A toposz közismert, közkinccsé vált, különböző korokon átívelő költői kép, írói fordulat, cselekményelem. A hozzá kapcsolódó képzetek is mindig rokon jellegűek (eső=bánat, fürdés=múlttól való megtisztulás). A modern irodalomtudomány szóhasználatában a toposz az irodalmi művek sorában fellépő azonos vagy hasonló jelentésű szövegrész, visszatérő kifejezés, klisé, séma, alkotói felfogás, szemléletmód.
Időnként még hasznos is lehet a dolog. Például én pozitívan értékelem Káslert, mert olyan genetikai kutatásokra szerzett pénzt amire nem adott volna magától a kormány. Biztos vagyok benne hogy például soha nem adtak volna pénzt a székesfehérvári bazilikában eltemetett emberek genetikai vizsgálatára, mert drága és alapból nem is érdekelte volna őket, hogy megtalálják az ott eltemetett királyokat.
Megnéztem. Egyénileg azt gondolom hogy nem túl szerencsés ha valaki a nemzete kreált nagyságával kompenzálja az egyéni problémáit, de persze még mindig jobb mintha drogozna vagy hasonló módszereket alkalmazna. Viszont nem értek egyet azzal hogy nem lehet tanulni a történelemből, hogy miben hibáztak mások és azt elkerülni a jelenben, ha hasonló helyzet áll elő.
SZÁZADOKON ÁTÍVELŐ MÍTOSZOK NYOMÁBAN A 100. adás kapcsán a történelmi tévhitekről és a történész szakma létrejöttéről beszélgettünk. Szóba került a múltról való gondolkodás, a nemzeti történetírás és a kommentelés lélektana is.
Magyarázatmindenre. :) (Sejtelmem szerint az index fórum történelem szekciójának munkaközössége is inspirációval szolgált a beszélgetés megállapításaihoz.)
István kisebbik legendájában egy besenyő betörésről és várostromról olvashatunk, ahol megint csak feltűnik Dávid és a filiszteusok előképe, illetve a karddal övezés motívuma:
Veszprémy kimutatja, illetve sejtetni engedi, hogy Szent István gyermekké (puer) titulálása a Koppány elleni, döntőnek megtett ütközet előtt (amely egyébként nem biztos, hogy a Veszprém melletti Sólynál zajlott, hiszen más tudósítás szerint Koppány végül somogyi utóvédharcokban esik el), szóval az említett kiskorúvá minősítése inkább bibliai elem, egy Dávid és Góliát harcát idéző toposz. István kisebb legendája meg is említi Salamont, Dávidot és Sault.
Sámuel I. könyvében Dávid, az egyszerű pásztorfiú felölti Saul király páncélját, s felköti annak kardját, majd rögtön ki is bújik belőle, mivel szokatlannak és nehéznek érzi a fegyverzetet. Inkább az isteni Gondviselésre bízza magát a filiszteus óriással szemben (1Sám 17). Vajk-István gyermekké minősítése a karddal való csata előtti felövezéskor -- amely viszont anakronizmus -- tehát egyszerű párhuzamnak látszik ezzel a közismert bibliai-ószövetségi történettel. Hartvik püspök ki is iktatja ezt a motívumot saját legendaváltozatából, mert akkoriban, Kálmán idején a rivális ágból származó Salamon ötévesen történt megkoronázása miatt ez kellemetlen érzéseket válthatott volna ki (a krónika méltatlankodik említett királyunk korai beiktatásán). (Veszprémy László: Szent István felövezéséről; in: Lovagvilág Magyarországon; Argumentum, Bp., 2008, 66--77)
"Abban az időben minden írástudó jól ismerte a Bibliát errefelé, az volt mindennek az alfája és az omegája, a kölcsönözhető hasonlatok valóságos kincsestára"
Egész pontosan minden keresztény írástudó azt ismerte legjobban, Albiontól a Kaukázusig.
Kałankatwac'i (vagy Dasxurani) Mózes örmény történetíróval sem volt ez másképp -- mint Theorista fórumtársunk jelezte, ő a perzsákat letaroló heftalita támadást hasonlította a szentírásbeli óriások mindent elsöprő pusztításához (közben megjelent Nagy Kornél magyar fordítása, annak a 84. oldalán olvasható).
A PVL-be pedig feltehetően hangalaki egybecsengésnek köszönhetően (obor - obr) került ez a motívum (1Móz 6:4).
Egyszóval akkoriban mégiscsak ez volt mindenkinek a "bibliája"...
Ha jól emlékszem, történészek azt fejtegették, hogy a pajzsra emelést mint a legfőbb uralkodóvá választás szokását a germánoktól vehették át Rómában, méghozzá egész pontosan az északi-északnyugati provinciákból terjedt el, amikor a légiók ott állomásozó katonái egyre-másra kiáltották ki jelöltjeiket császárrá. De legalábbis a barbarizálódás korában a különféle területekre vezényelt, besorozott germán katonák szokása volt ez. A bizánci korra ez kiüresedhetett akár közönséges szófordulattá is. A DAI nevezetes szöveghelyére, Árpád "pajzsra emelésére" szinte egészen bizonyosan az utóbbi érvényes.
A toposz korokon átivelő vándortéma, korokon átivelő szimbolum. Elsődleges használata valóban irodalmi (és nem őstörténeti, kivéve az őstörténet irodalmi feldolgozását).
De korokat átivelő vándortéma van a zenében is (pl. la folia, amit zenei katedrálisnak is neveznek) és a képzőművészetben, a korokon (vagy téren és időn) vándorló szimbolumok nem esnek távol a témától.
A szvasztika amúgy sem toposz, hanem egy világszerte elterjedt grafikus szimbólum, már csak ezért is kár több szót vesztegetni rá. Nem tartozik ide a megtárgyalása.
svasztika csak a KM-ben került elő, SEHONNAN MÁSHOL.
Hozták hazulról, ha már egyszer onnan jöttek, ahol igazoltan volt szvasztika. És miután ezt nem tudod kizárni, nem állíthatod, hogy csak itt, a KM-ben vették át egymástól e motívumot.
Ez szimpla logika, se nem néprajz, se nem történelem.
Csak, ugye, e két nép JÖTT a KM-be. Onnan, ahol igazoltan előfordul a szvasztika motívum, évezredek óta. Éppen ezért nem tudod bizonyítani, hogy pl. a magyarok az avaroktól vették azt át a KM-ben.
B. Szabó János kitekintése a "törzsi-nemzetségi" jellegű szerveződés eurázsiai szokásairól. Volt egy mezopotámiai eredetű, hét bolygóra visszavezethető felosztás, és egy kínai, négy világtáj szerinti felosztás. A történeti hagyományban sokszor ez a két toposz jelent meg, függetlenül a valóságos számoktól.
Mire a 9. századi karoling tudós-szerzetes dolgozott, ennek a dolognak már több rétege halmozódott föl. A Hunger-Hungar(us) névhasonlóság mellé kiegészítő, megerősítő elemnek használhatta esetleg az Abarisz legenda közlését. Izidornál az effajta etimologizálások általánosak.
Az avaroknak nevet adó király nem más mint a bölcs hüperboreusz Abarisz, aki a [járványokat és éhínségeket is enyhítő] messzelövő Apollón követőjeként sok várost megtisztított. Hérodotosznál ez áll róla:
"Ennyi legyen elég a hüperboreuszokról. Itt most nem szándékozom elmondani annak az állítólag hüperboreusz Abarisznak a legendáját, aki nyilát végighordozta az egész világon, s közben nem evett semmit." (IV. 36)