Bocs Bagota, hogy nem válaszoltam, azt hittem a topik kifújt. Úgy néz ki, hogy senki a másikat meggyőzni nem tudja, bár elmondtuk érveinket. A kérdésedre visszatérve, a gyógyításról nem tudok sokat. Mindössze annyit olvastam, amit a NARTH egyik cikkében olvastam. Ebben sem írnak róla sokat, de annyi azért kiderült, hogy több megközelítést is alkalmaznak (pszichoanalitikai, viselkedésterápiai, csoport terápiás, egyházi hátterű). Az eszközökről annyit tudtam meg, hogy nem próbálnak változtatni a homoszexuális viselkedésen, vagy fantáziákon, a pacienst csak a heteroszexuális viselkedésről kérdezik. A paciensnek föl kell ismernie, és el kell magyaráznia, hogy mit is gondol pontosan a másik nemről, a másik nemmel való kapcsolatteremtésről, a nemi jegyekről, és a heteroszexuális aktusról. Azokban az esetekben, amikor a terápia sikeres volt (terápiától és terapeutától függően 27-től 100 %-ig), a paciensek többnyire félelmeiket és gátlásaikat küzdötték le a foglalkozások során, és így maguktól váltak heteroszexuális érdeklődésűekké. Jelentős részükről pedig tudható, hogy azóta boldog házasságban élnek.
Azt hozzá kell tennem, hogy a NARTH odaát nem élvezi a többség támogatását, pl. az Amerikai Pszichológiai Egyesület (APA) hivatalosan nem ismeri el, hogy a szexuális érdeklődés megváltoztatható, és károsnak tartja az erre irányuló terápiákat (ld. itt). Az is igaz azonban, hogy az APA sem egységes ebben az álláspontban.
Hogy idehaza mi a helyzet, azt nem tudom, de én is kíváncsi vagyok, úgyhogy majd érdeklődöm orvos ismerősöktől. Ha érdekel, hogy mire jutottam, megírhatom.

Kekec

Ui.: Nem bírom megállni, hogy ne írjak ide megint vmit, amit a NARTH-nál olvastam. Dr. Bieber 1962-ben egy 500 pontos kérdőívet töltetett ki 106 homokossal és 100 heteroval, az erről készített anyagban pedig többek közt a következőt írja: „Egyetlen esetet sem találtam, ahol az apa a fiával kedves, megértő, és konstruktív lett volna, és a fiú homoszexuális lett."