Még a jogerős letöltendőt is kvázi meg lehet úszni néhány hónappal a kecskeméti parkettásban (a Karib-tengerre nem tudsz elmenni nyaralni pár évig, de mégsem a börtönben rohadsz). Nyilván nem valami nagyon durva erőszakos bűncselekményről beszélek.
Az az őrült nagy barom, aki nem bírja meghúzni magát, külföldre szökik vagy csinál valami közben egy újabb "okosságot".
Azt, hogy a bomlástermékek is befolyásolják az állapotot, Zacher sem vitatta.
Eeegen, de ez kábé az a szint és forma, hogy kiürüléskor is van _valamilyen_ pszichés hatása, a nemhasználat, sóvárgás, mittomén ingerültség hasonlók, nem pedig a bódult állapotban jelentkező legyőzhetetlenségérzés, túlzott kockázatvállalás, agresszivitás, túlpörgés, eufória.
Az elsőt te is fogod érezni, amíg nem jutsz a napi első kávédhoz (példa, behelyettesíthető).
Az ügyészség dolga nyilván az, hogy ha már találtak korábbi használatra utaló nyomot a szervezetében, mindenáron verjék rá a DUI-t is, a szakértőknek meg ilyen célja nincs, és nekem úgy tűnik, hogy az első szakvélemény is inkább eshetőségről nyilatkozik, nem pedig teljes bizonyosságról, ami viszont ide kell a bírónak.
Csak hogy lantosnak is legyen egyértelmű: semmilyen formában és szerrel nem támogatom és nem tudom elfogadni a befolyás alatti vezetést. Én olyan szabályt hoznék, ami a 2. alkalomnál örökre venné el a jogsit, legyen az alkohol vagy drog miatt.
Ezt a balesetet simán összehozzák szerek nélkül is, úgy is épp elég borzasztó. Ha biztos, hogy drog hatása alatt vezetett, azt is verjék rá. Ha nem az, akkor meg ne.
Csak valamiért úgy sejtem, hogy az, hogy mikor volt hatása, a bomlástermékek (amik jellemzően tovább bomlanak, vagy kiürülnek) mennyiségéből számítható valahogy. Mint ahogy az ópiátoknál is. Szóval ha tizedannyit is bódult állapotnak tekintenek, az utal arra, hogy esetleg mégiscsak lehet hatása.
És azért ha visszanézed a balesetet, nem teljesen kizárt, hogy kurvára be volt állva, de persze képesek emberek ilyenre szerek nélkül is.
Azt, hogy a bomlástermékek is befolyásolják az állapotot, Zacher sem vitatta.
Ha nem okozol súlyos/halálos balesetet, akkor el lehet sikálni - pénz és kapcsolatok kérdése. Van pár ügyvéd barátom...
Nekem egy srác mesélte részegen egy menő bárban, hogy elgázolt egy idősebb hölgyet a zebrán, aki 8 napon túl gyógyult. Ő vitte kórházba, nem volt mentő. Privátban elképesztő anyagi kompenzációt nyújtott és nem lett a dologból komoly ügy. A hölgy elesett, térfigyelő kamera ott "szerencséjére" pont nem volt. Azért egy ilyen helyzetben kell egy fajta elképesztő helyzetfelismerés és még több gátlástalanság. Én nem néztem ki belőle, hogy komolyabb kapcsolatrendszere lenne, egy középpályás pesti gengszter volt.
Ez erősen az ügyész irodalmi munkásságának tűnik. A kokain tipikusan gyorsan lebomló szer, a bomlástermékeit lehet innen-onnan viszonylag sokáig kimutatni, de akkor (mivel az már bomlástermék) rég nincs hatása.
Gondolom (remélem) az ügyben idéztek megfelelő kutatási eredményeket erre. Azt el tudom képzelni, hogy lantos jobban ért hozzá, mint Zacher dr. :D
"Az ügyész nem értett egyet Zacher véleményével, azt mondta, hogy a nemzetközi szakértői gyakorlat szerint az autó vezetőjének bódult állapota alaposan feltételezhető a bomlástermék mennyisége alapján. – A nemzetközi gyakorlatban tizedennyi kokainszármazékot is bódult állapotnak tekintenek – jelentette ki a vád képviselője, aki szerint akkor is zavart viselkedést produkálhat valaki, ha szervezetéből kitisztulóban van a kábítószer."
Akkor büntessék meg azért, hogy 8-12 vagy 16 órával korábban drogot fogyasztott. A balesetben játszott szerepéért meg külön büntetés jár a szakvélemény ill. első fokú ítélet szerint.
Az egyik vélemény szerint 8-12 órával korábban fogyaszthatta, amitől az első szakértő szerint lehetett bódult állapotban a balesetkor.
A másik vélemény szerint 16 órával korábban fogyasztotta, viszont 4 óra múlva nem tekinthető bódultnak. Ennek az első vélemény szerinti időtartam is 2-3-szorosa.
(Mindenesetre a fogyasztás nyoma egy héttel később is kimutatható, de itt lantost már rég elveszítettük.)
Ezek alapján kéne minden kétséget kizáróan megbizonyosodni arról, hogy bódult állapotban volt a balesetkor. Azért ehhez az első vélemény is nagyon kevés...
Azt meg te nyilván sokkal jobban tudod, hogy hányféle és milyen minőségű véleményeket sorakoztatnak fel ilyen ügyben, mennyire vannak közel egymáshoz stb stb.
Akkor próbáld úgy megérteni, mintha egy szombati részegség nyomát szerdán még ki tudnád mutatni, de ez ugyebár nem jelenti azt, hogy a szombati piálástól szerdán még ittasan vezettél.
Egy jó barátom 4 ezrelékkel vezetett autót (egy 55 millás vadiúj kocsit), nyilván a helyszínen elvették a jogsiját. Pár napon belül visszaszerezte, de legalább azt mondta nekem, hogy sosem fog többet ittasan vezetni és úgy látom, hogy ezt tényleg gondolja. Egy több millás pénzbírság be fog figyelni, de azt kiköhögi:))))
Egyetemista korukban 3-4 sörrel olyan lazán vezettünk, volt hogy megszondáztattak és adtunk egy ötöst vagy tizest a rendőrnek és nem volt probléma:)))
Hozzá kell tennem, hogy atomrészegen sosem vezettem.
Értem én, hogy Magyarországon mindenki mindenhez is ért, de a bíró is a jogszabályok alapján mérlegeli a döntését bizonyos keretek között enyhítő és súlyósító körülmények alapján