őszszakál Creative Commons License 2024.04.24 0 1 20120

„Mondjuk az ellentéte, azaz nemfejlődés ;)” Van olyan, hogy a helyben járás a jó megoldás. Amin nem kell változtatni, mert csak rontunk rajta.

 

 

„ Ugyanis a hatalom és az uralkodó pénzügyi rendszer is éppen kétezer és pár száz éve (mióta azt a mocsok pénzt "feltalálták") dönti el, mi fejlődhet és hogyan - csakis az, és úgy, hogy nekik hasznos, profitot hozó legyen. Különben el van kaszálva, halálra van ítélve, zúzda, de nyom nélkül. Mai napig, most is.”

 

Van benne sok igazság, de mindig vannak túlélők, akik őrzik a lángot, és a reményt.

 

 

 „Viszont az egyiptomi ókori csodák még jóval a pénz megjelenése előtt készültek, Asszuántól-Gízáig, Alexandriáig, nem a sok pénz hajtotta az építkezéseket, óriási szoborcsodákat, valami más állt a háttérben - vagy előtérben, előzményként, ami utána eltűnt, talán szándékosan tüntették-felejtették el, merthogy félelmet-idegenkedést ébresztett valami irányába, amit akár "ördögi-démoni, földöntúli, természetfeletti, nem embernek való, idegen(???)" erőnek-tudásnak véltek - könyveltek el - tanítottak .... addig sulykolva, míg szépen beleestünk a "létrára tilos felmászni a banánért" csapdába, pedig már évezredek óta nem büntettek érte, de hááát .... nem fejlődtünk.”

 

A pénz nélküli társadalomban az emberek közötti bizalom volt a”valuta”. Ha valaki elveszítette a mások bizalmát, hiányérzete keletkezett, amit követ a sóvárgás, majd a fukarság. Az a társadalom tud egészséges, egységes maradni, ahol őszinteség és bizalom van az emberek között. A fukarok és kufárok módszere az „oszd meg és uralkodj”, ami a korrupcióval működik. Aki kimarad belőle, az veszt, aki nem az nyer. Vesztesekre és győztesekre van osztva a világ, ha csak a mocskos pénz számít. De van annál nagyobb érték, a bizalom és a szeretet. Akinek ez hiányzik, az valóban szegény, szánalmas egyén.

 

Az ókori Egyiptomban volt bizalom, hit abban, hogy a halál utáni másvilágban minden megy tovább, és csak jobb lesz. A szellemi fejlődés a cél, mert a test halandó, a lélek halhatatlan.

Előzmény: w.ullrichfun (20117)