Igen, már értem, mire gondolsz.
Engem is elgondolkodtatott a történet, amikor a "Gombócos Fáni" című számban (80/3) olyan kellemes réten táboroztak le, illetve amikor fél év múlva a "Bajban a három manó" végén (80/9) de la Vermotte márki szerelmett vall Gombócos Fáninak és elhatározzák, hogy nyitnak "egy hangulatos vendéglőt Párizs legszebb sugárútján, kicsi asztalokkal, székekkel." Hogy a három manónak miért nem volt ott jó, miért érezték úgy, hogy hívja őket a nagyvilág? Igaz, ekkor még csak 8 voltam, de később, amikor ismét ezeket a részeket olvastam, mindig eszembe ötlöttek a kisgyermeki gondolatok.
Meg úgy általában egy kicsit engem is zavart (persze ez megint csak a megismerés folyamán, tehát 1980 tavaszán-nyarán), hogy ők most testvérek, barátok, de hol élnek, kik a szüleik, stb. De nem hiszem, hogy a fenti gondolatok, kételyek el tudnák nyomni vagy csak csöppet beárnyékolni azt az élményt, amit a történetek újbóli és újbóli elolvasása jelent.
Amikor eldöntöd, hogy megrendeled-e vagy megveszed-e az újságot a fiadnak, akkor inkább ezek jussanak az eszedbe, meg az, ha nem adsz Mozaikot a kezébe, akkor a képregények iránti kiváncsiságát lehet, hogy a Pokémonok meg a Digimonok fogják kielégíteni.