Hát nem tudom...

Én feküdtem kórházban rákkal, kivették az egyik vesémet is miatta, ugyanígy üvöltött a tévé a folyosón a közösségi helységben, ugyanez a műsor ráadásul (VV1+BB1), behallatszott, s bár nem volt net és laptop, pláne nem mobilnet, amin ketyeghettem volna, nem zavart. Örültem, hogy túléltem, és leszartam, hogy behallatszik vagy sem. Mikor mehetek már haza? - ez volt a kérdés, ami foglalkoztatott.

Lorenzo, Oki? Kit érdekelt?

Amikor mellettem a fájdalomtól üvöltött az öregember, na az volt a gáz. És amikor végigzokogta-szipogta az éjjeleket egy ember, akivel közölték, hogy nem sikerült a műtét és hát a kilátásai nem jók... És akkor a tudat, hogy holnap lehet, hozzám jön be az orvos, hogy előttem is csak megjátszák, hogy minden ok, közben nagy lószart!

Ezek voltak a drámák, amik mellett kurvául leszartam, hogy kint bömböl-e a tévé... Még jó is volt némileg, hogy a sok keserv és kín között bejön KINTRŐL valami. BÁRMI!

Egy kicsi nem kórház. Egy kicsi más. Egy kicsi külvilág. Még ha ez a mocskos, értéktelen szelete is. 

Mindenkinek azt kívánom, aki egyszer kórházba kerül, hogy az legyen a legnagyobb problémája odabent, hogy 19 és 20 óra között behallatszik a kórterembe a VV, vagy hogy valaki egyenesen a kórteremben nézi azt.