Az ősi fákból vett évgyűrűminták tanúsága alapján 1276 és 1299 között tombolt a Nagy Aszály a mai USA délnyugati részén, az ún. Four Corners régióban (a mai Colorado, Utah, Arizona és Új-Mexikó USA-államok területén).
"Az anasazi falvak 1300 körül elnéptelenedtek, pontosabban a lakók elmenekültek. Olyan sietve távoztak, hogy még bútoraikat és személyes tárgyaikat sem vitték magukkal. Ezt a rejtélyes eseményt, amely a becslések szerint 50000 főt érintett, többféleképpen próbálták magyarázni: betudták a szárazságnak – de máskor is voltak aszályos időszakok; a túlzott demográfiai nyomásnak – de ekkor csak a fölösleges népesség távozott volna; más népek támadásának – de évszázadokon át senki sem foglalta el a falvakat; járványnak – ennek nincs nyoma a nekropoliszokban; új vallás kialakulásának, vagy az istenek akaratának – a Rio völgyében lezajlott migrációról csupán egyetlen legenda szól, de az sem ad magyarázatot. A legelfogadhatóbb oknak a 24 évig tartó aszály tűnik, mégis furcsa, hogy egy éhínség sújtotta nép javait hátrahagyva költözzön új helyre."
Sokkal összetettebb okai lehettek az ősi puebló (anasazi) civilizáció 13. sz. végi összeomlásának, mint pusztán a Nagy Aszály.
Itt egy cikk a Mult-kor oldalról:
"Az anasazik (más néven pueblók) 700 évvel ezelőtt mai napig ismeretlen okokból elhagyták korábbi településeiket és délre - Arizonába és Új-Mexikóba - vándoroltak. Bár jellegzetes kultúrájuk nyomai a hohokam és hopi indiánok földjén mindenütt megtalálhatók, a vándorlásra nincs magyarázat.
A szárazság nem lehet magyarázat
Az anasazik kerámiái kívül vörösek, belül pedig fekete és fehér mintázatúak voltak, ami élesen elütött a hohokam indiánok egyszerűbb cserépedényeitől. Házaik építéséhez fa és sár helyett követ használtak. Rituális helyiségük, a kiva, téglalap alakú, süllyesztett kamra volt, a közepén tűzhellyel és egy ún. sipapuval (lélekalagúttal), amely azt az utat jelképezi, ahol az első emberek a föld mélyéből felbukkantak.
De mi az oka, hogy az anasazik a 13. század végén elhagyták korábbi településeiket, és délnyugat felé húzódtak? A tudósok korábban úgy vélték, hogy elsősorban környezeti tényezők, például nagy szárazság vagy egy kisebb jégkorszak késztette őket vándorlásra. A bizonyítékok szaporodásával azonban ez az állítás már nem állta meg a helyét. A mai emberekhez hasonlóan az anasazik is összetett személyiségek voltak, akik el tudták dönteni, miként reagáljanak a változó környezetre. Nem egyszerű bábok voltak, hanem maguk is tevékeny részesei a történéseknek.
Néhány kutató a hadviselésben és az anasazi társadalom növekvő összetettségében keresi a magyarázatot. A leletek vizsgálatával az anasazik gondolkodását akarják kifürkészni. "Az 1200-as évek vége fontos társadalmi, politikai és vallási nyugtalanság és kísérletezés időszaka volt. Valami fontos dolognak kellett történnie" - állítja William D. Lipe, a Washington Állami Egyetem régésze.
A fák évgyűrűinek vizsgálata azt mutatja, hogy a 13. század utolsó negyedében valóban pusztító aszály sújtotta azt a térséget, amelyet lakói elhagytak. De már korábban is voltak hasonló száraz időszakok. "A körülmények valóban igen rosszak voltak az 1200-as években, de mégsem voltak olyan rosszak, mint a 900-as években" - véli Timothy A. Kohler. A nagyobb folyók - Provo River és a San Juan River - még a legsúlyosabb szárazság idején sem száradtak ki. "Az éghajlat valószínűleg sok mindent megmagyaráz, de voltak olyan helyek, ahol az emberek ott maradhattak volna, és tovább gazdálkodhattak volna" - véli Dr. Allison.
A lakók elhagyták a mai Dél-Colorado viszonylag termékeny területét a hopik csontszáraz földjéért. "Az éghajlat a legkézenfekvőbb magyarázat, de pont a hopikhoz mentek, hogy ettől megmeneküljenek?" - kérdezi Dr. Lipe. A Four Corners (Négy sarok - négy állam határos egymással) területének elhagyásával sokkal rosszabb helyre kerültek.
Néhány régész szerint az egyre hidegebb időjárás okozta a hanyatlást. A tavak és mocsarak alján lerakódott pollenrétegek vastagságának vizsgálata arra utal, hogy a termékeny időszakok egyre rövidebbek lettek. Ez azonban még a szárazsággal együtt sem lehetett döntő érv. Az elköltözés után nem sokkal a szárazság elmúlt. "Az évgyűrűk vizsgálata azt mutatja, hogy 1300 és 1340 között az időjárás igen csapadékosra fordult" - állítja Larry Benson, paleoklimatológus. Az esők visszatértek ugyan, de az emberek nem. "Miért nem jöttek vissza? Miért nem tért vissza senki a San Juan folyó északi részére? Pedig kellemes hely volt, és 1300 körül különösen kellemesnek tűnt" - mondja Catherine M. Cameron, a Colorado Egyetem régésze.
Kristin A. Kuckelman, a cortezi Crow Canyon Régészeti Központ munkatársa a Sand Canyon Pueblo romjaiban egy tragikus felemelkedés és bukás nyomait véli felfedezni. A terméshozam visszaesésével a lakosok újra áttértek a földművelésről és állattartásról a gyűjtögetésre és a vadászatra. A támadók ellen erődöket építettek. Az erőfeszítések azonban hiábavalónak bizonyultak: a falu lakóit megskalpolták, megcsonkították, és talán még meg is ették. A családokat a saját házaikban ölték meg, a falut felgyújtották. Különös viszont, hogy a győztesek nem maradtak, hogy meghódítsák a legyőzött területet.
Erőszak helyett indián reformáció pusztított
Az erőszak azonban nem mindig magától értetődő tényező. Ami még furcsább, a különös vándorok Kayentából származtak. Kb. 1290-ig, tehát a nagy szárazság kezdete után még 15 évig a falvaikban éltek. Amikor végül felkerekedtek a San Pedro-völgy ill. más területek felé, az evakuálás rendezetten folyt. `Nem látok semmilyen erőszakra, kannibalizmusra vagy védekezésre utaló bizonyítékot. A terület elhagyása másként történt. Bizonyíték van arra, hogy az emberek vissza akartak jönni` - véli Dr. Dean. Az északkelet-arizónai Navajo Műemlékhez tartozó Kiet Siel sziklafalunál a lakosok gondosan lezárták a magtárak nyílását, és amikor elmentek, egy hatalmas fatorlasszal zárták el a településhez vezető utat. `Világosan látszik, hogy ezek az emberek nem zavarodottan vagy sietve távoztak` - mondja Dr. Dean.
A tárgyi leleteken túl az elköltözés hátterében állhatnak ideológiai okok is. Donna Glowacki, a Notre Dame Egyetem régésze a rituális építészet és fazekasság változásainak tanulmányozásával egy új puebló vallás megjelenését vázolja fel. Több mint egy évszázadig a vallási szertartásokat a többemeletes "Nagy Házakban" tartották, amelyek belsejében kisebb és nagyobb kör alakú, gerendatetős kivák voltak. Az Új-Mexikó északnyugati részén található Chaco Canyonból eredeztethető félelmetes templomokba valószínűleg csak a papoknak volt bejárása.
Chaco Canyon, mint vallási központ az 1100-as évek elején ugyan elvesztette jelentőségét, de az itteni építészet az egész Mesa Verde régióban elterjedt. Az 1200-as évek közepén azonban egy új stílus is megjelent. Az építmények és a kivák nyitottakká váltak, mint egy amfiteátrum. Talán ez már egy új kezdet jele volt. Néhány romnál a szertartási edények nagyobbak és díszítettebbek lettek, mintha valamilyen rituális áldozásra használták volna őket. Az új építészet olyan kör vagy D-alakú építményeket is alkotott, amelyek talán titkos rituálék megtartására szolgáltak.
Bár a dogma ismeretlen, Dr. Glowacki szerint gyorsan terjedt. Szerinte a mozgalom központja a Mesa Verdétől nyugatra fekvő McElmo Canyon volt. Az ásatások eredményei azt mutatják, hogy a népesség az új építészettel együtt gyarapodott. Nyugatról bevándorlók érkeztek, amire az edényeken látható másféle díszítés utal. 1260 körül, jóval a szárazság előtt azonban a lakók elhagyták a falut, talán az új ideológiát akarták terjeszteni.
Más régészek szerint délen egy evangéliumszerű vallás alakult ki, amely meghódította a lázadó északiakat is. Ez a vallás talán a hopi és zuni indiánrezervátumokban ma is élő maszkos kachina-rituálé előfutára lehetett. A Salado polikróm fazekasság egy másik kultuszt jelképezhetett.
A kutatók és régészek jelenleg számítógépen szimulálják a népesség változásait 600-1300 között Colorado délnyugati részén. A csapadékra, hőmérsékletre, a talaj termékenységére, az emberi anyagcserére és táplálkozásra vonatkozó adatok egymás mellé helyezése elgondolkoztató eredményt hoz: minél bonyolultabb lett az anasazi társadalom, annál sebezhetőbbé vált. A kukorica nemesítése és a vadpulyka háziasítása egyre több ennivalót biztosított. A népesség nőtt, és falvakba tömörült, vallási és politikai intézmények jöttek létre. A kukoricatermés csökkenése és az erőszak növekedése még szorosabb együttélésre késztette a falvak lakóit. 1275-ben, a nagy aszály idején az anasazik sokkal inkább rá voltak utalva a mezőgazdaságra, mint a korábbi szárazságok idején, és egymástól is jobban függtek.
A különböző magyarázatok között egy dolog biztosnak látszik: A pueblók nem úgy tűntek el, mint az elszáradt kukorica, amelyet elfúj a szél. Átalakították a társadalmukat, megpróbáltak alkalmazkodni, és csak miután ezek a próbálkozások kudarcba fulladtak, költöztek más vidékre."
Igaz, hogy egy töri fórumon OFF topik, de tekintsünk bele egy kicsit a jövőbe is, hogy mi várjat ránk éghajlat terén.
Egy aránylag új, de számadatokkal és számításokkal keményen alátámasztott elmélet szerint az ún. észak-atlanti bukóáramlás (angol betűszóval AMOC) nagy valószínűséggel a 2060-as évek környékén le fog állni.
Ez a jelenlegitől radikálisan eltérő éghajlatot fog eredményezni Európában, leginkább annak nyugati, északnyugati és északi régióiban, de a változás a Kárpát-medencében is érzékelhető lesz.
A telek kicsit olyanok lesznek, mint az ún. "kis jégkorszak" csúcspontján, a 17. sz. második felében, vagy még annál is zordabbak.
A nyarak viszont elviselhetetlen hőhullámokat hozhatnak, amellett időnként óriási felhőszakadásokat és villámárvízeket.
Részletek ebből az interjúból, amit a téma magyarországi kutatójával, Molnár László meteorológussal készítettek:
„Olyan teleink lesznek, hogy újra befagy a Duna, nyáron viszont 45-48 fokos hőségektől fogunk szenvedni”
A mongolok is hasonló hatást fejtettek ki. Annyi embert megöltek a 1200-as években hogy a megnövekedett növényzet sok széndioxidot volt ki a levegőből és hidegebb lett az éghajlat. Dzsingisz kán volt az első környezetvédő, zöld politikus :)
A tudósok elemezték a belize-i Yoke Balum-barlang cseppköveit, amely lehetővé tette számukra, hogy pontosan nyomon kövessék a régió esős évszakainak ingadozásait az elmúlt 1600 évben.
A tanulmány megállapította, hogy az esőzések kezdetének szezonális változásai egyre kiszámíthatatlanabbá váltak a túl korán vagy túl későn kezdődő időszakokkal, valamint az esőzések időtartamának és intenzitásának változásaival. Ezek a változások súlyosan érintették a mezőgazdaságot, amely teljes mértékben az évszakos csapadéktól függ. Az évszakok szokásos ciklusának megzavarása bizonytalan terméshozamokhoz, éhínséghez és társadalmi káoszhoz vezetett a maja társadalomban.
Ennek következtében rövid, körülbelül 100–150 éves időszak alatt a maja népesség hatvan-hetven százalékkal csökkent, és a birodalom összeomlott. Ez a tanulmány azt mutatja, hogy az éghajlatváltozás súlyos következményekkel járhat a civilizációk számára, teljesen megváltoztatva életmódjukat és társadalmi struktúrájukat.
A Római Birodalom felemelkedését és virágzását lehetővé tevő klímaoptimum az időszámítás szerinti 130 körüli években véget ért, az éghajlatváltozás elhúzódó szárazságokkal, jelentős lehűléssel beköszöntő éghajlatváltozás pedig pestisjárványok sorozatával gyorsította az antik civilizáció felbomlását – állítja a Science Advances folyóiratban most megjelent tanulmány.
Holland és német kutatók az Adriai-tenger üledékmagjában lévő planktonmaradványok elemzésével rekonstruálták Dél-Olaszország éghajlatát az időszámítás előtt 200 és az időszámítás szerint 600 közötti évszázadokban – írja a kutatásról a New Scientist.
A kutatók közvetlen összefüggést találtak a 165 és 180 között a birodalom magterületein pusztító antoninusi vagy galénoszipestisjárvány és a klíma lehűlése között, de az üledékrétegek vizsgálata alapján egyértelműnek látszik, hogy az éghajlatváltozás szerepet játszott a korábban egységes államszerkezet eróziójához vezető, 251-266 között tomboló ciprusi eredetű pandémiában is, hasonlóképp, mint a már nyugati és keleti birodalomrészek létrejötte után pusztító iusztinianoszi pestisjárványban is.
A történészek egy csoportja 536-ot tartja a világtörténelem eddigi legrosszabb évének, amikor pestis és vulkánkitörések tizedelték meg az emberiséget, sőt talán a Római Birodalom bukásához is hozzájárultak.
A jégkor végén a világ számtalan pontján eltűnt a megafauna, így Kaliforniában is, ám itt a La Brea kátránytavaiban az okokat is megtalálták.
Az eredmények az emberre mutattak: az állatok eltűnése ahhoz a korhoz köthető, amikor megjelent itt az ember, s amikor nagy tüzek pusztítottak a dél-kaliforniai tájon. A tevék és a lajhárok kihalása pár száz évvel korábbra tehető, de a többi állat a tűzvészekkel egyszerre, 12900 évvel ezelőtt tűnt el.
A klímaadatokkal összevetve az állatok eltűnésének idejét a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy legalábbis e helyszínen az emberhez köthető a megafauna nagy részének eltűnése. Nem szabad persze azt sem elfeledni, hogy ennek a lehetőségnek az extrém szárazzá váló klíma mintegy megágyazott már. Egy nagyjából 300 éves időszak alatt, ami az ember megjelenésétől eltelt, a táj teljesen átalakult, s a kutatók szerint a hatalmas tüzeket az ember gyújtotta, ezek pedig végső döfést adtak az átalakuló klíma miatt már súlyos helyzetben lévő ökoszisztémának.
Egy friss kutatás szerint hosszabb távon több tényező miatt is nagy veszélyben van a Balaton, ezek közül az egyik a vizének fokozatosan növekvő sótartalma, a másik meg az, hogy a geológiai értelemben rendkívül sekély tó feltöltődése (ami a sekély tavak esetében egy teljesen természetes folyamat) hosszabb távon szinte elkerülhetetlen, esetleg mesterségesen, folyamatos művi beavatkozásokkal lehetne hosszú távon is fenntartani:
Nálunk is lehet a jövő héten akár 39 fok is, de ez még messze van a hazai abszolut hőmérséklti rekordtól, ami 41,9 fok és 2007. július 20-án mérték Kiskunhalason.
A mai Törökország területének nagyját időszámításunk előtt 1650 és 1200 között az ókor egyik legbefolyásosabb nagyhatalma, a Hettita Birodalom uralta. Bukását sokáig az úgynevezett tengeri népek pusztító támadásához kötötték, de egy friss kutatás szerint egy hosszú és súlyos aszályos időszak miatt omlott össze a birodalom. A Nature-ben szerdán megjelent tanulmány a társadalmak sebezhetőségét illusztrálja hosszabb ideig tartó extrém éghajlati eseményekkel szemben.
Az Hettita Birodalom lakóinak élelmezését gabonafélék termesztése és specializált állattartás fedezte, aminek fenntartása viszonylag folyamatos vízellátásra épült. Ezt régészeti bizonyítékok szerint a hettiták gátak és tározók segítségével biztosíthatták, és így képesek voltak egy, vagy akár két évig tartó extrém szárazságot is átvészelni.
A birodalom és annak központi adminisztrációs rendszere 1200 körül omlott össze. Az egyiptomi uralkodó, III. Ramszesz feljegyzései szerint a hettitákat a tengeri népeknek nevezett, a késő bronzkorban a Földközi-tenger keleti régiójában portyázó népcsoportok támadták meg, akikkel később Egyiptom is harcolt.
Korábban régészeti bizonyítékok is arra utaltak, hogy Hattuszasz városa külső támadások hatására semmisült meg, de a kutatók szerint most inkább úgy tűnik, hogy a várost ezeket megelőzően hagyta el a hettita államszervezet és a lakosság. Ez alapvető változást hozott egy olyan birodalom életében, amely évszázadokig ellenállónak bizonyult környezeti és gazdasági kihívásokkal, belső politikai feszültségekkel, külső támadásokkal és járványokkal szemben is
Manningék feltevése az volt, hogy az ókori társadalmak jó alkalmazkodóképességük és évszázadok alatt felhalmozott tudásuk ellenére is nagyon nehezen tudtak megbirkózni váratlan, több évig tartó, extrém éghajlati eseményekkel. Ahhoz, hogy rekonstruálják, milyen éghajlati körülmények uralkodtak Anatólia középső régiójában több mint 3 ezer évvel ezelőtt, az egykori főváros romjaitól 230 kilométerre talált ősi famaradványokat vizsgáltak.
A kutatók 18 különböző, több ezer éves görög boróka (Juniperus excelsa) és szagos boróka (Juniperus foetidissima) növekedésének változását határozták meg, aszerint, hogy milyen szélesek voltak a szén-14-es radiokarbonos kormeghatározással időben precízen elhelyezett minták évgyűrűi. Egy, a Nature Climate Change folyóiratban nemrég közölt kutatás hasonló, éghajlati proxiként szolgáló módszerrel állapította meg, hogyan változott az elmúlt évszázadokban az olasz Alpok hótakarója.
A mostani vizsgálat kulcsa az volt, hogy a borókák gyengébb növekedést mutatnak, ha késő tavasszal és nyáron kevés csapadék éri őket, amiből következtetni tudtak a területen lehulló csapadékmennyiség változására az adatsor által lefedett, i.e. 1500-800-ig tartó időszakban. Azt találták, hogy i.e. 1198 és 1196 között három éven át szokatlanul száraz körülmények uralkodtak Közép-Anatóliában.
Az eredményt egy alternatív megközelítéssel, az évgyűrűkben található szén-13 izotópok mérésével ellenőrizték, aminek gyakoribb előfordulása kevesebb csapadékra utal az adott periódusban. Ez az adatsor szintén egy száraz vagy nagyon száraz időszakra utalt i.e. 1195 körül, ami a legsúlyosabb vagy a második legsúlyosabb lehetett i.e. 1400 és 1000 között a régióban.
Ez a kor szárazföldi szállítási technológiája mellett súlyos terméshiányt okozhatott, különösen az Anatólia belső régiójában elhelyezkedő központi területeken. Bár arra nincs közvetlen bizonyítékuk, hogy ez vezetett a birodalom összeomlásához, a három évig tartó súlyos aszály egyfajta átbillenési pontként szolgálhatott, ami felerősíthetett meglévő gazdasági, társadalmi és politikai problémákat, valamint táptalajt adhatott a járványok terjedésének.
Alkalmazkodni kell. Elbontani a felesleges gátakat hogy megmaradjon a víz az országban és új növényeket termelni amik bírják a szárazságot, mint az afrikai cirok.
"Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva.
Magyarország modernkori történetében még nem fordult elő olyan, hogy importálnunk kell a kukoricát, az idén azonban ez is megtörtént. A normál években 6-8 millió tonna, jobb években ennél is több kukoricát előállító magyar agrárium komoly exportőrnek is számít, az idei döbbenetes aszály azonban ennek csak a töredékét tette lehetővé. Az idei szárazság nem előzmény nélküli és várható, hogy a klímaváltozás előrehaladtával egyre nő azon területek nagysága, ahol igazán eredményesen nem lehet kukoricát termeszteni...
Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva."
"Az elfeledett katasztrófa 1861 karácsonyán kezdődött egy évekig tartó aszályos időszak után, amikor elkezdett esni az eső és több mint negyven napon át szinte folyamatosan zuhogott, megolvasztva a hegyekre korábban hullott havat, az SFGate című lap úgy fogalmaz, hogy „őrjöngő folyamokká változtatta a patakokat”, amik minden útjukba kerülő dolgot elmostak, beleértve a bányásztelepeket, farmokat, házakat, hidakat és utakat.
Az áradásokban és az esőzések okozta több száz földcsuszamlásban a becslések szerint az állam akkori lakosságának egy százaléka – ami nagyjából négyezer embert jelent – halt meg, emellett pedig elpusztult a nyolcszázezer szarvasmarha egynegyede, és minden nyolcadik épület teljesen megsemmisült.
KALIFORNIA AKKORI FŐVÁROSA, SACRAMENTO TELJESEN VÍZ ALÁ KERÜLT. AZ ÚJONNAN MEGVÁLASZTOTT KORMÁNYZÓ CSAK CSÓNAKKAL TUDOTT ELMENNI BEIKTATÁSÁRA, ÉS AMIKOR HAZAÉRT, AZ EMELETI ABLAKON KERESZTÜL TUDOTT BEJUTNI AZ OTTHONÁBA.
A katasztrófa miatt a kormányzó és a törvényhozás kénytelen volt áttenni székhelyét San Franciscóba. A gazdasági károk olyan nagyok voltak, hogy Kaliforniai csődközeli helyzetbe került, és az állami alkalmazottnak másfél évig nem kaptak fizetést – köztük a kormányzó és a törvényhozás tagjai sem.
Emellett leállt a postaszolgáltatás, a távírórendszer működésképtelenné vált, szinte megszűnt a közlekedés, a túlélőket pedig az éhezés gyötörte, miután a mezőgazdaságot is elmosta a víz. Elapadására csupán hónapokkal később került sor."
