Sziasztok!

Pár napja regisztráltam ,keresgéltem a fórumokat mikor rátaláltam a depresszióról szóló hozzászólásokat.

Megszeretném osztani veletek azt  amit depressziós betegként eddig átéltem. Talán lesz aki magára ismer és bízom benne ,hogy lesz olyan aki akár "tanulhat is "az én életem ezen részéről. Szóval...

2009-ben diagnosztizálták nálam a depressziót komoly előzmények után. Egészen pontosan Bipoláris ( mániás ) depresszió a pontos diagnosis. Én egészségügyben dolgozom harminc éve.. Állandóan nyűglődtem, mindenem fájt, fáradt voltam és erőtlen.

Két gyermekem van akkor még kicsik és szinte vonszoltam magam , hogy az otthoni teendőket is eltudjam végezni, tanulni , játszani tudjak  velük.Orvostól orvosig jártam de semmilyen szervi problémát nem tudtak kimutatni..  ,de a panaszok nem szűntek...Időközben tönkrement  a házasságom ami persze csak rontott a helyzeten de az orvosok csak annyit tudtak mondani.hogy a sok idegességtől vannak a panaszaim.Soha senkinek nem jutott eszébe, hogy pszichiáterhez küldjenek...nekem sem.Talán lényeges volt,hogy szakmailag tudtam,hogy léteznek a lelki betegségek de nem hittem abban,hogy ezen bárki segíthetne hiszen a valós problémáim megoldatlansága a pszichológusnál történt beszélgetések ill. a gyógyszeres therápia ellenére sem fognak megoldódni.

2009-ben jelentkeztek a komoly jelei annak,hogy valami nem stimmel...Zavarttá váltam,állandóan csak menekültem tele voltam kételyekkel..Nem láttam színeket csak szürkét és feketét.Nem tudott semmi lekötni nem tudtam koncentrálni.Kezdtem eltávolodni az emberektől,a barátoktól és a későbbiekben már a saját családom is a terhemre volt.Nehéz ezt bevallani de bekell ismerni ha gyógyulni akarunk.Eljött egy nap amikor már olyan állapotban voltam,hogy a doktor kollegám bevitt a pszichiátriára.Ellenkezni sem volt erőm sőt nem is igazán emlékszem erre a napra.Pár nap múlva egy kórházi ágyon ébredtem egy kedves mosolygós férfi ápoló hangjára.Elmondta,hogy idegösszeomlásom volt és kénytelenek voltak olyan módon szedálni,hogy aludjak és így pihenjek mint testileg mint pszichésen.Igaz itt már jó kezekben voltam és elindultam egy úton amit a sors elém állított és tudatosan döntöttem arról,hogy bármennyi nehézség és küzdelem áll is előttem végig csinálok mindent amit az orvosom mond és előír.

Fontos,hogy elmondjam eü.dolgozóként azt tapasztaltam,hogy a lelkibetegségben szenvedő emberek szégyenlik és titkolják a betegségüket mert a mai társadalom nem igazán érti meg,hogy mit is takar ez.Én vállalom ezt hiszen nem álltam érte sorba a piacon és tanácsolom is mindenkinek,hogy vállalja fel és ossza meg a körülötte lévőkkel,hogy az egészséges emberek is tudják,hogy amennyiben kezeltetjük a betegségünket ugyanúgy tudjuk folytatni az életünket elvégezni a munkánkat és teljesértékű emberként élhetjük az életünket.

Sok mindent átéltem...és el is mesélem,hogy segíteni tudjak.Örülnék ha kérdeznétek és mesélnétek nekem magatokról az életetekről...hogy ne érezzétek azt,hogy egyedül vagytok.