Túl őszinte lett a katolikus mesterséges intelligencia - ki kellett kapcsolni
ť Visszafelé sült egy el katolikus gyülekezet azon kísérlete, hogy a legújabb és legmodernebb technológiát, a mesterséges intelligenciát vonják be hitük hirdetésébe és népszerűsítésébe. Az MI segítségével létrehozott ChatBot, ami egy pap szerepét vette fel, ugyanis túl őszintére és realistára sikeredett - és gyakorlatilag kerek perec kijelentette, hogy ember alkotta mesterséges konstrukció az, amit hirdet.
"Én éppen annyira vagyok valós, mint a hit, amin osztozunk", Ť
Ez nem probléma, mert Orbán Viktor már - meny is - hidat épített Szlováki és Hungária közt, hogy szépen átautócskázzol: lesz 1 magyar söröd és 1 szlovák pivod, összeöntöd e kettőt, aztán böföghetek tőle ♥
Bármely számrendszerben igaz az, hogy 4 + 4 = 8, csak más számrendszerben (nyolcasban) a nyolcat nem űgy írják, hogy 8 hanem úgy hogy 10, de ez is nyolcat jelent és nem tizet.
A nagyon hülye emberek azt szokták mondani, hogy kettes számrendszerben az egy meg egy az tíz, pedig kettes számrendszerben is kettő, csak a kettőt nem 2-nek köll írni, hanem 10-nek. Okos emberek ezt tudják, hülyék viszont nem. A hülyék azt hsizik, más számrendszerben más eredményt ad az algebra, pedig nem is.
Mert így van a lexikonokban megadva és a legtöbb tudós és matematikus is tudja:
"A matematikai logika és a halmazelmélet két tantárgya a 19. század vége óta tartozik a matematikához. Ezen időszak előtt a halmazokat nem tekintették matematikai objektumoknak, és a logika, bár matematikai bizonyításokhoz használták, a filozófiához tartozott, és a matematikusok nem vizsgálták kifejezetten. ... Még mindig filozófiai vita folyik arról, hogy a matematika tudomány-e." forrás
" Bertrand Russell ( 1872-1970) angol filozófus és matematikus felfedezése alapjaiban rengette meg a matematikát, mivel így kiderült, hogy a hagyományos matematikai logika eszközeivel minden levezethető tétel tagadása is levezethető, vagyis bármi és bármi ellenkezője is bizonyítható, vagyis az elmélet nem ér sokat. " forrás
Szinte semmi sem hit kérdése. Ha a mesterséges intelligencia mondja helyesen, hogy 4+4=8, azt köll elfogadni, és a vallási vezető 9-ét nem, ha fordítva akkor fordítva
Mit tudsz a Jehova Tanúiról vallási szervezetről ?
ChatGPT
A Jehova Tanúi egy nemzetközi vallási szervezet, amelyet a vallási tanításokra és bibliai tanulmányokra fókuszáló teológiai nézetek jellemeznek. Az alapítója Charles Taze Russell volt az 1870-es években. A Jehova Tanúi úgy tekintik magukat, mint az egyetlen helyes vallásra, és aktívan terjesztik tanításaikat.
Az alábbiakban bemutatok néhány fontos jellemzőt a Jehova Tanúiról:
Hitrendszer: A Jehova Tanúi az Ó- és Újszövetségre alapozzák hitüket, és úgy hiszik, hogy az Újszövetség üzenete Jézus Krisztus által hozott változásokat jelenti. A Jehova Tanúi tanítják, hogy Isten neve Jehova, és a bibliai tanulmányokra, az igazságra és az erkölcsi életvitelre helyezik a hangsúlyt.
Bibliaértelmezés: A Jehova Tanúi sajátos módon értelmezik és magyarázzák a Bibliát. A tanulmányi csoportokban, melyeket "gyülekezeteknek" neveznek, a bibliai tanulmányozás és a témák elemzése központi szerepet kap.
Terjesztői tevékenység: A Jehova Tanúi világszerte ismertek a terjesztői tevékenységükről. Az ún. "Földi Paradicsom" érdekében igyekeznek másokat meggyőzni a vallásuk igazságáról. Rendszeresen járják a házakat, hogy megosszák az irodalmukat és vallási tanításaikat.
Társadalmi szerveződés: A Jehova Tanúi hierarchikus szervezetre épülnek. A helyi gyülekezeteket felügyelő testület az "öldöklő" néven ismert, és a legfelső vezető testület az "Elnökség". A Jehova Tanúi világszerte szerveződnek kongresszusokra és gyűlésekre.
Orvosi ellátás és katonai szolgálat: A Jehova Tanúi bizonyos vallási elvek miatt megtagadják a vérátömlesztést, azonban az orvosi ellátás egyéb formáit elfogadják. Emellett a Jehova Tanúi általában szigorúan ellenzik a katonai szolgálatot.
Fontos megjegyezni, hogy a vallási csoportokról szóló információknak mindig a legfrissebb kutatásokra és forrásokra kell támaszkodni