Az interjúban Magyar Péter azt is mondta, hogy szerinte:
a jelenlegi status quo nemcsak a Fidesz, de Gyurcsány érdeke is, egymást tartják fenn;
valós igény van egy középen álló erőre;
50 millió forintot költ a kormány az őt lejárató kampányra;
látott olyan belső felmérést, amiben a 70 százalék azt hozta ki, hogy Rogánnak mennie kell;
jó ideig nem lesz munkája, mert „nyilván elintézik azt is, hogy a privát szférába se vezessen utam”;
tudja, hogy amit csinált, az „felségárulás a szemükben”;
ha indítana pártot, az ideológiától mentes lenne;
magát nemzeti liberálisnak mondaná, de szerinte ezek a szavak is le vannak járatva;
nem gondolt bele igazán, mi várhat rá; most már azt is el tudja képzelni, hogy egy napon nem lesz szabadlábon;
saját kiállásáról azt mondta, az egyfajta „sufnituning”, „garázsban összetákolt valami”, de szerinte indultak már így jó dolgok.
feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért.A miniszterelnök, a pártja és a propagandistái
Utoljára Márki-Zaytól hallottam hasonló baromságokat! >:-DD
Na, ez meg a másik. Eszembe se jutott. Így majd MP mondhatja, hogy a mentelmi joga mögé bújik. Politikai trükk. Értelmesebb lenne diskurzust nyitni a Fidesz kampánytevékenységéről.
Azért MP jogász, biztos, hogy nagyon jól tudja, hogy mit meg hogyan tegyen, talán ő már az eredményességét is pontosan tudja ő is, hogy mi várható (avagy nem), de legalább megteszi, mert már a tény önmagában megéri! Legyen csak feljelentve Orbán!
Max. arra jó, hogy majd harsoghatja a megafos, hogy MP elbukta a pert. Orbán meg leszarja, nyilván nem először jelentik fel. Lehet többre menne valami pertársasággal uszítás és gyűlöletkampány miatti feljelentéssel. Valahogy be kellene fejezni ezt a fajta ízléstelen, mocskolódó politikai kampányt. Ebbe beletartozik természetesen az Isten?Haza?Pedofília! plakát is.
Hát, én nem értek hozzá :), te nyilván igen, ha úgy lesz, ahogy írod, hogy magánvádas indítvány lesz, én már az elindításnak is örülök! Hadd érezze Orbán legalább egy kicsit a törődést! Kijár neki, és már nagyon ideje!
Magánindítványt írogat, a feljelentés ebben az esetben nem megfelelő szó. Egy jogásznak nem túl nehéz egy ilyet megírni, gondolom, jogi képviselővel fog eljárni, majd az elintézi.
Azért, mert a hülye követőit ezzel hülyíti. Holnap feljelenti, mondja, közben tudja, hogy nincs
nyitva az ügyészség ilyenkor. Még azt is kinézem belőle, hogy színpadiasan elsétál feljelenteni
úgymond Orbánt. Mert a követői ezt kajálják, ha teljesen hülyének nézi őket.
Bertalan Attila, a Rendszerváltó kamionsofőr csinált ekkora hülyeségeket, csak ő már 3 évvel ezelőtt.
Odament augusztus 20-án leadni a kérelmet Orbán megbuktatására úgy a Karmelitába, hogy senki sem volt ott, az ő követői (akik ugyanezek az idióták voltak) simán elhitték, Magyar Péter követői pedig ugyanazok a jobbikos árvák, mint a Tisza Párté, csak még hozzájuk csapódott a Momentum törzsközönsége is MP felbukkanása után.
Ebből a 2000-ből nincs egy sem, akit kiszúrt volna a saját biztonsági szolgálata? Vagy azért nem tudott vitázni tegnap, mert a 2000 ember nem engedte be? Eléggé ügyetlen a puhos brigádja, ha eddig senki sem talált semmit a 2000-ből:)))
Érdekes lenne, amikor a két NERhaver egymást jelentgeti a bíróságokon:)
Mivel jogász, ezért tisz(t)ában van azzal, hogy a bíróságok mikor vannak nyitva. Persze leül, és elpötyög egy feljelentést - de miért kell ezzel vasárnapig várni? Inkább az a helyzet, hogy VITApeti próbálja menteni a gyávaságát, amiért nem mert odaállni vitatkozni.