Nos, nem igazán értem a hozzászólásod második felét....
Az én feleségem elég kemény jellem, (én sem vagyok egyszerű eset..)és én ezeket a dolgokat eléggé úgy éreztem , hogy kénytelen_vagyok_beletörődni. Minél inkább "jó pofát vágtam" az ilyen jellegű kompromisszumokhoz, annál inkább elharapóztak ezek a jelenségek (nélkülem ide-oda-amoda), és baromi nagy veszekedés lett belőle az általad is említett "nem vagyunk összenőve" kezdettel...
De ha ezt hagytam volna, és belemegyek, akkor valszleg Ő a gyerekkel a barátnőjével megy nyaralni, én meg menjek akivel akarok, hisz nem vagyunk összenőve. Azért szerintem ezeknek is gátat kell szabni...
Szerintem ha az egyik fél el-el járna otthonról, a másik meg nem (nem annyira, illetve nem egyedül, hanep a pájával, a CSALÁDJÁVAL), akkor nem az a jó kompromisszum, hogy: menj Te is, mert ezzel a másik fék jól megforgatja a kést bennem..
A kompromisszum nem feltétlenül jelent rosszat, hiszen cserébe azért, hogy valamiben engedünk, kapunk mást. Ha valaki soha nem képes arra, hogy feladjon az elveiből, akkor csak maga alatt vágja a fát, és képtelen lesz értékes, hosszú kapcsolatot kialakítani, képtelen lesz olyan partnert találni, akivel megtudja osztani örömét, bánatát, mert azt senki sem tűri hosszú távon, hogy állandóan átgázoljanak rajta, és semmibe vegyék azt, ami neki fontos. Önfejűség, makacsság, kompromisszumképtelenség? Ugyan mit ér az, ha mindig úgy alakul, ahogy mi akarjuk? Elmondhatjuk, hogy igen, mi mindig elérjük a céljainkat (valóban elérjük?!), de közben mindenkit elüldözünk a környezetünkből.
Szerintem az, hogy képes-e valaki kompromisszumot kötni, leginkább két dologtól függ, az illető személyétől, illetve a szituációtól. Ha valaki engedékenyebb, akkor többször képes kompromisszumra, és lehet, hogy nem is érzi úgy, hogy ez bármiféle áldozatot jelentene számára. Ezzel szemben, ha valaki akaratosabb, uralkodóbb típus, akkor a legkisebb engedékenységet is önfeláldozásként éli meg, és frusztrációt okoz neki. Azt viszont határozottan állíthatom, hogy teljes kompromisszumkészség nélkül nem lehet boldogulni; egyet értek bolygohollandi-val abban, hogy a mindennapi élet során számtalanszor kompromisszumot kell kötnünk, csak talán észre sem vesszük, mert a szituáció esetleg annyira jelentéktelen, vagy több kellemetlenséggel járna az akadékoskodás, mint amennyit az egész ügy ér.
Kompromisszumok? Azok ugye olyan dolgok, amikor lemondunk egy kisebb jóról egy nagyobb jó érdekében, ugye? Legalábbis nekem ezt jelenti. Rendszerint az ember akkor köt kompromisszumot, amikor szeretne valamit, de van egy másik erő, ami mást akar. Ha engedek ennek a másik erőnek, akkor kompromisszumot kötök, ha nem engedek, nincs üzlet. Ilyet vagy azért csinálok, mert igaza van, vagy azért, mert erősebb nálam, vagy mert - leginkább - a kompormisszummal kedvezőbb állapotot érek el, mintha nem egyeztem volna ki a partnerrel. Vagy ahogy az egyik tanárom mondta: ha a maga szeretője éjjel horkol, és maga ezt elnézi neki, mert nappal a világ legodaadóbb nője, akkor kompromisszumot kötött.
Annyit szerettem volna evvel a sok okoskodással mondani, hogy az ésszerű kompromisszum előrevisz. Ezért köze nincs az önfeladáshoz. Persze én egy vajszívű fickó vagyok...
Igen, közben én is rájöttem, hogy kedves Oberon valami hasonlóra próbál célozni.
Ámbár nem én állítottam, hogy caixa bika, hanem ő maga.
Én személy szerint inkább választom dühös biká-k társaságát, mint dühös bikákét. Továbbá a bikák tulajdonságait inkább érzem érvényesnek magamra, mint a biká-k tulajdonságait. Előfordulhat persze, hogy néhányan ezzel nem értenének teljes mértékben egyet, de az ő véleményükért én sajna nem vállalhatom a felelősséget.
Kösz a segítséget, doki!
:)))
Hat, ezzel melyen egyet tudok erteni, marmint, hogy hagyjuk notebookozni az illetot, amikor en meg olvasok az agyban.
Mondjuk en pont azert orultem meg a topicnak, mert egy masfel eves kapcsolatom ment par honapja amiatt tonkre, hogy mindketten ugy ereztuk, hogy igenis rengeteg kompromisszumot kotottunk, es sokat adtunk fel a sajat (a partnert idegesito) szokasunkbol, megis mindketten ugy ereztuk, hogy a masik nagyon keveset adott cserebe, es ez tette lehetetlene a kapcsolat tovabbi folytatasat. Ill. az, hogy "nem illunk egymashoz". De jo kis altalanos indok, pedig mennyi minden fer bele! Afene!
Úgy gondolom, ha valaki nem hagyja, hogy a párjának legyen "magánélete", az hosszabb távon rosszul jár.
És akkor a "magánélet" címszó alatt nem azt értem, hogy szeretők tömkelegét tarthatja a párunk és ennek tapsikolva örülünk, hanem éppen azt, hogy "békén hagyjuk", és nem zuhintjuk rá magunkat reggeltől estig.
Ha nekem az általad említett pédákat úgy kellett volna "megélnem", hogy "bele kellett volna törődnőm" abba hogy olvas, hogy tanul, hogy TV-t néz, hogy éppen szarik a fejemre, mert más dolga van, hogy nélkülem megy színházba, hogy a barátnőjével megy moziba, akkor már régen elmenekültem volna otthonról....vagy a feleségem menekült volna el.
Ez a két példa szerintem nem kompromisszum kérdése...
b.
igazabol meg a határokat is nehéz megállapitani, hogy mi tartozik még a kompromisszumba bele, és mi az ami már engedés, ami a pasiknál már "papucs" vagy, stb.
én legalábbis képtelen vagyok erre. Mert általában olyan helyzetekben jön elő, hogy kompromisszumot kéne kötni, amikor számomra egész biztos, hogy csak azt tudom elfogadni, amit én mondok....és ha azt mondom mégis, hogy jó oké, akkor kurvára nem kompromisszumot kötöttem, hanem egyszerűen csak nem akartam vitázni, ugyhogy rámondtam az áment.
Ilyen nálunk otthon az pl, hogy este ha hazajön a párom majdnem azonnal elkezd a notebookjaval bíbelődni. Én először hevesen tiltakoztam, márpedig nálam nem lesz számítógépezés címszóval...aztán csak rá kellett jönnöm, hogy a kedves se abalyog, amikor csak fekszek az ágyon és olvasok, és kb olyan mintha ott se lennék...úgyhogy szépen beletörődtem, hogy igenis engednem kell, h számítógépezzen ha akar....
Tényleg vegyük filozófikusra a figurát?
Messzire fog vezetni; életünk szinte minden pillantában kompromisszumot kötünk - ha úgy veszem, például már akkor is, amikor nyáron nagy melegben legszívesebben minimum félmeztelen járkálnék az utcán, s mégsem teszem.
Ha leszűkítjük a szexuális élethez kötődő kompomisszumokra, akkor is meglehetősen tág értelmezése lehet.
Szerintem a kompromisszum szó akkor merül fel, ha valaki úgy érzi, kompromisszumot kell kötnie, valamiről le kell mondania ( - amiről egyébként nem akar - ), valamit el kell viselnie ( - amit egyébként nem tenne - ), stb...
Valószínűleg a legtöbben arról fognak írni, hogy ők mikor NEM képesek kompromisszumot kötni.
Számomra a kérdésnek az a része izgalmasabb lenne, vajon én észreveszem-e, díjazom-e, érdekel-e egyáltalán, ha párom köt kompromisszumot miattam.
Ha ezen elgondolkodnék, lehet, nagyon hamar kiderülne, hogy amikor azon töprenkedek, nekem szegénynek mi mindent kell elviselnem a békesség érdekében, baromira nincs igazam, s engem elviselni sokkal súlyosabb teher, s több energiát, lemondást igényel, mint amit én nyújtok toleranciaként mások felé
kompromisszum
hat sajnos kurvara nem az erossegem. Majdhogynem keptelen vagyok ra...pedig halak leven, engedekenynek kene hogy legyek, de nem igy van...
pont ezert megy el most a baratnom mashova lakni, es pont ezert mondja a pasim, h hulye vagyok stb, merthogy keptelen vagyok megegyezesre juti akár apró-cseprő ügyekben...
sztem hatalmas akaraterő kell hozzá, hogy képes legyen az ember kompromisszumot kötni. az vegülis az "engedés"nek egy finomitott formaja, hisz ugy egyezel meg a masikkal, hogy neki is meg neked is jo legyen...vagy valami ilyesmi, nem?
párkapcsolatban se tudok...és emiatt szoktak is gondok lenni rendesen....
mi lesz ha gyerekem lesz?!
:)
No, gyere, le0ázlak ezen a hajnali órán!
Legalább mi bikák tartsunk össze.
:)))
Azt nem ígérem, hogy ennél magvasabbat fogok írni, de olvasni biztosan fogom a topikodat, kedves (Hogy is kéne kiejteni a nevedet? Ezen már igen régen gondolkodom!) caixa.
