Törölt nick Creative Commons License 2000.05.23 0 0 131
A közvéleménykutatás mostanság szinte minden második topicban felbukkan. Úgy tűnik egy kicsit egymásnak is estek a szakcégek:

Csak ebben az esztendőben összességében csaknem százmillió forintos megbízást kapott a Gallup a kormánytól, amelyet egyesek a kormányhoz közel álló közvélemény-kutató intézetként kezelnek, ám ők ezt határozottan cáfolják, és úgy vélik: azért próbálják többen rájuk sütni e bélyeget, mert cégük volt az első, amelyik az 1998-as választások előtt a Magyar Nemzetben a Fidesz győzelmét jelezte.

A Gallup Intézet közvélemény-kutatásainak kevesebb mint 10 százaléka a kormányzati köröktől kapott megbízást, ez az arány nem változott az utóbbi két évben – állította Manchin, a Gallup igazgatója.

Manchin cáfolta a Gallup Fidesz iránti szimpátiáját, szerinte ez inkább a Tárkiról mondható el, amelynek vezetője a Fidesz tanácsadó köréhez tartozik.

A Gallup 1990 óta a Külügyminisztériumnak, sőt a Horn-kormánynak is felajánlották közvélemény-kutatásaikat, de nem kaptak megbízást. Az utóbbi két évben valóban több pályázatot megnyertek, de csak azért, mert megfelelő ajánlatot tettek. Kutatási eredményeiket döntően a Magyar Nemzetben publikálták, de a Népszavával is készítettek közös felmérést. Hozzátette, csak a Népszabadságban nem sikerült rendszeresen fórumhoz jutniuk.

Hann Endre, a Medián vezetője szerint viszont a publikációkból igazolható, hogy a Gallup már a választások előtt elkötelezett volt a kormányváltás mellett. Hhol az egyik, hol a másik oldalról gyakran gyanúsítják a közvélemény-kutatókat azzal, hogy tendenciózusan, politikai megfontolásokból manipulálják kutatásaik eredményeit.

Szerinte nincs olyan komoly cég, amelyik szándékosan, manipulatív céllal megváltoztatná egy pártpreferencia-felmérés számait, de arra vannak példák, hogy a sajtóban tendenciózus hangsúlyokkal, esetleg sugalmazó címmel jelentek meg kutatási eredmények.

Valószínűleg az sem véletlen, hogy azokban a hónapokban, amikor a Magyar Nemzet „elfelejtette” közölni a pártok népszerűségéről szóló, egyébként havonta megjelenő Gallup-felmérést, kiugró volt az MSZP előnye a Fidesszel szemben - állította Hann.

Hann szerint a Gallup az utóbbi két évben feltűnően nagy számban kapott kormányzati köröktől megrendelést. Mindazonáltal megnyugtatónak tartja, hogy a Medián ügyvezető igazgatójaként nem kell magyarázkodnia amiatt, hogy az előző kormány idején hasonló nagyságrendű állami megrendelésnek tett volna eleget. A Medián politikai befolyás nélkül dolgozik, akkor is, ha a vezetője az SZDSZ alapító tagja volt – tette hozzá. Úgy fogalmazott: „semmi haszna nem volt a cégemnek abból, hogy szabad demokrata barátaim kormányon voltak”.

A hosszú távú piaci érdek megköveteli, hogy a közvélemény-kutató cégek ügyeljenek a pártatlanságra, az objektivitásra, mindezek ellenére érzékelhető, hogy az egyes intézeteket különböző pártokhoz sorolja a közvélemény, a közélet szereplőinek, az értelmiségieknek tekintélyes hányada.

Ezt a feltételezést a politikusok is erősítik, korrekt felméréseket vonnak kétségbe, minimális hozzáértés nélkül közvélemény-manipulációról beszélnek, a mérsékelt különbségeket is vélt politikai kötődéssel magyarázzák.

Az elmúlt két év kormányzati közvélemény-kutatási tenderek eredményei azt mutatják, hogy a győztes szinte mindig vagy a Tárki, vagy a Gallup volt. A Szonda Ipsos a közelmúltban több kormányzati tenderen indult, és bár az indoklásokban elismerték szakmai kompetenciáját, árait megfelelőnek ítélték, referenciáit jónak tartották, rendre a második helyen végzett. A nyertes szinte minden esetben a Gallup volt.

A teljes cikk a szakma pengeváltásáról itt olvasható