Dombóvár lettünk!!! :-D

 

 

Bezony, és úgy tűnik, nincs választásunk......

 

Az első szavak a gratulációé kellenek, hogy legyenek!! Szóval gratulálok a csapatomnak az utolsó két meccsen elért győzelmekhez!!! Jár a nagy taps!

 

 

Az Alba elleni meccs előtt néztem meg a Kecskemét elleni mérkőzés második félidejét. „Hála” a gyűlölt mindigonak, legalább láthattam. Az egy nagyon fontos győzelem volt, mert az, hogy 20 ponttal tudjuk verni közvetlen riválisunkat, az kalaplengetést érdemel. Meg is voltam vele elégedve, és azzal vártam a fehérvári ostromot, hogy „na, talán még egy szoros összecsapás is kinézhet belőle, sőt, ha Voja nem fog játszani, talán még pár ponttal győzhetünk is”. (Hogy be tud lelkesedni a szurkoló, ha a csapata elér egy szép eredményt.. :-DD ) Úgyhogy felfokozott érdeklődéssel néztem a tagnapi meccs elé.

 

Az első félidőben az történt, aminek történnie kellett. Az Alba minimum kétszer olyan erős csapat játékosállományban, mint mi, és ez ki is jött. Szórták a triplákat számolatlan, üresre játszották a dobóikat, és lám, be is dobták. Termeltek rendesen, nem volt Dragannak ellenszere, így kaphattunk 60 pontot hazai pályán egy félidőben. Stark felépült, és lám, mint egy igazi irányító, szervezte az Alba játékát. Megbontotta a védelmünk, ami által ziccerbe hozta a társait, biztos kézzel dobta a büntetőket, és a mezőnyből is eredményes volt. Ilyen egy IGAZI irányító. Miért nagybetűvel? Mert nekünk ilyenünk nincs. Szerencsére? Szerencsére. Vasárnap mindenképp.

 

„Nem látok sok esélyt a hazaiak feltámadására a második félidőben” szólt a speaker a félidő végén, és igaza volt. Bosszankodtam is eleget, hiszen tipikus kiscsapat voltunk. A lepattanókat nem tudtuk leszedni, leginkább „majdnem szerzett” labdáink voltak, ha megpattant valakinek a fültövén a spalding, az nem a mi kezünkben kötött ki, vagy éppen egymás háta mögé adtuk a passzt… és még sorolhatnám. Tipikus, gondoltam és nyugtáztam, hogy akkor ennyi, nem jött össze semmi ami miatt vártam ezt az eseményt. Ki is tűztem célul, hogy legalább ne nőjön a különbség, sőt hozzuk tizenakárhány pont közelébe a deficitet.

 

Ám a második félidőben Dombóvár lettünk! :-D

Talán emlékszünk még a 2000-es évek pár évig tartó kosárlabdavirágzására Dombóváron. Valahonnan volt egy kis pénzük, és összevásároltak kiváló képességű amerikai játékosokat (English, Mills, Wiley, stb...). Ezek a playerek nem tűrték az edzői utasításokat a csapatmunkát illetően, és gyakorlatilag szétstreatballozták a mezőnyt. És tették ezt eredményesen és látványosan. Persze mindenki fújjolt és gúnyolódott rajtuk ezért, de Őket ez nem zavarta, és csak szállították az eredményeket. Biztos vagyok benne, hogy Dombóváron azóta is visszasírják azokat a hónapokat. Sok örömet szereztek a helyieknek.

 

És a második félidőre Pécsre költözött Dombóvár.

És ez egyszerűen szükséges volt, mondhatni nem volt választás.

 

Mert nekünk idén nincs kívánságlista, abból főzünk amink van. És mink van? Englishünk és Millsünk. Merthogy Bryson és Haynes megőrülése nélkül nem nyerünk, az tuti. Dejó, hogy Haynes nem szívbéli irányító, és nem passzokkal tömte a társait. Vajon ki dobta volna be azokat? És Bryson? Semmi különös, csak csinálta amit tud dobálta a hármasokat két méterrel a hármas vonal mögül. Meg a többit. Most Ivó is odatette a pontjait, és tegnap ennyi elég is volt.

 

Viszont ha nincs ez a két extra, akkor a kapott 99 pontunkkal nem igen nyerünk. De volt, és mivel a vezetőség igazolta ezt a két srácot, jár nekik a pacsi. Több volt ez, mint egy mérkőzés megfordítása. Hoztak a fiúk egy kis életet, örömet, döbbenetet a pécsi kosáréletbe. És ez kellett. Na persze nem vagyunk előrébb hosszútávon, a két csodagyerek nem fog minden meccsen 67 pontot összehozni. Ám a vasárnapi élmény nem lesz feledve, az már örök élmény marad. És az élményt mindig meg kell köszönni és hálásnak kell lenni érte.

 

Köszönjük fiúk, folytassa Dombóvár……

 

Más reményünk nincs.