Dzsaipur város Indiaészaknyugati részén,Delhitőlmintegy 300 km-re délnyugatra,.Üzleti, kereskedelmi, közigazgatási, kulturális központ.
A várost 1727-ben II. Dzsaj Szingh maharadzsa alapította, aki a közeli Amberból ide telepítette át a székhelyét. Egy későbbi uralkodó 1876-ban rózsaszínűre festette az óvárost, mert asztrológusai azt mondták, ez a szín szerencsét hoz neki. Az épületeket azóta is rózsaszínűre festik. Dzsaipurt sokan India egyik legszebb városának tartják.
Japán – és sokak szerint az egész világ – legszebb és legerősebb várkastélya. Messziről fehérlő falai után kapta a Fehér Kócsag becenevet. 1993-ban az elsők között választották be a világörökség japán helyszínei közé.
A 17. századi épület kiváló példa a japán kastélyépítészet fejlődésére és védelmi technológiáira. Öregtornya (mely kívülről öt-, de belülről hétszintes) három másik toronnyal van összekötve, belső udvarát három külső veszi körbe.