Az előzmény nem más, mint a tavalyi kamara.hu témájára, annak kihirdetésekor beírt néhány vers, és azok jutottak eszembe az alábbi költemény kapcsán:

.

.

                           átlátszó

.

apa üveggyöngy.

anya üveggyöngy.

apa sötétzöld. anya kék.

kopognak a parkettán gyorsuló ütemben.

elszakadt a nyakék.

.

játszok a gyöngyökkel. rám kiabálnak.

kérlek ne zörögj kisfiam.

apa sötétzöld. anya kék.

piros nincs. nem vagyunk annyian.

.

/Korányi Mátyás, 2010/

.

.

.

És már az idei őszi kamarafesztivál is a nyakunkon van, témája az Utas és holdvilág:

https://zeneakademia.hu/kamarahu                                            https:// zeneakademia.hu/kamarahu_2019_utas_es_holdvilag

 

.

.

.

                 SZŐLŐHEGYEN

.

                                                                                              Hamlet: Nincs semmi, amit szívesebben adnék, mint 
                                                                                                           az életem, az életem, az életem.

.

Most nagy fekete virággá nőtt meg a sötétség magja.
Óriások a nap után még fáklyákkal rohannak ijedten,
A világ szeme aztán végleg elborul.
Eszméletem pedig határain már túlröpül,
Mint mikor éjszakai ragadozó fészkét elhagyja,
Ha este élni kezd s az alkonyi fény szemébe tolul,
Előbb csöndesen neszez s pihenten néz körül,
Végül a sötétbe zajtalan ívbe' kilebben.

.

És otthonosan a naptalan, de fénylő szürkületben
A denevérekkel csapongott, majd szertelen mélybe s szörnyű magasba
A szellemem szállt, szállt: mígnem gödörre leltem
A sötét föld színén és lyukra a tökéletes mennynek boltozatján:
Hol is, ha ügyesebb és fürgébb, a túlvilágra besiklik a lelkem,
A túlvilágra becsúszik: ám már vége, vége volt, a könnyű búcsút elszalasztám,
Míg tűnődtem: melyik az én utam s az igaz út e ez, míg késlekedtem,
Örökre szememből őket elveszítem s maradtam szörnyen egymagamba!

.

Te örökre eltűnt csöndes este,
Csöndes, tiszta tükre életemnek,
Mézédes derű, ó régi ünnep,
Ki elmúltál és vissza nem jöhetsz!

.

Nagy voltam és elmúlt: elfeledtem.
Elfeledtem hogy' volt: válogattam.
Válogattam s közben semerre se mentem.
Nem mentem és ó most itt maradtam.
Lemaradt utas én élek s halni nem tudok, de ülök
Bambán nézvén: az égen a nyílás merre, merre tűnt,
Melyen lemegyek, e földön hagyva mindent: vidám erényt és nehéz szörnyű bűnt.
Melyen át e földről a közömbös mennybe fölrepülök!

.

/Füst Milán; a Nyugat 1909. évi 18. számából/

.