ettől független számomra eljött az az idő, mikor a fiam úgy döntött, nálam akar lakni (elmúlt 16).
Azóta 3 év eltelt, a fiam kisfelnőtt lett és bizony ott maradtak azok a nyomok amiket az-a 6 év adta, mikor két hetente 32 órát láthatott, ha éppen a műszakos szolgálatom engedte. Épp azon gondolkodom, hogy talán ismét pszichológushoz kellene vele fordulnunk.
A gyerekeim 16 és 19 évesek és anyjuk eszében még mindig az enyím hétvége- tied hétvége van.
Nem akarom Besenyő Pista bácsit idézni: Maaaaagit....
És azóta meg én boldog házaséletben élek több, mint 1 éve az újdonsült párommal, gyerekeink testvérként imádják egymást, én shoppingoltam feleségem exférjével és a feleségem is kezet fogott (ennyi volt a megismerkedés) az ex feleségemmel.
A gyermekek számára valóságos Isten csapása az olyan szülő aki akkor amikor válásra kerül sor ellenségnek titulálja a másik szülőt.
Az elmebaj tipikus esete az amikor a válás előtt annyira szerette a másikat, hogy gyermeket-gyermekeket nemzett vele.
Mindennél és mindenkinél előbbre valónak, értékesebbnek, drágábbnak és fontosabbnak tartotta.
Majd a válás kezdetekor megzakkan és mindenféle ismeretlen idegenre előbb hagyja a gyermekeket, mintsem a gyerekek vér szerinti szülőjét engedné hozzá.
Na az ilyen szülőt kényszergyógykezelésre kötelezné minden tisztességes érzelmű ember.
Ezzel szemben a bíróságok, helyesebben a valóságban az eljáró és saját lelkiismeretük alapján ítélkező bírók, éppen az ilyen elmezakkantakhoz helyezik a gyerekeket.
Ez megy évek óta. Több generáció ilyen körülmények között nőtt fel. Se Istent, se embert nem ismernek. Tömegessé vált a tiszteletlenség, a bűnözés.
Köszönjük bírók! Elsődlegesen ti vagytok a bűnösök ebben! Köszönjük zakkant agyú szülők! Ti tanítottátok tiszteletlenségre, emberi írott és íratlan törvények lábbal tiprására a gyermekeiteket!
Ne csodálkozzatok ha pofánvág a kölök, vagy szimplán lelök a lépcsőn, mert neki olyanja van.
A tisztesség ott kezdődik, hogy a másik szülőt nem gyalázza a váló fél. Mert ezzel saját magát alázza meg, még akkor is ha ezt nem is sejti.
