Tisztelt Nanette Group !
Bármennyire is nem örülök neki, de alapvetően egyet kell értsek az Ön által írtak zömével.
Viszont az Ön által írtak alapján hozzászólásának utólsó bekezdésébe "belekötnék".
Ön többször is hivatkozik a társasházi törvényre, arra, hogy a háznak az abban írtak szerint kellene működnie. Majd az utólsó bekezdésben az alábbiakat írja:
"Viszont szerintem továbbra is az a legfontosabb, hogy végre legyen megválasztott, a lakóközösség nevében valóban legitim módon nyilatkozó, tárgyalóképes szvb, elfogadott költségvetés, közös költség, szmsz – addig az ilyen „kezdeményezések” sehova sem vezetnek. "
A törvény betűi szerint a társasház, a tulajdonosi közösség nevében csak és kizárólag a közös képveset, vagy az intéző bizottság nyilatkozhat (tht. 50 § 1 bekezdés). Az szvb - számvizsgáló bizottság - csak az előbbi munkáját jogosul/köteles ellenőrizni, illetve ennek eredménye alapján a közgyűlés felé javaslattal élni.
Itt látok némi ellentmondást az Ön levelében, illetve erős ellenérzéseim vannak Önnel, Önökkel szemben.