és mondjuk a müvészeK menedzselése?
arra gondolok, ha egy galéria rendre felvállalja ismeretlen, általa tehetségesnek vélt alkotók müveinek bemutatását.
az ilyen tehetséges fiatalok felkutatása, az alkotások összegyüjtése, erkölcsi (ne adj' isten anyagi) elismerés nyújtása, ezáltal ösztönzés a további alkotásra, nem a müvészet menedzselése?
Hát nem tudom, nehéz kérdés. Szerintem kéne egy kis menedzselés a művészetnek, mert ha nem menedzselik meg, akkor egyre kevesebben lesznek kíváncsi a művészetre, és így a művészek nem jutnak el a közönséghez, és a végén kihal a művészet. Szóval szerintem érdemes beszélgetni a művészet menedzseléséről, én támogatom ezt a diskurzust.
Arra gondoltam, hogy a csoporttársak/évfolyamtársak és az oktatók nem csak szegediek voltak, s talán tudnak segíteni.
Egyébként, persze, érdemes kopogtatni. Csak ez az egész szakma annyira belterjes, hogy nagyon. De a remény hal meg utoljára.
Meg aztán nem kell félni, ha mondjuk egy színházban, mondjuk, csak mint ruhatárost veszik fel. (Jó, ez durva példa volt, de valami ilyesminek.) Hiszen akkor már ott van, s ha csak néha mond egy-egy jó ötletet, már nyert ügye van. Csak ki kell várni.
persze, hogy kialakul, de Szegeden, és nem Budapesten.
olyanra lennék kíváncsi, hogy szerintetek érdemes-e bekopogni színházakhoz, galériákba, múzeumokba? vannak ilyen helyeken munkák?
vagy minden le van zsírozva az ismerösöknek?
Hát, nem tudom. Szerintem ha valaki elvégez egy ilyen szakot, akkor már kialakul egy bizonyos kapcsolatrendszer, nem?
Ami pedig a munkát illeti, nos, az elég reménytelen dolog. Kevés kulturális menedzserre van szükség egyrészről, másrészről pedig csak néhány elvetemült vezető van, aki odavesz egy helyre egy kevés tapasztalattal rendelkező valakit. (Bár vannak olyanok, akik direkte szeretik a kezdőket, mivelhogy rengeteg friss ötletük van...)
Speciel én nem is akarok elhelyezkedni menedzserileg, inkább önmagvalósítom magam. Aztán ha bukok egy jó nagyot, akkor majd szomorú leszek...
van énnekem egy párom, aki elöször törit, aztán kulturális menedzser szakot végzett szegeden.
most pedig szeretne elhelyezkedni.
adjatok tippeket, hogy hová, kihez forduljunk, kit kell megkeresni, ha az embernek nincsenek ismerösei a szakmában, csak szakértelme és lelkesedése, meg égetö vágya, hogy müvészettel foglalkozhasson?!
internetes állásbörzéken nincsenek ilyen állások.
Szeretettel meghívjuk másodszor megrendezésre kerülő szakmai beszélgetésünkre, “ÁLLAMI ÉS MAGÁN FINANSZÍROZÁSÚ INTÉZMÉNYEK” címmel, melynek témái a már megvalósult, és az új kezdeményezések a kortárs művészetben.
Felkért vendégeink: Bencsik Barna, független kurátor – Műcsarnok, Trafó Kortárs Művészetek Háza
Goda Gábor, igazgató – Artus
Hudra Klára, művészettörténész – Ateliers Pro Arts/A.P.A.
Kolozsvári Mariann, művészettörténész – Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
Néray Katalin, igazgató – Ludwig Múzeum
Szalóky Károly, galéria-tulajdonos – Várfok Galéria
Szabó György, igazgató – Trafó Kortárs Művészetek Háza
A beszélgetés időpontja: 2001. május 17. 18 óra
A beszélgetés helyszíne: Trafó Kortárs Művészetek Háza
(1094 Budapest. Liliom utca 41.)