"Szerintem az öngyilkos egyértelműen gyilkos, mivel kárt tesz "más" tulajdonában."

Ez ténybelileg nem igaz, túl azon, hogy irdatlan képtelenség. Egy ember(i élet) sem lehet tulajdon - sem önmagának, sem másnak. Még vallási aspektusból sem tartható, mert Isten nem tulajdonaiként tekint az emberekre, teremtményeire.

Teljességgel önkényes az a poros, hegeli álláspont, amely a közösség, az állam primátusát hangsúlyozza az egyénnel szemben, így tehát a mondatod: "abból kell kiindulni, hogy a csoport, faj (azaz emberiség, nemzet, törzs, család) azaz a közösség előbbrevaló mint az egyén" - hamis, cáfolható, súlyos érveket lehetne felhozni ellene.

A jog pedig emberi kreáció, amely valóban az életnek az elsőbbségét vallja az esetek többségében. A nomosz szférája. (A Természet ugyanakkor nem ismer sem jogot, sem morált, márpedig az öngyilkosság minden esetben társadalom feletti, a társadalmiságon kívül álló, a par excellence individuális aktus.) Az öngyilkosság aktusában számtalan motiváció rejlhet, de egyikből sem következne az, hogy itt holmi "bérleti jog" esete forogna fenn. Nem, amiről beszélsz, az nem más, mint burkolt értékítélet és tudat alatt ható pszichológiai mechanizmus: egyfelől félelem a haláltól és csodálattal vegyes borzongás az ember iránt, aki ezt idő előtt kihívja maga ellen, másfelől az életnek és a társadalmasignak - a halállal szembeni - hangsúlyozása, amelybe gyengeségből mint valami védőernyőbe kapaszkodsz ahelyett, hogy szembenézz a fagyos, jeges és elkerülhetetlen igazsággal. Amely igazságot szavak nélkül is kifezhet egy öngyilkos tette.