Ne süllyedjen már el.....

M-kieg írnokként egy olyan "század"-ban voltam, amelynek a sorállománya 4 főből állt. Nos, az egyik öregemmel esett meg az alábbi.

Ő az eset idejében még kopasz hadművészeti rajzoló volt. (Tudni kell, hogy "századunkat" szinte minden hétvégén hazaengedték)

Szóval helyszín: parancsnoki iroda, péntek délután. Valami ünnepség volt, asszem a dandárparancsnok névnapját ünnepelték. Jelen vannak: dandárparancsnok (ezredes), két helyettese (alez mindkettő), dandártörzsfőnök (alez), még egy csomó alez, valamint a srác főnöke, aki
őrnagy. Ez az eskü utáni héten volt, a srác még nem volt rutinos az előljárók rangsorában. Szóval "nagyapáim" mondták neki, hogy ne felejtse aláíratni a könyvét, mert itt rohadhat egész hétvégén egyedül.

Srác bekopog illedelmesen a parancsnoki irodába, belép. Mindenki elhallgat, nézik, hogy mit keres itt ez a katona. A gyerek végre kiszúrja főnökét:
- Őrnagy úr jelentkezem! Azért jöttem, hogy aláírja a könyvemet.
Döbbent csend, majd az egyik pk-helyettes (nagyon bírtuk a stílusát, bár ha valamit elb@sztunk, akkor nagyon állat bírt lenni) mosolyogva megszólal:
- Hamár itt vagy komám, gyere ülj le közénk.
Gyerek engedelmesen besüpped az egyik fotelba.
Szemöldökök seggig csúsznak. A pkh:
- Tölts egy konyakot magadnak, fiam.
Srác "Köszönöm" szólással feláll, tölt az egyik pohárba, majd udvariasan megkérdezi:
- Tölthetek még valakinek?
Elmondása szerint itt kezdte érezni, hogy valami nem stimmel. Pkh:
- Köszönöm, fiam, egyenlőre nem kérünk.
Nna, az évődő csevegést itt szakította meg a ddtöf. Valahogy nem bírta tovább :)

Mondanom se kell, a gyerek jópár hétvégén keresztül tanulmányozhatta a szolg.szab-ot a laktanyában... :))

"Századunkról" van még egy-két sztori.