Eladó lehet kedves 37 éves 323-as Mazdám. Az autó napi használatban van, megbízhatóan működik kisebb-nagyobb hibáival együtt. Ha nem veszi meg senki, 11. hónapban bontóba kerülhet szegény, amit nagyon sajnálnék. Az autóért nem kérek pénzt, de Át Kell Íratni. Itt a kormányablak pár utcányira, együtt megyünk átíratni.
Amit tudni kell róla: A küszöbök kb. 8 éve ki lettek cserélve, és a hátsó sárvédőívek ki lettek javítva. Ott nem rohad. Ellenben a hátsó ajtó alja dryvit hálóval és gittel lett javítva, az el van rohadva és a csomagtartó jobb alja is.
A bal első kerék mögött a doblemez is megrohadt, az is volt javítva, többször is. Futómű teleszkópok eresztik az olajat. Bal első féltengely kanyarban kattog. 10 éve ugyan úgy, nem erősödött a kattogás. Egyenesben nem kattog, nem ráz nagyobb tempónál sem. Porvédők tavaly cserélve. Első ülései egy 87-es 626-os ülései, kényelmes, jól tartó ülések. A belső tere is vállalható állapotú. Erősebb tiprásra a motor füstöl, egy szelepszár simering csere ráférhet. De lehet csak menni kéne vele huzamosabban, nem járt pesten kívül legalább 6 éve. Kompressziót tavasszal mértem, 12 körül volt mind. Olajcseréket nálam 10e-ként megkapta, vezérlés láncos, az örök élet. Dupla soros széles lánc, nem bikli lánc mint a maiak. Téli gumik vannak rajta, még használható állapotban. Akit érdekel, meg lehet nézni, ki lehet próbálni. Van akna, alá is lehet menni.
A kocsi BP. 10. kerületben van a Richter környékén.
Érdeklődni a macsessz@gmail.com -on lehet.
Képet feltölteni nem tudtam, emailban tudok küldeni.
Idén is megrendezésre kerül a Japtimers közösség nagy sikerű Tavaszi Találkozója. Egy tökéletes lehetőség a főként veterán korú japán járművek tulajdonosainak, hogy a mai "online" világban személyesen is megcsodálhassák egymás járművét, megnézzék az apró részleteket, megszagolhassák az adott évtizedek jellegezetes illatait, hallgassák a különféle motorok muzsikáját vagy éppen érezzék a különféle járművek időutazásokat idéző rezdüléseit. A barátias elhivatott légkör természetesen lehetőséget ad akár mélyre nyúló szakmai vagy éppen könnyed humoros eszmecserékre is.
Amennyiben jelen közösség értékes találkozóinak, eseményeinek időpontjával nem ütközik, sok szeretettel várjuk minden kedves "veterán" - Japtimer, illetve klasszikus - JapClassic járművet és tulajdonosát!
Apró pénzért sikerült egy hete egy egy Premacy-hoz jutni.1999 októberi,66kW-os,dizel. Eddig Skoda Feliciát hajkurásztam,az egyszerű,mint a faraklap.Az meg marad b auzónak.Van ennek az autónak valamilyen tipus hibája amire okvetlenül figyelnem kell? Azért e ostoba kérdés,mert a japán autókhoz teljesen homály vagyok.
Van egy Mazda Premacy CP 2.0 DITD 2002-es autóm aminek az alábbiak a tünetei: Ha rádugom a vízhőfok jeladóra a kábelét nem indul el csak hajt... Ha viszont nincs rajta a vízhőfok jeladón a csatlakozó akkor elindul, és elkezd villogni az izzításlámpa a műszerfalon de így ugye nem látom hány fokos a víz! Miért? Ha pedig elindult(csatlakozó nélkül, mert csak úgy indul)és járó motornál visszadugom a vízhőfokjeladóra a csatlakozót úgy jó, mutatja a víz hőmérsékletét, és a műszerfalon az izzításlámpa se világit... Viszont ha leállítom elindulni ismét nem indul el, csak akkor ha megint leveszem a csatlakozót. Ja, és még annyi hogy villogó izzításlámpánál érezhetően nincs az autóba erő.
Amennyiben japán gyártmányú büszke jármű tulajdonost tisztelhetünk személyedben és az egyéb japán gyártók klasszikus járműveivel is szimpatizálsz, engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljak egy eseményt, ahol jó eséllyel mindegyik képviselteti majd magát. Megcsodálhatjuk egymás gyöngyszemét, meglepően konstatálhatjuk a többi gyártó műszaki megoldását, különleges kényelmi extráját, hogy egy kicsit nosztalgiázhassunk és időutazhassunk közösen, a hazai megmaradt japán járművek segítségével. Hasonszőrű "megszállottakkal" egy családias hangulatban és csodás környezetben eltöltött nap, ahol a különleges "veterán" gépek mellett van helye a gyermekeknek, feleségeknek és barátoknak is egyaránt.
Időpont: Május 19, Szombat
Gyülekező: 8:45 és 9:30 közt a Törökbálinti Auchan áruház totemoszlopa alatt, ahonnan együtt konvojozunk át a találkozó helyszínére. (Peremvárosi Horgásztó és Pihenőpark)
Amennyiben jelen közösség értékes találkozóinak, eseményeinek időpontjával nem ütközik, sok szeretettel várjuk minden kedves "veterán" - Japtimer, illetve klasszikus - JapClassic járművet és tulajdonosát!
Sziasztok nem rég lettem premasyi tulaj 2.0ditd rf2a adagolos de mostanàban nem akar indulni nem kap üzemanyagot adagolot szüröt cseréltük de van amikor gondol 1egy és pöcre indul semmi baja menetközben de ha le àllitom negyed ora ob ismét csak teker de nem induk vissza engedi a nyomàst nagy baja nem lehet de nem jővökrá. Ezt a kulcsot dobja ki mondjuk itt anyira nem làtszik az autott àbrázolja n
Benne egy kulcs de csak néha. lehet hogy a gyujtàskapcsolo lesz a hiba nem adja le a jelet ?
Sziasztok! Lenne egy problémám, remélem tudtok segíteni. Nemrég vettem egy 2004-es dízel premacyt, aminek hátul, a két szélén lévő biztonsági öve teljes kihúzás után már csak visszafelé mozog. Ha pl be vagyok kötve, oldalra hajolok valamiért és a biztonsági öv ütközésig kijön, akkor ha visszahajolok az ülő pozíciómba, az öv visszamegy a helyére ugyan, de le is blokkol, így tulajdonképpen már csak visszafelé mozog, kifelé már nem. Csak akkor, ha visszaengedjük teljesen a helyére, utána használható. Tapasztaltatok már ilyet? Van rá megoldás? Sajnos az autó előéletét nem tudom, kb két hónapja van meg, hajtom minden nap, nagyszervízt is kapott, apró problémák vannak csak, de erre viszont jó lenne megoldást találni. Válaszotokat előre is köszönöm.
2001-es Demióhoz keresek motorháztetőt, első lökhárítót, jobb oldali fényszórót és indexet, fényszórótartó keretet, klímahűtőt. sötétkék metál előnyben
Tudna segíteni valaki légzsák hiba ügyben? A visszajelző 6 villogás szünet kódot mutat. Abszolút alap modell (1995 323 BH C coupe 1,3 benzines motorral) még központi zár sincs benne. A kormány légzsák csatlakozót megnéztem, ülés foglaltságjelző nincs, viszont van utas oldali légzsák amit nem tudtam kiszedni. (Barmolni nem akarok) Gyengeáramú végzettségem van, úgyhogy (vélhetőleg) megértem a tanácsokat. Válaszokat előre is köszönöm.
Kukkantsd meg itt típus szerint. Németországból jön a csomag, elég jól ellátottak szerintem, bár igaz nekem kicsit újabb típusom van. 30e felett ingyen küldik, átlag 5-6 nap alatt ideér a csomag, elég jók az áraik is. (átlag 40-50%-al olcsóbb mint UNIX.
Gyors kérdés, hátha tudtok rá értelmes választ. Az autóm (mazda 6, 2009, 2.2mzr-cd, kombi 163 LE) intermittálóan elkezdett rezegni (nem volt megfigyelhető tipikus sebesség, vagy fordulatszám), kicsit olyan érzés volt, mintha akadna valamelyik kerék, mintha egyenetlen lenne a futása a kocsinak. Lassú sebességnél olyan volt, mintha tojás alakú keréken gördülnék, de a kerekeknek semmi baja nem volt (centír most nyárigumi felrakásnál megvolt, stb.). Sok szervízzel történt beszélgetés során arra gyanakodtak, hogy esetleg féltengely belső csukló para lehet, de sehova nem tudtam bekerülni időben, csak hetekkel előre tudtak volna időpontot adni. (Amit kicsit nehezen összeegyeztethető a munkámmal mostanában, mert eléggé sok a külföldi munka) Gondoltam addig elvégzem egy szombaton, amit lehet a kocsin betervezett feladatok közül (pl: fékbetét csere., stb.). Hátsó tengelyen jobb oldali fékbetétek sokkal jobban el voltak kopva, mint a baloldali, gondoltam csere akkor, ha már lebontottam. Érdekes módon az autó rezgése, ütemes rázkódása ezután megszűnt. Plusz ino, hogy a tárcsa egyik oldalon sincs egyenetlenre fékezve, nincs válla sem még.
Érdemes a féltengelyre ránézetni még, vagy így hogy relatív megszűnt a gond, hagyjam?
Egyáltalán mi lehetett a gond, ami a fékbetétcserével megoldódni látszik?
Milyen betétet javasoltok használni? Jurid, ATE, stb.?
sziasztok! 2003. 1.8 benzin mazda 6-om mostanában sajna át akar verni! sajnos sokkal többnek mutatja a benzin szintet mint amennyi szerintem benne van! tudja valaki esetleg, hogy ebben lehet e külön üzemanyag szint érzékelőt cserélni vagy csak AC pumával együtt van e?
Continental Contiecocontact 5, 215/55R17-es új nyári gumi szalonautóról leszedve, 4db 3 áráért eladó130.000Ft . Az ár irányár, alkudni lehet. sziki1@freemail.hu