Bocs a hibakert, ime kijavitva:
A Filmvilág nyomán:
"A hiányzó láncszem
*********************
1964 februárjában a rendező együtt ebédelt Roger Caras-szel, a Columbia Pictures munkatársával. Kubrick elmesélte neki, hogy a
földönkívüliekről szeretne filmet készíteni. Caras megkérdezte, ki fogja írni a forgatókönyvet. Kubrick elmesélte, hogy éppen vezető
tudományos-fantasztikus írók műveit olvassa, hogy megtalálja a megfelelő társszerzőt. "Miért vesztegeted az időt? - kérdezte Caras. - Miért
nem kezded mindjárt a legjobbal: Arthur C. Clarke-kal?" (Caras 1959-ben találkozott először Clarke-kal egy Jacques Cousteau-val töltött
közös hétvége után.) "De úgy tudom, hogy a világtól elzárkózott bolond, aki egy fán él valahol Indiában" - válaszolta Kubrick. Caras elmondta,
hogy Clarke békésen él Ceylon szigetén, és megígérte, hogy felveszi vele a kapcsolatot Kubrick nevében.
Másnap Caras a következő sürgönyt adta fel Clarke-nak: "Stanley Kubrick - Dr. Strangelove, A dicsőség ösvényei, satöbbi - a
földönkívüliekről akar filmet készíteni. Érdeklődik irántad. Érdekel? Azt gondolja, elzárkózó természetű vagy." Clarke azonnal válaszolt:
"Rettenetesen érdekel, hogy a fenegyerekkel dolgozhatok. Stop. Vedd fel a kapcsolatot az ügynökömmel. Stop. Miből gondolja Kubrick, hogy
elzárkózom?" Az epikus utazás, amelynek eredményeként a 2001. Űrodisszeia létrejött, Stanley Kubrick tágas, manhattani lakásán vette
kezdetét 1964 márciusában, a Dr. Strangelove bemutatójának évében. Kubrick tetőtéri lakása mindenben szenvedélyeinek és
megszállottságának hű tükre volt. Mindenfelé kamerák és könyvek hevertek. Különféle hangrögzítők, hi-fi berendezések képezték a
lakberendezés további részét, valamint egy rövidhullámú rádió, amelyen a moszkvai rádió adásait hallgatta, hogy megismerje az orosz
álláspontot a vietnami háborúról. Minden nap dobozszámra érkeztek hozzá a könyvek: a fantasztikus és a tényirodalom. Ha Kubrick beleásta
magát egy témába, hamarosan többet tudott róla, mint a legtöbb szakértő. Képessége az információ megértésére és feldolgozására sok
munkatársát ámulatba ejtette. Emberi számítógépként Kubrick mindent agyának tekervényeibe raktározott.
Stanley Kubrick nem tartozott a tipikus hollywoodi rendezők közé. Annak idején D.W. Griffith, Josef von Sternberg és Eric von Stroheim
teremtették meg a tekintélyes rendező imázsát: tiszteletet parancsoló kalap, bokáig érő nadrág, lovaglócsizma, sétapálca. John Huston és Orson
Welles nagy szivarokat szívtak, pompa és gazdagság vette körül őket. A bronxi születésű, amerikai zsidó Kubrick ezzel szemben általában
rosszul szabott, kopott sportzakót és pantallót hordott, nyakkendő nélkül.
Arthur C. Clarke negyvenhét éves volt. Gyermekkorában elsősorban a paleontológia, vagyis a földtörténeti élettean foglalkoztatta. Fosszíliákat
gyűjtött, teleszkópokat épített, és hoszzú éjszakákat töltött a Hold feltérképezésével.
Tinédzserkorában Clarke egy biciklilámpából "fotofón" adót épített, amely találmány segítségével a hangját egy fénysugáron küldte ki, és a
napfény audiomodulációjával kísérletezett - jóval az űrkutatatás ilyen jellegű találmányai előtt. 1964-re Asimomov és Robert Heinlein mellett
Clarke számított a legjelentősebb sci-fi írónak. Bár akadtak tudományos-fantasztikus filmek, amelyeket tisztelt, óvakodott a hollywoodi
producerektől, akik ahelyett, hogy kiaknázták volna, inkább kizsákmányolták a műfajt. Munkái közül egyiket sem engedte mozivászonra. Ő
maga soha nem írt forgatókönyvet, és kevés tisztelettel viseltetett az "irodalom alattinak" tartott irodalmi műfaj iránt. Arthur C. Clarke
nyugodt, óvatos ember volt és igen büszke irodalmi rangjára. Gondos válogatás után Az őrszem (The Sentinel) című novelláját ajánlotta
megfilmesítésre. Az őrszem kilencoldalas történet volt, amely szerint földönkívüli lények látogatták meg a Földet az ember érkezése előtt, és
arra a következtetésre jutottak, hogy egy napon értelmes élet fogja lakni a bolygót. A látogatók jelet hagytak hátra, egy "csillogó, két embernyi
magas, piramisszerű építményt... amely sziklából készült ... és olyan volt, mint egy gigantikus, soklapú ékszer". Az őrszem gazdag spekulatív és
intellektuális irodalmi anyagból összeszőtt történet volt, és filmen jól hasznosítható provokatív képek gazdagították.
Kubrick és Clarke között az első személyes találkozás 1964. április 23-án, a New York-i Világkiállítás nyitónapján jött létre. Ez a véletlenszerű
egybeesés hatásos hátteret biztosított Kubricknak a fantasztikus filmről folytatandó eszmecseréhez. A világkiállítás témája a jövő volt. A film
jelentős szerepet játszott az eljövendő jobb élet ábrázolásában, amelyet a felemelkedőben lévő számítógépes technológia és űrkutatás segít majd,
s változtat meg gyökerestől. A szélesvásznú, többképernyős és multimédia produkciók, amelyek olyan kísérleti technikákat alkalmaztak, mint a
360 fokos vetítés, a '60-as években megszülető új mozi előhírnökei voltak.
A forgatókönyv korai változatában több képsor is szerepelt a bolygóközi felfedezésekről és a Hold kutatásáról. Kubrick és Clarke tréfásan "A
világűr meghódítása" címkével látta el - utalásként az MGM A vadnyugat hőskora (How the West Was Won) című western eposzára. Ezek a
képsorok dokumentarista stílust követtek volna, az űr úttörőinek ábrázolásában. Az első elképzelések értelmében ezen képsorok tetőpontja lett
volna a földönkívüli tárgy megtalálása, ám Kubrick hamarosan elvetette ezt a megközelítést, amint más lehetőségek is a látóterébe kerültek.
1964. május 17-ének estéjén, az egyik maratonira nyúlt találkozót követően Kubrick és Clarke kimentek a rendező verandájára, hogy kifújják
magukat. Este 9-kor tanúi voltak egy fényjelenségnek, amelyet a szmog fölött csillogó ufóként érzékeltek. Kubrick racionális magyarázatot
akart kicsikarni Clarke-ból, azonban az írónak semmi nem jutott eszébe. Kubrickon paranoia lett úrrá. Attól félt, hogy a földönkívüli élet
felfedezése tönkreteszi kialakulóban lévő filmterveit. Felhívták a Pentagont, és kitöltöttek egy hivatalos UFO-észlelési formanyomtatványt.
Clarke később megvitatta az eseményt a Hayden Planetáriumban dolgozó barátaival, akik számítógépeik segítségével racionális magyarázatot
adtak a földönkívülinek hitt jelenségre. "Még mindig emlékszem, milyen félelemmel teljes izgalom töltött el, miközben az jutott az eszembe: Ez
nem lehet véletlen. Ők akarják megakadályozni, hogy ez a film elkészüljön" - idézte fel később gondolatait Clarke. Kubrick idegessége ismét
felerősödött, amikor a Mariner 4 űrszonda megközelítette a Marsot. Úgy érezte, alternatív forgatókönyveket kell kidolgoznia arra az esetre, ha
életre bukkannának a Vörös Bolygón. Még arra az esetre is szerette volna bebiztosítani a filmet, ha az űrverseny realitása háttérbe szorította
volna a film aktualitását. Megkérte a híres londoni Lloyds biztosítót, kössön vele biztosítást arra az esetre, ha földönkívüli életre bukkannának,
de az ár, a követeléshez hasonlóan csillagászati volt. Clarke véleménye szerint a 2001. Űrodisszeia sohasem készült volna el, ha valódi ufót
pillantottak volna meg azon a tavaszi estén.
Arthur C. Clarke-nak egy egészen másfajta idegen erővel is meg kellett küzdenie. Május 1-én tűz ütött ki szálláshelye, a Chelsea Hotel
harmadik emeletén. Miközben a tűzoltók a lángokkal küzdöttek, Clarke a szálloda többi vendégével ült a hallban, és arra gondolt, mi lesz ha a
lángok elérik hét emelettel magasabban fekvő lakosztályát, és a kézirat egyetlen példánya porrá ég.
Augusztus végére körvonalazódott, hogy a filmnek három főszereplője lesz - két űrhajós és egy számítógép. Kubrick úgy döntött, hogy a
számítógép, amely mind nagyobb és fontosabb szerepet kezdett betölteni a történetben, nőnemű lesz, és Athéné névre fog hallgatni a háború és
a bölcsesség görög istennője után. A számítógép azonban végül nemet váltott, és HAL néven vált a filmtörténet leghíresebb fedélzeti
kompjúterévé. A 2001. Űrodisszeia bemutatóját követően a közönség pihent agyú tagjai kitalálták, hogy a HAL név a H, A és L betűket az
ábécében őket követő I, B és M betűkre, vagyis az számítógéppel gyakorlatilag egyet jelentő IBM cégre utalnak. "Döbbenetes egybeesés -
mondta később Kubrick. - Clarke és én a 'heurisztikus' és az 'algoritmikus' szavakból alkotott mozaikszó alapján kereszteltük el HAL-t - ez
volt ugyanis a HAL által elsajátított két tanulási forma. Néhány évvel később egy barátom hívta fel a figyelmem a véletlen egybeesésre, és
gratulált a rejtett vicchez."
Ahogy közeledett december 25-e, Clarke lassan a regény utolsó lapjait is legépelte amelyet karácsonykor nyújtott át Kubricknak. Az írás
fázisában Clarke és Kubrick átlagban napi négy órát és heti hat napot - azaz összesen mintegy kétezernégyszáz órát töltött a 2 óra 40 perc
hosszú film irodalmi anyagának elkészítésével. Kubrick extatikus szavakkal méltatta a kéziratot Clarke-nak: "Kiterjesztettük a sci-fi
határait."
1965 áprilisának végén Kubrick számára elérkezett az idő az elképzelések gyakorlati megvalósítására. Első lépésként elhagyta az Utazás a
csillagokon túl munkacímet, amely jobban illett egy B-filmhez, mint ahhoz a tekintélyromboló filmélményhez, amelyet megvalósítani készült,
és a világsajtónak hivatalosan is bejelentette, hogy filmjét, a 2001. Űrodisszeiát Angliában forgatja.
Október 3-án Clarke telefonon közölte Kubrickkal új ötletét, miszerint a történet végén Bowman, az űrhajós a gyermeki létbe zuhan vissza. "A
történet végén Föld körüli pályán keringő csecsemőként látjuk. Fejlődésének ezen a pontján ez lesz önmagáról alkotott képe. És talán a
kozmikus tudatnak van humorérzéke" - mondta Clarke Kubricknak.
Ugyancsak Clarke ötlete volt, a regényváltozatban meg is valósította, hogy a Csillaggyermek atomfegyvereket robbant fel a Földön. Az idea
először a forgatókönyvbe is bekerült, de Kubrick később úgy érezte, hogy ezt a befejezést a Dr. Strangelove-ban már elsütötte.
Kubrick monomániás igyekezettel próbálta a lehető legpontosabban ábrázolni a világegyetemet 2001- ben. Vezető repülésügyi társaságok,
kormányügynökségek és mindenféle amerikai és európai ipari cégek véleményét és prognózisát kérte ki a jövőt illetően. Szinte minden érdekelte
a szkafanderektől kezdve a holdtérképeken, az űrélelmezésen, a hibernációs folyamat felügyelő eszközein és az űrjárművek javításán keresztül
a szovjet és amerikai űrprogramokig.
Kubrick abban a hírben állt, hogy rideg és szenvtelen munkatársaival. Logikus, számítógépszerű elméje minden problémát racionális
eszközökkel oldott meg. Érzelmi élete jóval nehezebben volt értelmezhető. Keményen, vállvetve dolgozott stábjával, ha kellett a
berendezéseket mozgatta, vagy a földre feküdt egy alacsony szögből készítendő felvétel kedvéért. Érzelmei agytekervényeibe vándoroltak, ahol
látomásokra fordította őket. "Stanley zseni - mondta róla Roger Caras. - Öt vagy hat ilyet ismertem egész életemben, és Arthur [Clarke] is
közéjük tartozik. Egy szörnyeteg lakozik bennük - saját agyvelejük - amely élve falja fel őket. Folyton táplálniuk kell, mert nem állhatják az
unalmat. Ez hajtja őket előre, hogy mínd mélyebbre ássanak. Stanley alapvetően titkolózó természetű, magának való ember. Nem basáskodik
mások felett, de egy szobában bárki másnál húsz perccel előbb érti meg a dolgokat, és hihetetlen memóriája van, amellyel elképesztő
mélységekbe képes lemerülni, ha valami komolyan érdekli. Ezért Stanley-t sokan csendesnek és visszafogottnak tartják, amíg jobban meg nem
ismerik. De csodálatos humorérzéke van, ha valaki mellett elengedi magát - a kíváncsisága pedig csillapíthatatlan."
Az a jelenet, amelyben az ősember felfedezi, hogy a csont fegyverként is használható, a 2001. Űrodisszeia egyetlen külső felvétele volt, igaz
mindössze néhány méternyire készült a stúdiótól. Miközben Dan Richter majomember jelmezében vaddisznó-koponyákat és csontokat tört
össze, Kubrick alacsony szögből az ég felé fordította kameráját. A majomember csontfegyvere és az űrhajósok számítógépe sokat jelentett
Kubricknak, aki a New York Times riporterének a következőket mondta: "Könnyen megfigyelhető tény, hogy az emberi technológia a
szerszám/fegyver felfedezésére vezethető vissza. Kétségkívül mély érzelmi kapcsolat áll fenn az ember és gyermekei: gépei, fegyverei között. A
gép egyre erősebben követeli a saját jogait, még a szenvedélyes szeretetet is kierőszakolja magának." A levegőbe repülő csont képét amely
átúszik egy repülő űrhajó képébe, Arthur C. Clarke "a filmtörténet leghosszabb áttűnésének" nevezte, amely "három millió évig tart."
A film leghatásosabb díszlete a centrifuga, a Discovery űrhajó "kerékagya" volt, amely az űrhajósokat szállította. A centrifugában játszódó
jelenetek forgatása hat hónapon át tartott, és 750.000 dollárt emésztett fel. A tervek az orosz és amerikai űrprogramok leírásai alapján
készültek. Mivel Kubrick mindenben a legnagyobb élethűségre törekedett, az életnagyságú (11 és fél méter átmérőjű, 30 tonnás) centrifuga,
amelyben az asztronauták éltek és dolgoztak, négy és fél kilométeres sebességgel forogni is képes volt. A berendezést szintén a legnagyobb
hitelességgel építették fel.
A "csillagkapu" és az "emberiség hajnala" képsorok alkalmas helyszíneinek megtalálására Kubrick a világ különböző pontjaira küldött
stábokat, ő maga azonban nem hagyta el a stúdiót. Ennek nem az időhiány volt az oka. Bár Kubrick szaktekintélynek számított a repülés terén,
sőt, érvényes pilótaengedéllyel is rendelkezett, mégsem volt hajlandó repülőgép fedélzetére tenni a lábát. E furcsa idegenkedést sokan a
repüléstől és a kockázattól való irracionális félelemnek tulajdonították, valójában azonban e félelem egyetlen esetből táplálkozott. Egy napon,
amikor a maga vezette gépen felszállni készült a Teterboro Repülőtérről, gépével kigurult a kifutóra. A kapcsolókat ellenőrizte éppen, amikor
az egyik beragadt. A gép kilőtt, és a levegőbe emelkedett, a motor egyik alkatrésze azonban nem működött. Kubricknak csak komoly
nehézségek árán sikerült lehoznia a gépet, de az eset, rádöbbentette, milyen vékony vonal választja el az életet a haláltól, és véget vetett repülős
pályafutásának. Bár a repülési magazinok állandó olvasója volt, és rövidhullámú rádióján órákon keresztül hallgatta a londoni repülőtér
repülésirányító tornyának adásait, úgy döntött, nem teszi kockára életét, és a repülés iránti szenvedélyét a 2001. Űrodisszeia celluloid szalagján
éli ki.
A 2001. merész nyitó képsorában Kubrick a múltat köti össze a jövővel. "Valaki azt mondta, hogy a majomember és a civilizált ember között
az ember a hiányzó láncszem - mondta Kubrick. - Elmondható, hogy ez a gondolat a 2001. történetében is megjelenik. Csak félig civilizált
lények vagyunk, képesek az együttműködésre és az együttérzésre, de ahhoz, hogy eljussunk egy magasabb rendű életformához, szükségünk van
még valamiféle átalakulásra. Mivel a földi élet eltörlésének eszközei már az ember kezében vannak, a gondos tervezésnél és az ésszerű
együttműködésnél többre lesz szükség egy katasztrófa elkerüléséhez. Amíg ez a hadipotenciál létezik, e félig civilizált emberiség problémája is
égető marad."
A filmet lezáró "csillagkapu jelenet" tökéletesen egybecsengett a '60-as évek végének "pszichedelikus" életérzésével. A cselekmény szerint
Bowmannek, a Jupiter-expedíció egyetlen túlélőjének egyedül kell elindulnia az útra, amely végül látványos újjászületésével ér véget. Kubrick
azt akarta, hogy az utazás megjelenítése a 2001, reklámjelszavának megfelelően "a végső utazás" legyen. A "csillagkapu" pszichedelikus
színekkel tárta a néző elé a nagysebességű űrutazást. A film-kémia ilyen tobzódása példa nélkül állt kommersz filmekben, és még a kísérleti
filmekben is csak alkalmanként fordult elő. A jelenet látványát Douglas Trumbull tervezte meg, aki a kivitelezéshez egy Slitscan névre
keresztelt gépet tervezett. A szerkezet működésének lényegét az képezte, hogy a kamera reteszét hosszú időre nyitva hagyták, miközben nem
egyes kockákat, hanem képek (molekulák, ábrák. manipulált fotók) "áramlatát" rögzítették közvetlenül a celluloidra, s ezt a képsort vetítették
a csillagközi átalakuláson keresztülmenő Bowman arcára. A speciális effektusok egyébként is óriási szerepet kaptak a filmben. Miután az összes
jelenetet felvették, 1967 jó részét a speciális effektusok elkészítésével töltötték. Összesen 18 hónapot töltöttek a 205 speciális effektus
felvételével, amely a teljes film mintegy felét teszi ki. A film teljes 10,5 millió dolláros költségvetéséből 6,5 milliót emésztettek fel ezek a
felvételek, amelyek akkoriban párját ritkító újdonságnak számítottak.
Kubrick 1968 márciusában látta a film első megvágott kópiáját - pontosan négy évvel azután, hogy Arthur C. Clarke-kal először találkozott.
A 2001. Űrodisszeia premierjére Washingtonban, New Yorkban és Los Angelesben 1968 áprilisában került sor. A kritikai visszhang megosztott
volt. A fanyalgóknak Pauline Kael gonosz oldalvágása mutatott példát: "Mulatságos elképzelni Kubrickot, aki a legostobább dolgot is megtette,
ami az eszébe jutott, hatalmas sci-fi díszleteket és berendezéseket épített, miközben arra sem volt gondja, hogy kitalálja, mihez kezdjen velük.
Bizonyos értelemben ez a világ leggigászibb amatőr filmje, amely még abban az értelemben is az amatőr filmek hagyományait követi, hogy a
rendező fürtös kislánya, elmondja a papának, milyen ajándékot szeretne. Monumentálisan képzeletszegény film."
A nézők azonban nem törődtek a kritikákkal. A főleg harminc év alatti közönség a bemutató előtt hosszú sorokban állt a jegyért, amelyet
rekordmennyiségben adtak el. A 2001. Űrodisszeia valósággal spirituális és vallásos hatást gyakorolt nézőire. Az egyik vetítésen egy fiatalember
a Csillagkapu jelenet alatt előrefutott a széksorok között, átvetette magát a vásznon, miközben így kiabált: "Látom Istent!"
Bár a harminc év alatti közönség elsősorban a Csillagkapu-képsor pszichedelikus jellege miatt rajongott a filmért, Kubrick szándékai teljesen
függetlenek voltak a kábítószerektől. "EI kell mondanom, hogy ez a jelenet sohasem kívánt egy hallucinogén utazás ábrázolása lenni - mondta
Kubrick a Rolling Stone-nak. Mégis létezik valamiféle kapcsolat. Egy kábítószeres 'utazás' valószínűleg hasonlít ahhoz a tudat-összekuszáló
élményhez, amely a földönkívüli intelligenciával való találkozás pillanatában következhet be. Nekem az vette el a kedvem az LSD-vel való
kísérletezéstől, amit azokon Iátok, akik kipróbálják, kifejlesztenek valamit, amit leginkább a világegyetem megértésének és a vele való egyesülés
illúziójának tudok nevezni. Ezt a jelenséget semmilyen logikus úton nem tudják megfogalmazni, csakis érzelmi úton képesek kifejezni. Nagyon
boldognak és elégedettnek tűnnek ezzel a tudatállapottal, ugyanakkor egyáltalán nincsenek tudatában annak, hogy teljes mértékben megfosztja
őket minden nemű önkritikától, ami pedig alapvető fontosságú egy művész számára. Veszélyes dolog mindentől kibukni, amit csak meglátunk,
és azt hinni, minden gondolatunknak kozmikus jelentősége van. Azt gondolom, ha valaki nem akar művész lenni, a megértés effajta illúziója
szórakoztató lehet, de ami engem illet, azt hiszem tartózkodni fogok ettől az örömtől, ameddig komolyan foglalkoztat a filmkészítés."
A 2001. Űrodisszeia forgatása maradandó hatással volt Kubrick életére. Immár Anglia volt az otthona. Ez az ország biztosította számára azt
az autonómiát, amelyre pályája kezdete óta vágyott. Családjával egy hartfordshire-i birtokon telepedett le. London közelében, rövid
autóútnyira a legnagyobb filmstúdióktól, ahol a legjobb filmesekhez és szolgáltatásokhoz fért hozzá. Kubrick Hugh Hefnerhez hasonlóan kezdte
megteremteni saját világát. Hefner hedonista volt - Kubrick mániája a dolgok ellenőrzése, amely az általa diktált feltételek szerint alkotott
filmek készítésében csúcsosodott ki. Olyan környezetet teremtett, ahol minden ezt a célt szolgálta.
A filmes közösségtől, és amerikai gyökereitől való elszigetelődés elkezdte kifejteni hatását Kubrick egyébként is erőteljes önfegyelmére. Egyre
erősebben védelmezte személyes biztonságát. Továbbra sem volt hajlandó repülni. Sofőrjének azt az utasítást adta, hogy semmilyen
körülmények között se lépje túl a 60 kilométeres sebességet. Racionális elméje és haláltudata, amely legtöbb filmjét áthatja, a mind mélyebb
befelé fordulás irányába hajtotta. Megtalálta a módját, hogy az általa felfedezett univerzumokat egy stúdió színpadára építhesse fel, és ne
kelljen elhagynia főhadiszállását."
Vincent LoBrutto: Stanley Kubrick Faber and Faber, 1998
HIDEG JÁNOS FORDÍTÁSA
