Mezei István
Tisztelt Egybegyűltek! Hölgyeim és Uraim!
Mezei István vagyok, Berettyóújfaluból jöttem, tejtermelő gazda vagyok, Hajdú-Bihar megyéből – és emelek szót a magyar mezőgazdaságban élők sanyarú számkivetettségéről. A természetet nem okolhatom, bár ő is rátett kormányunk intézkedéseire. Ezt a gúzsbakötést nehéz elviselni. A mi jelenlegi vezetőink, kormányunk segédkezik az idegen érdekek érvényesítéséhez. Tejtermeléssel foglalkozom, így az ágazat ismertebb előttem. Tudtommal egy szakmai szervezet sem ért egyet a kormány és a Tejtermék Tanácsnak nevezett szervezet célkitűzésével. Engem, de tudtommal nagyon sok
gazdatársamat érint az intézkedés, amit a Tejtermék Tanács hozott. Szerintük sok a tej. Ők négyszázmillió liter többletről beszélnek. Azt exportálni kell[ene]. Közben hatszázmillió liter tejnek megfelelő mennyiség jön be az országba. Nem értem: hol itt a felesleg? Még nem termelünk annyit, ami elfogyhatna. Engem, személy szerint, a kvótatilalom hamar utolért, de társaim, sokan környezetemben az év utolsó negyedében ugyanúgy járnak, hogy nem szabad többet termelni. Aki többet mer termelni, annak, ha állami támogatást vett fel, az jogtalan igénylésnek minősül. Vissza kell fizetni kamattal. A Tejtermék Tanács fel van hatalmazva, hogy a többlettermelést szankcionálja. Ez az összeg literenként 60 Ft.
Januártól idáig 3,60-at fizettünk EU-csatlakozási alapba a tej alapárából. Július elsejétől ez az összeg 5,05 Ft-ra emelkedett. Ez a pénz az exportáló cégeket illeti, nem a termelőt. Bár az extra tejre jár állami támogatás, jól figyeljenek: 5 Ft 20 fillér, marad 15 fillér a magyar gazdának, ami gyakorlatilag a Tejtermék Tanács tagdíját talán fedezi. [Bekiabálás: Csalók! – fütyülés] És ezt az 5 Ft 20 fillért a gazdának az APEH-en keresztül kell visszaigényelnie.
Mi hát az én bajom és a gazdatársaimé? Azzal egyetértek, hogy minőséget kell termelni. Azt hiszem, ebben nem sok vita lehet sok gazdatárs között. De a nemzeti kvótán belül miért nem vásárolhatunk, bérelhetünk? Kinek az érdeke, hogy ennyire leszorítsa a termelést, s így az importot segítse elő? A tejfeldolgozók – igaz, már nem magyar kezekben vannak – a kevesebb haszonnal értékesíthető termékeket nem gyártják, pedig a piac igényli. Zavart csináltak. Vagyis, ha nem termelték, a boltokban nem volt, meg kellett rendelni. Így az osztrák, francia, holland termékeke előtt megnyitották a piacot. Hozhatják be...
A mi utunk hová tart? Nagyon nagy kérdőjel. Még van mit eladni az országnak? Már nem sok. Ha csak nem a puszta látvány, hogy a parasztok – voltak. Reméljük, lesznek.
Szíves figyelmükbe ajánlom a Magyar Állattenyésztők Lapját – a 2003. júliusi számát. Ha nem jutnának hozzá, engedjék meg, hogy idézzek belőle: "Ahogy ez lenni szokott a feldolgozói oldal ezen az ülésen (a Tejtermék Tanács és a kormány által szervezett ülésről van szó, ha valaki nem értené) a zsarolási technikával még koradélután is elzárkózott minden további áldozatvállalástól a cinizmust sem nélkülöző bejelentésükben az FVM által biztosított 2 milliárd forintot kaptak az államtól a tejexport levezetésére – 5,2-et kértek – és a 3,2 milliárd finanszírozást a feldolgozók teljes egészében a termelőkre akarták hárítani."
Így állunk, keresztbetettek nekünk. Nem tudom, hogy lesz megoldás. Segítséget kérünk!
Köszönöm.
Jakab István, a MAGOSZ elnöke
Jónapot kívánok, Hölgyeim és Uraim!
Az előbb valaki idejött hozzám, és azt kérdezte, hogy hol vannak a gazdák. Én egyetlen választ tudtam adni, hogy a téren – amelyik hál'istennek, tele van. Köszönöm, hogy eljöttek.
Hölgyeim és Uraim!
Olyan időket élünk, amikor a cselekvés valamennyiünk számára kötelező. Amikor higgadtan, felelősen át kell gondolni saját helyzetünket. Amikor néha az ember azt érzi, hogy nincs tovább, nem bírom. Augusztus 15. van, ki kell, fizessem a számlákat. De miből? Termés nincs, ígéret van hitelre a kereskedelmi bankok jóindulatából, támogatásra hektáronként 3000 Ft. Csak megjegyezni szeretném, hogy ez még lehet kevesebb is, ha visszaosztanak, mert túl nagy lesz az igény.
Hölgyeim és Uraim!
Ugyanez vonatkozik a különböző ágazatokra, amiről itt a gazdák külön-külön szóltak. Nos, amiért együtt vagyunk, amiért közös felelősséggel gondolkodunk, az az, hogy hogyan tovább. Mindenek előtt engedjenek meg egy megjegyzést és egy észrevételt az elmúlt hetek történései kapcsán. Régi trükk, ismert. A várost és a vidéket szembeállítani. Folyamatosan lehet hallani különböző műsorokban, hogy az adófizető polgárok pénzét a magyar gazdák akarják. Kérem, elmondták a gazdatársaink, hogy ez nem igaz, szemen szedett hazugság. Kérem, arról van szó, hogy a gazda mindig felelősséggel tartozott magának, a családjának és az országnak is. Mindig elvégezte tisztességgel a munkáját, és nem azt nézte, hogy mire van pénze és mire nem, hanem, ha eljött az idő, vetni kell.
Eljött az idő, vetni kell, de nincs miből. Hisz' Önök pontosan tudják, Koppenhágában az ügy eldőlt. Túl vagyunk a koppenhágai csatavesztésen. Most nemcsak a különböző támogatások csökkentésével, nemcsak egy jó program derékba törésével lehetetlenítik el a gazdát, hanem, sajnos a természeti katasztrófák sora is nyomorít bennünket folyamatosan. Kérem, gondolják végig, még azt sem mondom, hogy higgyék el, csak gondolják végig, mit jelent a mi számunkra hektáronként 3000 Ft. Ahhoz, hogy a gabona földbe kerüljön, tisztességgel, megfelelő, olyan szakmai munkát, amit a várható termés megkövetel – hiszen a következő esztendőben már uniós viszonyok között aratunk, és nem mindegy, mennyi lesz a hozam -, kérem szépen, ha kiszámoljuk, hektáronként 60 és 70 ezer forint között van... Azon az egyeztetésen, azon a határbejáráson, sajnos egyedül voltam az érdekképviseletek közül, aki azt mondta, hogy kérem, ez a 3000 Ft arra nem elegendő, hogy egy nehéztárcsa üzemanyagát kijárja egy hektár földön! Hát ebből nem lehet egy életet indítani! Márpedig kell! Nem lehet a földet parlagon heverve hagyni. Nem erre készültünk, nem ez az életünk, nem ezért dolgozunk magunkért, illetve a gyerekeinkért. Mi nem csak magunkért vagyunk felelősek, hanem az elkövetkezendő generációért, az elkövetkező nemzedékért is.
Hölgyeim és Uraim!
Nem csak az aszály sújt bennünket. Van még egy másik olyan tényező, amelyik bizony, az aszállyal felér, ha a veszteségeket mérlegre tesszük. Kérem, a családi gazdaságok programja megindult, megkezdődött. Három hónap alatt tizenhét és félezer család, ez több mint ötvenezer ember. Három hónap alatt egymillió hektár földet vontak be ebbe a csodálatos programba. egy olyan programba, ahol nem generációkat ugrasztanak össze családon belül, hanem összefog a család, és segítik azt, aki majd viszi később a gazdaságot. Európai szintű struktúrát, európai szintű gazdálkodási formának raktuk le az alapjait. Most az egyik politikus által leírt szöveget idézem önöknek az egyik szakmai alapból: "A családi gazdaságoknak biztosított többlettámogatást – néhány kivételtől eltekintve – megszüntettük".
Hát, kérem szépen, ezek azok az ígéretek, amelyeket mi nem így hallottunk a választási kampány során. A választási kampány során azt hallottuk, azokat az ígéreteket, hogy megtartjuk a családi gazdaságoknak nyújtott támogatásokat, sőt, kiterjesztjük azokat. Most halljuk a költségvetési vita során, hogy nemcsak hogy elvonták a támogatásokat, most már többletteherként még a TB-befizetéseket növelni kívánják. Most, amikor a legnagyobb szükség lenne a magyar gazdáknak a segítségre, most alakítják át, illetve most szüntetik meg részben a falugazdász hálózatot. Most, amikor nem tudunk a támogatásokhoz hozzájutni, ha nem vagyunk felkészültek.
Ha már a felkészülésről beszélünk. A magyar gazda készül a csatlakozásra. A magyar gazda azzal készül a csatlakozással, hogy rendezni kívánja a birtokát, a földjét meg kívánja tartani, ha hagyják. A magyar gazda például nem tud az osztatlan közös tulajdonban lévő földekhez hozzájutni. Az előző kormány által hozott döntést követően még mindig tart a huzavona, még saját pénzén sem méretheti ki az általa megvásárolt földet. Hát, itt tartunk.
Mi megtettük a magunkét. És a kormány?
Hol tartunk ma, Hölgyeim és Uraim? Mit tesznek? Hol tart a felkészülés? Hol van az az intézményrendszer, amin keresztül a magyar gazda versenyképesen keresztül lehet az Európai Unió tagja. Nincs, kérem szépen! Ez az, ami összehoz bennünket.
Szeretném elmondani önöknek, hogy a Magyar Gazdakörök Szövetsége a jövő szombatra rendkívüli küldöttgyűlést hívott össze azért, hogy dokumentumokba foglalja azokat a hiányosságokat, amelyek miatt nem tudunk talpon maradni az Unóban.
Még egy gondolatot hadd vessek fel önöknek! A fő gond az, hogy kik készítik a gazdaságpolitikát. A magyar gazda? Hát nem! nem a magyar gazda csinálja a gazdaságpolitikát! Nem a mi döntéseinken múlik az, hogy mennyi lesz a magyar gazda nyeresége. Azzal vádolnak bennünket, hogy sorban állunk támogatásért. Mi az árakon keresztül a támogatásokat nagyon keményen visszafizetjük. Sokszorosan. A gond az, Hölgyeim és Uraim, hogy több mint másfélmillió tonna gabonával kevesebb termett, s ez csak a kalászos gabona. Igaz, megvan az ország kenyere. De az állatállománynak már nincs meg a takarmányszükséglete. Már látjuk, hogy kukoricából nagyon alacsony terméshozamok lesznek. Gondolják végig, mit jelent ez majd az állattenyésztésben! Mit jelent ez a húsárakon? Mert ma még csak a kenyér árával riogatnak bennünket. De holnap jön a hús, jön a tej és jön a többi termék ára. Hisz', ha megnézzük, a Lajtán túl egy liter gázolaj kevesebbe kerül mint Magyarországon. De egy kilogramm karaj több mint a duplájába kerül, mint Magyarországon. Hát, kérdés, hogy a magyar gazda gyarapszik? Nem, kérem. A magyar gazdák most az utolsó perceiket élik, hogy még talpon vannak. Ha nem változik a helyzet, akkor az lesz, hogy ha hitelt vesz fel, és földjét jelzáloggal terheli, elveszíti azt, mert még egyszer ismétlem: a gazdaságpolitikát nem a magyar gazda csinálja.
Nos, Hölgyeim és Uraim, ez az a doldog, ami bennünket összehoz, ez az a dolog, ami cselekvésre késztet bennünket – és ez az, ami felelős döntésre késztet bennünket.
Én hiszem, hogy a jövő hét végén, Vásárhelyen hosszú távra szóló érdemi döntés születik.
Köszönöm, hogy meghallgattak, és további jó tanácskozást kívánok mindannyiuknak.
www.dominium.hu
