"Az egyik legfőbb probléma ezzel az, hogy maga Kádár is annak a kemény vonlnak a része, amelyik részt vett a 45-56 közto időszak csunyább részeiben. Ez alig köztudott. Szerepe a Rajk-perben, belügyminiszteri tevékenysége, és még sok minden.
A megtorlások jelentős részért személyesen is felelős. Az '57-ben, de főleg a 60-as években kialakult helyzet annak a felismerése, hogy a legnyugatibb csatlós államokban nem lehet ugyanazt csinálni, mint "otthon" a SZU-ban, mert ahoz ezek a társadalmak túl "nyugatiak" voltak. (Az orosz, román, bolgár stb.-hez képest.)
Szűcs Jenő elmélete a a 3 történelmi régióról valóban működött.
Én abban a látom a problémát, hogy a nálunk idősebbek csak a szépre emlékeznek, és ezel a részévével nem akarnak mit kezdeni, mert nem egyszerű elfogadni.
Kádárnak már nem sok köze volt gyakorlatban a 80-as évek végéhez, de a korábbi beidegződések egy része igen is működött még."
Ezt a beírást írtam be egy fórumba, itt a polidilin. Ellenvéleményeket várok, lehetőleg olyanoktól, aki értenek a dologhoz. Nálam jobban.
Mennyiben van igazam , és mennyiben nem. ott lehülyéztek érte, és megkérdőjelezték. Végzős történész vagyok.
Németh Miklós súlyos gazdasági válsághelyzetben vette át a kormány vezetését, lehetőségeit és mozgásterét pedig jelentősen szűkítette a pártállami rendszer, melynek fokozatos lebontása az ő kormányzati időszaka alatt ment végbe.
A kabinet gazdasági és pénzügyi intézkedéseinek köszönhetően Magyarországnak sikerült elkerülnie a pénzügyi összeomlást.
Ki kell emelni, a határ megnyitását a német menekültek előtt, a vasfüggöny lebontását, illetve a piacgazdasági feltételek megteremtésének megkezdését.
Az 50-es évek nyomorára nem emlékeznél vissza ilyen szépen, az tény, de a Kádár korban is csak az utolsó 5-8 év, a hanyatlás volt relatíve szabad (ha nem politizáltál, mert azt még 89 elején is rossz néven vették, nem emlegetted 56-ot, a kollektív tabut), amit utólag tudjuk, hogy piszok sok külföldi hitelből finanszíroztak, amit a rendszerváltás után kellett visszafizetni (okosan átpasszolták a gyeplőt, mivel tanultak Ceausescu bukásából).
A technikai vívmányoklról meg csak annyit, hogy az emberek vágytak rá, csak nem érték el. Jól emlékszem rá, hogy 88-89-ben, amint egy kiskapu nyílt, micsoda sorok mentek Bécsbe frittőzt, videót, Gorenjét venni), amin a korrupt fináncok kerestek a legjobban, akik a tuti csempészeknek előre megmondták, hogy értékarányosan visszafelé mit hozzanak, ha gond nélkül szeretnének belépni az országba. Ez a kádárkori korrupció szinte kiirthatatlan.
Noha diktátor volt mégis sokan boldogan emlékeznek a korára.és szerintem is jobb volt sokmindent mint most.A közbiztonság,volt szinte mindenkinek munkája, (sőt aki kerülte ,azt lecsuktak közveszélyes munkakerülésért) a fegyelem,rend is jobb volt.A kisebbség se szállt el ennyire.
Vidamabbak,egyszerűbbek lehetek az emberek akkoriban.Volt idő többmindenre.Nem volt számítógép(bár az jó hogy van)és 100 kütyü a gyerekek nem azt nyomogattak napestig.Én keveset éltem ilyen időszakban.
Az Én gyerekkorom is jó volt.Ma is boldogan gondolok vissza rá.
"1916-ban készült el első kísérleti készüléke, amely felvett és le is játszott hangosfilmet. A Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. Mint fiatal egyetemi hallgató már 1917-ben két szabadalmat jelentett be a távolbalátás területén. Az egyetemi évek után a telefongyárba kezdett dolgozni, ahol megkezdte a távolbalátással kapcsolatos kísérleteit is. 1919-ben született meg a "Telehor", egy szeléncellával és húros oszcillográffal működő szerkezet, amely már akkor alkalmas volt állóképek közvetítésére akár több kilométerre is. Találmányát azonban itthon, akkor nem találták fontosnak, sem hasznosnak."
Én árnyaltabban látom a dolgot. Más szocialista országokban sem volt jobb a munkamorál. Alapvetően az akkori pénzügyi vezetés ( Fekete János és barátai ) dilettáns döntései vezettek a csődhelyzethez, a földbuta kommunista vezetőket az orruknál fogva vezették. Gyakorlatilag folyton új hiteleket vettek fel a régiek lejártakor magasabb kamatra Az árfolyam politikájuk egy katasztrófa volt, akkor vettek fel dollárhiteleket amikor erősödött a dollár, így többet kellett visszafizetni a végén és akkor cserélték le márkahitelekre őket amikor gyengült a dollár, hatalmas árfolyamveszteségeket okozva a magyar államnak.
A magyar Káosz szerepjátékban az ogár (egy másik szó az ogréra, némileg hasonlóbb az angol kiejtéshez) a választható fajok egyike, és a szokottnál is torzabbak (például több fejük és végtagjuk lehet).
"Nagyszüleink életében a televizió még nem volt, (A képtáviró 1896 Budapest és Bécs között) és a televízió, magyar találmány (első adása 1918 Budapest Postakisérleti állomás) és mi 1958- ban vettünk először televiziót heti néhány nap és pár óra volt adás, emlékezem rá, hogy Döbrentei Éva volt az első bemondó. Így sokat lehetett olvasni, moziba, színházban járni."
Saját családtörténetemből másoltam ki.
1942- ben születtem Döbrentei Évát is ismertem egy házban laktunk.
Édesanyja ogármester volt Újpesten
Sok híres embert ismertem, pl: Galó istvánt is- nekem Pista bácsi, akinek a harckocsijai lőtték szét a Köztársaság téri pártházat,
A Kádár kor legmaradandóbb látható öröksége a lakótelepek. Számos hibájuk volt, ronda szürke külső, kis alapterületű lakások, rossz belső kialakítás. Az a vicces hogy több területen felülmúlják a mai városi lakóparkokat, több zöld felület, a közlekedési kapcsolatok előzetes kiépítése, üzletek, orvosi rendelők, óvodák, iskolák megépítése.
Az 1962-ben gyártott, tehát idén 60. születésnapját ünneplő, négyajtós és nyitható tetejű speciális Csajka (Sirály) eredetileg Hruscsov hivatalos parádézós autója volt hivatali éveinek kései időszakában. Összesen két ilyen autót rendelt a Szovjetunió vezetője, a másikat Gagarinnak adta.
ez azért nem jó modszer, mert a tudomány és törénelem rovatokban értékes információk vannak (vegy kellene lenniük) és gyakorta, ha visszaolvassuk akár egy évtized múlva, mert ez nem évül el mint politika, döglött linkek gyűjteményét találjuk.