Fura, igazából nem vártam efféle válaszokat (bár Ismeretlen jót evő válaszához annyit: szerintem ez a dolog jóval bonyolultabb), csak úgy nem tudom - ha már neki nem, valahova le kellett írnom ezeket a dolgokat - afféle tengerbe dobott palack módjára :)
Nos akkoriban rengeteg dolog kavargott a fejemben, igazából nem tudom mi lett volna a helyes. Tudod ez afféle: szíved ezt mondja, eszed azt....
Na de mire is gondolsz? Nem egészen értelek.
Ja és ne haragudj, hogy csak most válaszolok, tudod afféle baromira elfoglalt ember vagyok :)
... és még hány hónapnak kell eltelnie addig, míg hülyekurvázni fogsz, és igazán jó kiadósat tudsz hányni attól, hogyan ideologizálta meg, hogy más faszát szopja ...
Nekem két távkapcsolatom volt, az egyik nem sikerült, a másikból házasság lett.
Az elsőnél 19 éves voltam, egy éve jártunk együtt, amikor behívtak katonának és 130 kilométerre kerültem a páromtól. Az első hónapban nem mehettem haza az alapkiképzés alatt, akkor telefonálni sem lehetett, de levélben tartottuk a kapcsolatot és nem volt semmi probléma. Utána hetente jártam haza, egészen a 3. hónapig. Akkor a délszláv helyzet úgy alakult, hogy 4 hónapig senkit nem engedtek haza, telefonálni hetente egyszer lehetett, akkor is csak 5 percig. Én egyszer a szüleimet hívtam, egyszer a kedvesemet, de sajnos nem tudott megvárni, összejött mással. Nekünk is volt már közös gyűrűnk, amiről azt hittem, örökre meg fogom őrizni, de valamelyik költözésem alkalmával elveszett. Tíz éve a lánnyal sem találkoztam, fogalmam sincs mi lehet vele, pedig, amikor vége lett, azt hittem, nem fogom túlélni és örökre rá várok majd.
A második távkapcsolat szerencsésebben alakult. Egerben jártam főiskolára, amikor egyik hétvégén Pesten megismerkedtem egy dömsödi lánnyal. Utolsó éves voltam, 7 hónap hiányzott a diplomaosztásig. Már az elején mondtam, hogy hétköznap nem fogok minden nap telefonálni, hetente kétszer beszéltünk egymással és kb. ugyanennyi levelet is küldtünk egymásnak. Májusban az államvizsgám előtt két hétre a barátnőm lejött hozzám Egerbe. Ez hat éve volt, azóta boldogan élünk, két gyerekünk van. Mondjuk nálunk sokat számított, hogy tudtuk, hét hónapot kell kibírni. Ami érdekes volt, hogy a távolság miatt csak lassan, fokozatosan ismertük meg egymást, mégis 8 hónappal az első találkozásunk után már megvolt az esküvőnk is.
Neked nem küldhetem el ezt az üzenetet többé, tudom....
4 hosszú hónap telt el azóta, hogy megtörtént az, amire előtte soha nem gondoltunk. Négy hosszú hónap mialatt minden nap elszorul a torkom, ha Rád gondolok. Tudom, hogy számodra már semmit sem jelent a csodálatos múlt, sokkal többet mások, a nagyvilág. Számomra ittmaradtak a csodálatos emlékek a gyönyörű képek, amikről már akkor is tudtam ennél szebb nem jöhet el többé. Tudtam akkor is, hogy Nálad kedvesebb nincs a szívemnek, és érzem pont ugyanazt most is. Talán soha többé nem jöhetnek vissza azok a csodálatos emlékek, de most is köszönöm Neked, hogy mindazt átélhettem Veled. Kívánom, hogy ezután is légy mindenben nagyon boldog, hiszen én is mindig csak ezt akartam volna Neked. Hiányzol. Hiányzik a boldog mosoly az arcodról. Hiányzik az, hogy átadhassam Neked mindazt, amit azóta is ugyanúgy érzek. Szeretlek! Most is ugyanúgy tiszta szívemből szeretlek, talán már csak erre az egy érzésre tudok vigyázni...
Hát ez tényleg baj. De tévedsz, amikor azt írod, a férfinak kell tökéletesnek, többnek lennie. Senkinek nem kell tökéletesnek lennie, egy kapcsolat nem erről szó.
Fájni fog mindig, hogy nem vigyázhatod Rád többé, nem segíthetek neked, ha kell, nem lehetek veled boldogságodban, örömödben, bánatodban. Hiányozni fogsz nagyon!
az a baj, attól tartok, ezentúl mindenkiben őt fogom keresni. a számomra elképzelt tökéletességet, azt a nőt, akiben hittem, akire építettem mindent, akit boldoggá akartam tenni...
lehet ezen változtatni?
talán... ha valaki megmutatja, lehet ennél több is... de a nők nem ilyenek... a férfinak kell megmutatni: én vagyok a több, én vagyok a tökély számodra!
Talán ez volt az első komoly, hosszan tartó kapcsolatod, ezért érzed ennyire fájdalmasnak ezt a szakítást.
Tényleg nem lehet tudni, mit hoz a jövő, de felesleges ezen ennyit gondolkozni. Lehetséges, hogy ismét egymása találtok és tényleg csak idő kell mindkettőtöknek, hogy felismerjétek, egymásra vártatok. Valószínűbb azonban, hogy az idő múlásával enyhül a fájdalom és képes leszel újra bizakodva tekinteni a jövőbe, találsz majd valaki mást, akivel boldog lehetsz. Persze ehhez idő kell és nem is kevés, de fel a fejjel!
Szerintem működhet a távkapcsolat de csak akkor, ha van remény arra , hogy egy idő után összeköltözzenek. Ellenkező esetben, hogy nincs célja a dolognak természetes halállal előbb-utóbb kimúlik. A különélésnek sok előnye van az előbb említett hátrányok mellett. pl. ha nincs kedvem senkihez szólni, szeretnék kicsit egyedül lenni, barátokkal csavarogni, akkor nem kell külön engedélyt kérnem senkitől vagy ha a srác meccset akar nézni naphosszatt nincs vita:)))))
Nem egy ismerősön csinálja évek óta. Igaz nem pár ezer km távolságban laknak egymástól és kb.2-3 szor tudnak találkozni hetente.
Nyilánvalóan a végtelenségig ez nem működik.
Írt valaki a vágyakról. Akik együtt élnek azok sincsenek mindig szinkronban:)))
Sőőőt nem egy olyan történetet hallottam, hogy összeköltözés után az addig havi 5-10 alkalom lecsökkent 0.5-1 alkalomra:))))
Az a legnagyobb baj, hogy sosem tudhatjuk mit hoz a jövő. Akár megint vakon hiszek valamiben, akár feladok mindent... És ezért akarok valahol a kettő között megmaradni: most feladni valamit, és próbálni valami újban hinni. És hinni a kapcsolatunkban és feladni az új dolgokat....
Feladni, hogy sosem lesz már olyan szép a kapcsolatunk, mint eddig volt és hinni, hogy mással talán még csodálatosabb lehet. Hinni, hogy még hosszú jövőben lehet ugyanilyen csodás és feladni azt, hogy mással is lehetne ilyen?
Sosem tudni merre billen a mérleg nyelve, mindig rengeteg körülmény befolyásolja azt.
Már kezdem feladni azt az elvemet, hogy az élet egy pontosan leírható folyamat.
Nos igen, rájöttem, eddig amiben vakon akartam hinni, az örök kitartó szerelem is, ebben a nagy távolságban is.
Megbeszéltük ennek nincs értelme.
Itt az ideje, hogy kipróbáljunk mindent, ami eddig esetleg hiányzott, bár én nem így terveztem. Nagyon szeretjük és tiszteljük egymást, de ebből a távolságból a szerelmet fenntartani szinte lehetetlen.
Biztosítottam arról, hogy megbecsülésemre és örök szeretetemre mindig számíthat. Én már tudom, megtaláltam az igazit, akivel KÖLCSÖNÖSEN mindig számíthatunk egymásra, mindig gondoskodni akarunk egymásról. Ebben maradtunk.
És ezt én határozottan kinyilvánítottam azzal, hogy januárban elkészíttettem magunknak egy csodálatos gyűrűt, amit mindaddig őrizni fogok, ameddig nem beszélünk újra. Talán nem hónapok, talán inkább évek múlva. Meglátjuk...
Most legjobb lesz, ha hagyjuk, aminek történni kell, mindkettőnknek tanulni kell. Tévedtünk? Lesz valaki, aki rádöbbent erre a tévedésre? Kiderül :)
Örülök, hogy most el tudtuk engedni egymást, más esély nem sok volt, hogy folytathassuk egyszer talán...
Jól csináltuk! Az álmaink pedig azért vannak, hogy kitartóan higgyünk benne. És én hiszek, a saját álmaimban, az ő álmaimban, a mi álmainkban. És büszkék vagyunk mindháromra!
Megvalósítani a céljait (ugye:otthon, gyerek, család, utazás, pénz, autó, stb.?)
Határozott ellenszenvvel viseltetem azon nők iránt, akik az úgynevezett céljaikat a partnerükkel valósíttatják meg, ergo kinyalatják a seggüket - de azok iránt is, akik az egész női nemet egy kalap alá véve ránk sütik, hogy (szinte) mindnyájan ilyenek vagyunk.
Szóval csak módjával a "tipikus" jelzőt.
(Látom, bölcsen a "legtöbb lány" szót használtad "a nők" helyett, de azért mintegy mellékesen megjegyeztem.)
Férfit már láttam tönkremenni a szerelemben, nőt még soha.
Ebben igazad van, bár én ezt nem hoznám összefüggésbe a romantikával.
Lehet, hogy rosszkor kérdezem, lehet, hogy egy vagy két hónap múlva kellene. Arra nem látsz esélyt, hogy folytassátok? Lehet, hogy visszajön majd. Ismertem olyat, aki ugyanezt élte át és a lány csak annyit akart egy fél évig, hogy szabadnak érezze magát, könnyűnek, hogy flörtölhessen, szórakozhasson kötöttségek nélkül. Aztán visszajött és most 3 éve boldogan élnek együtt. Ennek persze sok buktatója van, de ha neked a szeretet a fontos és neki is, akkor a szeretet sok mindent meg tud bocsátani, sok dolgot el tud viselni. Talán megalkuvásnak tűnhet ez, de én még mindig nagyobbra tartom, mintha nem szól semmit, csak csendesen megcsal.
Ezt nem úgy értem, hogy neked reménykedve kellene várnod otthon ülve. Próbáld meg te is ugyanazt tenni, amit ő. Élni. Talán van olyan hobbid, amit háttérbe szorítottál miatta, talán van olyan elfoglaltságod. Most van időd rá. (?)
Cáfoljatok meg minket. Erősítsetek meg abban, hogy nem vagyunk reménytelen esetek.
Azt írja értékes ember vagyok, ne tegyem magam tönkre!
Hát nem hazugság ez?
Értékes ember????? Hogy lennék értékes ember??? Egész eddig ezt hazudtam magamnak is! Elhitettem mindig, hogy az vagyok, hogy az lehetek neked!
Már rájöttem. Ugyanolyan értéktelen ember vagyok, mint az összes többi a világban. Mindent elfolytottam eddig, hogy továbbra is hazudhassak
magamnak: értékes vagyok, mert van egy lány a világon, aki mindennél többre tart és akinek mindent meg akarok adni. Elfojtottam minden
fel-fellobbanó szerelmet más iránt, mert arról nem tehettem. Nem tehettem róla, ha olykor kialakult. A szerelem mindig ilyen és mindig
ilyen volt: mint egy gyorsvonat, végigszáguld olykor rajtad, de elugrani már nincs időd. De mindig hittem: Te vagy nekem csakis a világon, kit igazán őszintén szeretek és kinek boldogságát
örökké biztosítani akarom. Ez az őszinte szeretetem volt az, ami kitartott melletted mindig! És az irántad érzett szerelmem is csak így volt szép. Senki mással nem lett volna ilyen örömteli a szerelmem, ezért mereven elutasítottam mindig az ösztöneim diktálta érzelmeket! Elutasítottam mindent, ami ezzel ellentétes érzést szült!
Mára rájöttem: hiba volt elfolytanom annyi mindent. Örök életemben önző módon kell élnem. Mindenki, aki ezzel ellentétes dologra kér,
becsap engem, talán az igaz szeretet mit sem fog érni ebben a világban.
Minden csak arról szól birtokolj minél többet, végy el minél többet, mert csak attól leszel boldog! Ezt gyűlölöm örökké a világban! Ez
ellen tiltakozni kár, a világunk ilyen. Ez ömlik mindenhonnan, ezt hiszi már el mindenki! Körbe kell nézni, miért küzd mindenki az életben, és megvan az igazolás erre.
Soha nem hazudok magamnak sem többé: hogy elég értékes lehetek bárkinek! Kevés vagyok ahhoz! Bele kell olvadnom a nagyvilágba, abba, ahol nincsenek értékes emberek, nincsenek mértéktelen és őszintén igaz érzelmek, nincsenek kirívó tulajdonságok! Ez a világunk! Nem számít
az, amit én őszintén igaznak hittem még ebben az elvadult világban! Feladtam a küzdelmet a világgal, beleolvadok. Beleolvadok abban az
őszintétlenségbe, birtoklási kényszerbe, amit diktál a világunk. Tudom, hogy ez a világ rossz, de most legyőzött.
Nem hazudok már magamnak sem többé! Hittem! Nem az örök szerelemben, hanem az örök, őszinte szeretetben! Örök szerelem nem létezhet, soha! A
szerelem mindig ösztönökön alapul és soha nem tehetünk ellene, mikor múlik, mikor tör fel újra! Ezt minden ember érzi!
Csak az önzetlen szeretet lehet az, ami soha nem halhat meg és amiben én is vakon hittem, félretéve minden önzőségem! Én még mindig hiszem
azt, hogy ez elég erős lehet. Talán naív vagyok, nagyon naív.
Egyszer meg fogod ezt érteni. Meg fogod érteni azt egyszer, mit jelent őszintén szeretni, őszintén kitartani, őszintén önzetlennel és
türelmesnek lenni, minden téren. Talán most még nem érted. De emlékezz ezekre a szavaimra! Aki ezt nem fogadja el, mindig csak szerelmes
lesz, őszintén szeretni nem tud soha!
Gyengék vagyunk! Mindannyian! Nem értékesek! Mindannyian el kell fogadnunk azt, hogy önzőnek kell lennünk! Birtokolni, megszerezni,
mert minél többet szerzünk meg, annál boldogabbá vállhatunk. Hiszem még mindig, hogy ez a hazugság. Fel kell adni az ez ellen folytatott
küzdelmet és beolvadni. Beolvadni ebbe a nagy katyvaszba és elhinni, amit elhitet velünk. Talán ez az élet, amit mindig el kell fogadni.
Talán még küzdök mikor azt mondom neked, szeretetem soha nem szűnik meg irántad, hiába múlt el most a szerelem.... Még mindig próbálni
hinni abban, Te vagy az igazi, Te vagy nekem az, akinek boldogságát biztosnak akarom tudni. Tudni kitartóan, türelmesen, mindig! Őszintén
pedig már csak mindig irántad érzek! És hiszem, hogy nem a szerelemre lehet építeni, sokkal inkább a kitartó szeretetre! Mind a házasság,
mind a hosszú együttélés, mind pedig a születendő gyermekek csak azt érdemlik, hogy ne ösztönösen jöjjenek a létre, jöjjenek a világra,
hanem tiszta - őszinte szeretetből! Ahol az önzetlenségé a főszerep. Szerelemből soha nem fogok megnősülni, soha nem akarok szerelemből
gyermeket, ha érzem, szerelem után nincs semmi. Minden ezért megy tönkre, akárkinek, vagy saját régebbi párkapcsolataimat nézem. És az élet
legszentebb köteléke, az ártatlan utódok nem érdemlik ezt! Annál több tisztelet illető mindkettő dolgot. És én úgy érzem, örökké
felelősséggel tartozom azért, ha valakivel összekötöm egyszer az életem, ha valakivel közös gyermeket szeretnék. Ő lesz az, ki
továbbvihet mindent. Mindent, mit elértem, mindent mit helyesnek gondolok és ettől lesz boldog az élet igazán, mert sosem hal meg az,
amit gondolunk, sosem múlik el az, amit alkotunk és amiben hiszünk.
A szerelem pedig csak így ebben a biztonságban, veled lehet tökéletes!
Az őszinte érzelmek ideje a világban pedig nem fog lejárni, csak ha már az utolsó ember is feladja a reményt. Ennek a világnak máskülönben
semmi esélye, saját magát teszi tönkre!
Sajnos tönkretettem magam az elmúlt két hónapban, de nyilvánvalóan fel fogok épülni, az elveimet pedig nem adom fel soha! Ne most akarj
feltétlen megérteni, hanem majd egyszer... egy, vagy tíz, sok év múlva... És akkor is bízhatsz: itt lesz egy ember, aki ugyanígy fog gondolkodni, akármit is él át. Mert ez az ember vagyok és maradok örökké!
Talán igazad van abban, hogy mindig a nő választ, a férfi csak elfogad. Rám mindig felnézett, rám mindig büszke lehetett, mellettem minden percben igazi nőnek érezhette magát, most mégis kevés voltam. Vakon hittem és bíztattam, ha az álmairól volt szó!
Biztonságot, biztos alapot nyújtottam neki, és ígérek neki ezután is. Bízom abban, hogy az idő eldönti mi a fontosabb. Egy kinti fellángolás, vagy egy biztonság, itthon.
Miért nem mentem ki utána? Mert tudtam: nem csak magamnak, neki is hinnie kell álmainkban és vakon nem szabad felégetnem magam után mindent.
Fájdalmas. Borzasztó fájdalmas, de ha van tartásom, büszke leszek rá továbbra is, mert olyan nő, aki eléri céljait!
A csapda az volt talán ebben az egészben, hogy hiába mutattam egyfolytában, hogy én erős vagyok, ő mindig elhitette velem a kapcsolatunk során, hogy gondoskodik rólam és egy idő után elhittem, nélküle nem sokat érek. Paffff....
Ebből szedjük most össze magunkat.
Csak nem tudom elfogadni részéről a szenvedést, mikor eldob magától minden biztonságot és mást választ odakint, mást, ami még közel sem annyira bizonyos. Mikor egyfolytában ha arról kérdeztem mire vágyik, mindig a biztonságot említette!
Még most is hiszem, hogy megjön egyszer az esze, mert mikor itthon volt mindig biztos volt mindenben. Fél éve tart ez a kínlódás részéről. Én mondtam, elengedem, menjen, szaladjon, fiatal még, éljen! De ha egyszer majd biztonságra vágyik, amit én megadhattam neki, nem biztos, hogy nem lesz-e már késő....
Nem értem azt sem, hogy lehet egyáltalán biztonságról álmodni egy olyan helyzetben, amiben ő van?
Januárban csináltattam egy gyönyörű gyűrűt neki, az ő nevével. Most akartam odaadni neki, mikor hazatér. Nem vak szerelemből, mert tudtam, ekkora távolságból ez a történet nem szólhat folyton kettőnkről. Olyan őszinte igaz szeretetből, mely hiszi, hogy az újra és újra fellobbanó szerelem csak így tökéletes, csak így biztonságos. Akartam, hogy érezze ebből, mindig számíthat rám, mindig hiszek csak az álmaiban! A gyűrűt örökké őrizni fogom, az nem lehet másé soha!
Most is úgy érzem, később még lesz ezen mit megbeszélni. Addig örülök, hogy végre tisztáztuk, nem kapaszkodunk többé, amibe már nincs miért... A nők viszont igenis romantikusak, csak ez a történet már nem erről szól...
Szeretem őt, amíg csak élek! Őszintén, önzetlenül!
Ja igen. Hogy a topicnál maradjunk, nekem is volt egy távkapcsolatom. Budapest-Debrecen. De mikor az következett, már nem voltam belé annyira szerelmes. Csak én olyan hülye vagyok, hogy ezt nem mondom meg. Akkor meg durcáskodtam is. Erre megcsalt. Szerencsére. Legalább volt ürügy :-)
Amíg tartott nagyon szép volt. Nagyívű, szenvedélyes, tele a megszállotságig fajuló szerelemmel. Őszinte volt. Diákszerelem. Művészetek, zene. Akkor még hittem magamban, abban, hogy a tudás választ adhat valamire, amit régóta kerestem. Ő volt az, aki felállított egy nagy bukásból. Szép volt az a korszak. Naív. Mennyi levelet írtam!
Szóval ez azért csillapodott, mert az új hely új és nagyon intenzív élményeket adott.
Azt hiszem, ő szeretett jobban. Akkor már. Utána volt egy problémás időszak az életében. Depresszió, stb. Azt már nem tudom miért. Abban nem vettem részt. Hülye voltam. egyszer írtam egy levelet neki kívácsiságból. Utána próbált kapaszkodni belém is, mint egy fuldokló. Azt hiszem, nem használtam az ügyének. Barom voltam. Na mindegy. Aztán rendbejött, úgy tudom. Talán az iskolát is elvégezte.
Na üdv, még mielőtt elalszotok az én izgalmas életemen.
utólagos engedelmeddel veégigolvasgattam az összes hozzászólásod és meg kell mondanom, nagyon érdekes volt! Az elején mintha magadat akartad volna meggyőzni valamiről, amiről te is tudod, hogy nem igaz... Aztán a végére egészen megemberesedtél :-)
Ha egy nő el akar menni, akkor el is fog. És ezt te is tudtad, azt hiszem. Most élvezkedhetnék azon, hogy mennyire "tipikus" volt, amiket az (ex?)barátnőd leírt, de tényleg az volt.
A legtöbb lány sajnos ilyen. Nem ápolgatni akar egy férfit - illetve csak néha, de akkor sem a lelkét - hanem felnézni rá, számítani rá, nőiesnek, szépnek érezni magát mellette(ez mondjuk távkapcsolatban tényleg nehéz), és a jelen és jövő biztonságát átélni vele. Megvalósítani a céljait (ugye:otthon, gyerek, család, utazás, pénz, autó, stb.?), amit vagy finom irányítással szeretne elérni, vagy ha nem tud irányítani, akkor van úgy(és ez nekünk, férfiaknak talán meg jobb?), hogy képes kiskutyaként követni, ha érzi és látja az előbb felsoroltakat benned.
Az is igaz, hogy a nők nem romantikusak. Már az én értelmezésemben. Férfit már láttam tönkremenni a szerelemben, nőt még soha. A nők mindig talpra állnak. Ez van. Erősebbek, mint mi...
Talán te majd javítod a statisztikát, igaz?
Valamit viszont meg akartam kérdezni. Miért nem mentél utána? Nem biztos, hogy jó lett volna, csak kíváncsi vagyok.
Na osztom itt az észt. Mintha én olyan okos lennék :-) Még egy utolsó összefoglaló bölcselkedés Zalka_Mátétól: "A nő azzal szeret lenni, akivel jól érzi magát" PHUFFF. Ez szörnyű volt :-)
érdekes dolog ez a távszerelem, nekem szinte csak ebben volt részem, bár nem olyan őrületes távolságokról volt szó.
volt egy kapcsolatom, ami az utolsó két évben távszerelemként működött, mert a barátom másik városban kapott munkát, tőlem 80 km-re. egy idő után már nem volt elég a hétvégékre korlátozott találkozások, szerettem volna több időt együtt tölteni vele úgy, mint régebben. sajnos sokat veszekedtünk emiatt, aminek szakítás lett a vége.
a legutóbbi kedvesem sem abban a városban lakik, ahol én, bár ebben az esetben nem a 35 km volt a gond, hanem az, hogy a sok elfoglaltságunk miatt, nem találkozhattunk annyit, amennyit szerettünk volna.
mindenesetre még egyszer nem vállalnék távkapcsolatot. persze nem mondom azt, hogy nem működhet, csak nekem személy szerint nincsenek jó tapasztalataim vele.
arra azért kíváncsi lennék, hogy mi lett anno Tündérvirág álomkertjével? vajon boldog házasságban él-e, miután összeköltözött szerelmével? (feltéve ha végeszakadt a távkapcsolatnak és "igazi" kapcsolat lett belőle)
Nekem tkp. nincs olyan rossz véleményem a távszerelemrôl. Tavaly szakítottam az elôzô barátommal, akivel 3,5 évig jártam (Bécs-Budapest-távolság, kb. havonta egyszer találkoztunk 2-3 napra). Naponta-kétnaponta emileztünk (telefonálás alig volt), és a kapcsolat nem is a távkapcsolat miatt ment szét. Nagyon szép, tartalmas szerelem volt - de egyes (a távolságtól független) dolgok végül nem működtek olyan optimálisan, így aztán vége lett...
Az új szerelmem, akivel január óta járok, ugyanabban a városban lakik mint én, naponta telefonálunk, ha két-három napig nem beszélünk ill. nem látjuk egymást, már egész nyugtalan leszek és nagyon hiányzik... Egyszerűen egész másfajta kapcsolat. De nem mondanám, hogy az egyik jobb vagy rosszabb mint a másik, ha a távolság nem olyan túl nagy. 200-300 kilóméter simán belefér szerintem - viszont tapasztalataim szerint felesleges erôszakkal minden hétvégén találkozni, sokkal nyugisabb, ha csak akkor van találkozó, ha mindkét félnek van ideje, különben egy idô után nyomasztó és stresszes lehet a dolog, és ez senkinek sem jó.
Tehát senkit sem tanácsolnék el egy távkapcsolattól - csak fontos, hogy tényleg legyen közép- vagy hosszabb távú perspektíva arra, hogy egyszer együtt is élhessen a pár. Ha ez nincs, akkor az egész gyorsan reménytelenné válhat...
Elhiszem, hogy most kissé magad alatt vagy, de attól, hogy egy kapcsolat nem sikerült, még müködhet a távkapcsolat, erre rengeteg példa van. Meg nem szabad mindenért a távolságot okolni, a nemtáv-kapcsolatok nagy része is felbomlik.
Csak annyit még. Mára kiegyensúlyozott vagyok, mert végre itt a bizonyosság. De tönkretettem magam, nem érte meg:
- fogytam 10 kilót
- teljes anyagi csődben vagyok
Helyre kell jönnöm most.
Már nem fáj, hiszen rég távol volt.
Ne higyjetek a távszerelemben! Tudom képtelenség, de le kell mondani akkor róla, mikor elkezdődik a távolság! 3 hónapnál többet nem bírt ki! 3 hónap volt, amíg megvolt a boldogság, a harmónia.
Még kicsi vagyok, ne fogadjatok el tőlem mindent. Azt hittem bölcs vagyok és értek minden, és meg tudok mindent oldani. Nem, soha! Mindig tanulnunk kell.
Mára kiderült: közös megegyezéssel szépen elválunk.
A távolság: megöli a szerelmet, hiába hihetetlen erős egymás iránt érzett szeretetünk. Aztán szép lassan az új élmények hatása alatt felerősödnek azok a dolgok, amik addig - ha csak kicsit is - hiányoztak.
Jön a kétségbeesés, az anyagi csőd, csak azért, hogy visszaszerezd. Talán kapaszkodsz valamibe, ami nem is létezik. Az ember ilyenkor szebbnek fest le mindent a partneréről, mint talán amilyen a kapcsolat volt valójában.
Utolsó erőnkig küzdünk!
Nem megy, őrizzük meg a kapcsolatot szépnek. Őrizzük meg a fényképeket az élményeket szépnek. Válni kell tudni, nem haraggal, soksok szeretettel a szívünkben. Úgy sokkal szebb.
A kapcsolatokból tanulni kell és tudni kell elengedni a másikat.
Önzetlenül! Szeretetből! Ő már másé lesz! Ezt el kell fogadni, nem engedni ilyenkor már az ösztönöknek!
A távolság megöl mindent kapcsolatot! Mi sem hittük soha! Örökké terveztünk! Gyermekeket akartunk, jövőt! Nem csaltuk meg soha egymást, gondolatban sem!
Nincs remény! Távolságból nem lehet szerelmes kapcsolatot fenntartani! Ez az élet rendje!
