Az OVSZ rágalmazási pert is indított az üggyel foglalkozó Sebián-Petrovszki László ellen. A bíróság tavaly novemberben első fokon felmentette a DK-s politikust, és most másodfokon is az ő javára ítéltek. Szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: „A bíróság szerint is kimondhatom, így újra kimondom: a Bayerné által főigazgatóként vezetett Országos Vérellátó Szolgálat éveken át áron alul adta el a magyar emberek vérplazmáját magáncégeknek, amelyeket versenyeztetés nélkül választottak ki, és ezzel hatalmas veszteséget okozott a magyar adófizetőknek, ellenben nagy profitot tett a cégek tulajdonosainak a zsebébe.”
Bayer Zsolt felesége a témában a Válasz Online ellen is rágalmazási pert indított, de azt tavaly májusban elveszítette.
De fordítsuk meg a kérdést: volt-e köze hírszerző-elhárító szervhez kormánypárti magyar újságírónak? Volt bizony, éspedig magának Bayer Zsoltnak.
Olyan szerencsétlenül piszkált bele a szolgálati ügyekbe, hogy a végén az egyik magyar szolgálat „dolgozott” a másikra, és viszont. Úgy történt az eset, hogy még 2018-ban a Magyar Idők, karöltve az egyik szolgálattal, felbérelte a Black Cube nevű privát titkosszolgálatot, hogy szerezzenek adatokat a Migration Aidről, mert az szerintük „adatbázist épített” a menekültekről. Épített is – csak épp a másik magyar szolgálatnak... Így estek egymásnak a kétféle magyar gumitalpúak, és a nyilvánosság számára csak évek múlva, 2021-ben derült ki, hogy mi is történt valójában. A dolgot Bayer cseszte el, aki nagy, löttyös indulatában képes volt három részes cikksorozatot közölni az ügyről, ami nem is volt ügy.
Aztán mindent letagadott, szokása szerint mellőzve a bizonyítékok bemutatását.
Mindenekelőtt Budapestet kapcsoljuk. Szekeres László a Fidesz által meghirdetett, a kínai nagykövetség előtti tüntetésről számolbe, amely alig egy órával ezelőtt kezdődött: Körülbelül 1500 személyes tömeg áll a kínai követség előtt, és véres, foltos fehér kendővel a homlokukon nyilvánítják részvétüket a halottak felett. A műsorban a kínai diákok is részt vettek. Először is ők kezdtékSzelényi Zsuzsa bevezetője után azzal, hogy egy koszorút helyeztekel a kínai nagykövetség kapuja előtt, majd bekötött szemű,beragasztott szájú kopját tartva tartott beszédet az egyik kínaidiák. Ebben a beszédben elmondta, hogy nemcsak a kínai a nép, hanem az egész emberiség tragédiája az, ami a Mennyei Béke terén történt. Követelte a demokratikus hazafias mozgalom engedélyezését Kínában. Utána Bajer Zsolt, a Fidesz tagja mondott beszédet, amelyben párhuzamot vont a kínai események és a kelet-közép-európai kormányok között. Mint mondta: ez a kommunista tömeggyilkosság jellemző a rendszerre, és ezek a veszélyek bennünket is fenyegetnek. Kelet-Közép-Európa és Kína véres öröksége egyaránt a félelem és az örök reménység. A félelem, mert mi vagyunk a fegyvertelenek, és az örök remény, mert ez ad nekünk erőt a további harchoz - mondta BajerZsolt. A demonstráció még ezekben a pillanatokban is folyik.
Bayer Zsolt írását a Mandiner is újraközölte, amihez Magyar Péter a Facebookon a következő kommentet írta: „Kedves Zsoca, akkor is hazudsz, ha kérdezel. Egyrészt 10 éve szerencsére nem is ismerjük egymást. Juditot is kb 5 éve láttad először. Másodszor sztem te pont ne beszélj nőkről, a te szádból nem hiteles. Emlékszel, mit mondtál az előző EP választás után, szokás szerint ittasan, a győzelmi bulin Ungár Klára kapcsán? Ha nem, segítek feleleveníteni az emlékeket. Vérplazma Business jól fizet?”
A bíróság is kimondta, hogy Bayer Zsolt felesége a vérellátó szolgálat vezetőjeként titokban adott el vérplazmát a multiknak
Az ügy alapját az szolgáltatta, hogy a Válasz Online munkatársa a magyarországi vérplazmaüzletről akart írni és ezzel kapcsolatban derítette ki, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat vezetője, Bayerné dr. Matusovits Andrea, az ismert jobboldali publicista, Bayer Zsolt felesége titokban árusítja multicégeknek a vérplazmát úgy, hogy a jogszabályok előírásával szembemenve sem versenyt nem hirdetett a plazmakészletre, ráadásul a világpiacinál alacsonyabb áron kínálta azt. Az ezzel kapcsolatos szerződéseket és azok módosításait Bayerné titkolni igyekezett a sajtó elől és azokat a Válasz Online kérésére sem adta ki. A bíróság első és másodfokon is arra a megállapításra jutott, hogy a portál cikkében megjelent információk megfelelnek a valóságnak, így a Bayerné által indított rágalmazási magánvádas keresetet elutasították, mivel a törvényszék álláspontja szerint ugyan a cikk a tényállításai „alkalmasak lehetnek a sértett becsületének csorbítására”, de „nem büntethető az elkövető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény valósnak bizonyul”.
Az eljárás során egyébként Bayerné azt is kifogásolta, hogy Bayernéként hivatkozott rá a Válasz Online és itt a bíróság kénytelen volt megállapítani, hogy az újságíró jogszerűen járt el, mivel Bayernét tényleg Bayernének hívják.
Miután kiderült, hogy Sulyok Tamás évekig hazudott apja nemzetiszocialista múltjáról, az ember azt gondolná, hogy ez már nem lesz viccesebb. Kicsit viccesebb lett.
Sulyok nagyapjának a testvére, Sulyok Dezső volt, aki arról híresült el, hogy ő hozta nyilvánosságra a Parlamentben Imrédy Béla egyik dédanyjának zsidó származását, majd később népügyészként agyon is lövette Imrédyt. Ő kifejezetten náciellenes volt.
Most jön, amit megtaláltam. Sulyok Dezső 1919-ben a Tanácsköztársaság idején a karhatalom közbiztonsági előadója volt Pápán, talán ismerte Kövér elvtársat a munkásmozgalom régi harcosát, aki az ideiglenes köztársasági elnök nagyapja volt és Pápán volt kommunista a Tanácsköztársaság idején. Persze Bartók Béla és Kodály Zoltán a zenei direktórium tagja volt a Kommün idején, Ferenczy Béni a művészeti direktőrium tagja, Babits Mihály és Móricz Zsigmond az írói direktóriumé. Demeter Szilcsinek esélye nem lett volna, maximum Lenin-fiúcska lehetett volna. Az ifjú Márai Sándor a kedvencem, aki a Tanácsköztársaság idején a Vörös Lobogó című lap tudósítója volt és előtte a Kommunista Írók Aktivista és Nemzetellenes (ne tessék így nézni, ez volt a neve) Csoportja című mérsékelt konzervatív mozgalom egyik szervezője volt.
Most itt van nekünk a Sulyok Tamás, akit a Mandiner nevű vicclap konzervatív jogtudósnak nevez, Prof. Mádl Ferenc és Prof. Sólyom László akadémikus urak utólagos nagy örömére. Sulyok csak hazudott egy kicsit az apjáról, seftelt egy kicsit arannyal, “csodaedényekkel” majd Balogh Elemér professzor táskahordozója volt, és innen sikerült az Alkotmánybíróság elnöki posztjára kerülnie (tegyük hozzá, 57 évesen szerzett egy Ph.D-t, konkrétan ezzel a dolgozattal). Megnézem, amint Giorgia Melonival smúzol Izlandon (Novák Kati spanyolul beszélgetett Melonival, akinek az apja drogdíler volt, de gyerekkorától nem is volt vele igazán kapcsolata). Nem visszasírom a Novákkatit, hanem visszazokogom.
UPDATE: rövid guglizás után rájöttem arra, hogy Sulyok apjának náci múltjáról már nag
No, akkor fizetünk élete végéig még egy bukott köztársasági elnököt? Ilyen alapon pár év alatt beültethetik mind a 133 bátor, parlamenti hőst az elnöki székbe.