Szovjet emlékmű. 1956-ban megpróbálták ledönteni (ld. az alábbi képet). Azt hallottan nálam öregebbektől, olyan erős volt benne a vasalás, hogy nem sikerült csak megrongálni...
Ma délután volt alkalmam belülről látni, az Ady e.úti kis kápolnát, -a szép napsütésben szellőztetett és virággal díszítette az oltár részt a gondját viselő hölgy, ...abból az alkalomból, hogy holnap 15 órakor egy nyílt bensőséges imaórán emlékeznek 1767 január 21-re.
A Xavéri Szent Ferenc Kápolna, XIII. Kelemen pápa rendelete értelmében, 1767. január 21. óta búcsújáró hely is.
Mit mondjak siralmas állapotban van belül is, repedeznek a falak, omladozik a vakolat, felfagy az aljazatburkolat...Ki tudja meddig bírja.??
Tulajdonképpen nem értem az egyház és az egyéb illetékesek, hozzáállását- vagy távolmaradását ez ügyben.
Tudja valaki mi lett a nagy gyűjtés eredménye....??
Üdv néked, régen beszéltünk. A 2005 ben írt szoborlistád jelenleg mennyire aktuális? Valamiért az az ötletem támadt, hogy végigjárom és lefényképezem mindegyiket amit még megtalálok.
1942 májusában a Kossuth térről búcsúztatták a keleti frontra induló szolnoki vadászrepülő századot, amelynek Horthy István főhadnagy – akkor már kormányzóhelyettes – is tisztje volt.
Szobrát halála után, a puttós kút helyére állították fel. Vastagh György kompozíciója igen mutatós volt. A hősi halált halt pilótát főhadnagyi díszegyenruhában jelenítette meg a kitűnő szobrász, bronzba öntve. A 3,5 méteres főalak 3 méteres talapzaton állt. A szoborra egy kőből faragott szűrös parasztember koszorút helyezett el.
1944 őszén a főalakot ledöntötték a talapzatáról, behúzták a városháza pincéjébe, ahonnan eltűnt, valószínűleg beolvasztották. A koszorúzó parasztfigurát kivitték a temetőbe. A kompozíció talapzatát 1950-ben verték szét. (Tiszai Lajos: Szolnokország)
Szolnok főterére, egy 1942-es meghívásos pályázatot nyert meg Vastagh György, akinek a műve mostoha sorsot szenvedett. Az emlékmű a kormányzóhelyettes pilótaszobrából és egy mellékalakból, egy koszorút elhelyező szűrös parasztember figurájából állt. Az 1944. március 19-ére kitűzött szoboravató a németek bevonulása miatt váratlanul elmaradt, s az emlékművet később sem avatták fel. A bronzszobornak 1945 után nyoma veszett, a lehajtott fejű magányos kőfigura azonban, amelyet a szolnoki köznyelv azóta is csak „búsuló juhász” néven emleget, 1949-ig a helyén maradt, amikor is áthelyezték a katonai temetőbe, ahol egy második világháborús emlékmű része lett.
Ez a ritkaságszámba menő mementó az egyik első magyarországi II. világháborús emlékmű, amelyet nem a győzteseknek, hanem a vesztesek áldozatainak állítottak. (Boros Géza: Dezertált emlékezet)
Bővebben lásd Cseh Géza: A béke útjelzői. II. világháborús magyar és német hősi sírok a szolnoki temetőben
Azon kevesek egyike vagyok itt a fórumban, akik önkritikát tudnak gyakorolni.
A kiinduláskor azt mondtam, hogy a Damjanich szobor nem kőből, hanem carrarai márványból készült.
Beszéltem az egyik tanult geológus kollégámmal, ezért megkövetlek: a márvány metamorf kőzet röviden, hosszabban, ahogy leírtad te is.
Elnézést uraim, mea culpa!
"Mert esetleg bebizonyosodni készül, hogy a márvány az nem kő?" :)))
A begyepesedett fejű geológusok szerint a márvány olyan üledékes kőzet, amely a mészkőből alakul át évmilliók alatt a föld mélyén, nagy nyomáson kikristályosodva. Képesek azt állítani, hogy minden márvány mészkőből lesz, csak kell hozzá egy-két millió év.
Az előbb említett hazai tardosi "márvány" még csak félúton van a mészkő és a márvány között. A mészkő állapoton ugyan már túl van, de a márványosodási folyamatot még nem fejezte be.
Nézd, nem állítom, hogy nagy tudósa vagyok a márványnak. Az anyagtan vizsgán sem szerepeltem anno fényesen kőzetfelismerésből. Először három vöröses kő jutott nekem, azokkal nem is lett volna baj, kettőt kapásból tudtam - köztük volt a tardosi "vörös márvány" is - de az unokáinkislátnifogjákos Osskó Judit "még én sem kaptam" felkiáltással elhappolta őket előlem, három randa szürkéssel meg nem igazán tudtam mit kezdeni.
1942 májusában a Kossuth térről búcsúztatták a keleti frontra induló szolnoki vadászrepülő századot, amelynek Horthy István főhadnagy – akkor már kormányzóhelyettes – is tisztje volt. 
