A Nyugat megpróbálja megakadályozni Ukrajna döntő győzelmét állítja egy lengyel elemző
Az elemző ennek négy okát említi. Az első három közülük nyilvánvaló, és már sokan megnevezték őket:
A NATO-országok katonai felkészületlensége még arra is, hogy ilyen mértékű agresszióval akár csak közvetve is szembeszálljanak.
A nyugati demokratikus kormányoknak figyelembe kellene venniük a választók nagy részének pacifista érzelmeit, és néha a kormánykoalíciókban részt vevő egyes pártok ukránellenes érzelmeit.
A NATO alapokmánya csak a tagállamok számára írja elő a maximális támogatást, és Ukrajna nem felel meg ennek a feltételnek.
Az elemző a negyedik okot tartja a legfontosabbnak, hogy a Nyugat miért nem akarja határozottan biztosítani Ukrajna győzelmét:
Ez az ok geopolitikai, amely összefügg a lehetséges következményekkel. Ezek a következmények lehetnek Putyin rendszerének bukása és leváltása egy még kiszámíthatatlanabb és veszélyesebb diktátorra vagy Oroszország államszerkezetének összeomlása, ami az országot káoszba sodorná. Mindkét esetben fennáll a veszély, hogy felelőtlen kezekbe kerül az orosz nukleáris arzenál, ami nehezen megjósolható negatív következményekkel járhat, beleértve egy globális konfliktus kitörésének kockázatát is írja az elemző.
Logikailag ezen országok stratégiája ebben az esetben azon a hivatalosan ki nem mondott axiómán alapul, hogy az orosz államrendszer lerombolásának megakadályozása magasabb geopolitikai prioritást élvez, mint Ukrajna 2014-es határaihoz való visszatérése tette hozzá.
Meggy már a kihátrálás Ukrajna mögül.
Szóval a FejlettNyugat nagyon benézte:
Azt hitte, hogy Putyin a szankcióktól meg a NATO országok összesített GDP-jétől összeszarja magát és kapitulál...
De most kiderült, hogy Putyin a legjobb, amit Oroszországban realisztikusan el lehet képzelni, és meg kell akadályozni, hogy egy aggresszívabb kézbe kerüljöb a vezetés.
Itt nem a NATO a cinkos, hanem a britek. Az oroszok mindig is a britek legnagyobb ellenségei voltak.
Az amerikaiaknak a kínaiak, a briteknek az oroszok a legnagyobb ellenségük. A tengeri útak, különösen a partvidéki tengeri útak, a teljes gabona szallítmányok az ellenõrzésük alatt van mindmáig (Grain Deal).
A brit zsarnok, benne van a vérében, benne van a kulturájában. Velük nem lehet szerzõdéseket kötni.
Nekik nem elég megmutatni a határt, mert másnap újra megpróbálják azt áttörni. A brit fegyvere az erõszak.
Végre megértették az oroszok, hogy a britekkel tárgyalni nem lehet, nem érdemes. Itt erõszakra van és lesz szükség. A harc folytatódik.
Abban épp hogy nem volt hajlandó igazságot tenni sem a NATO, hiába kérték, sem Nagy-Britannia ami pedig korábban szerződésben garantálta Ciprus státuszát.
tehát hülyeséget írtál, többször is. egyrészt akkor, amikor szerinted a varsói szerződés nem támadott egyetlen tagországára sem. másrészt akkor, mikor szerbiát és líbiát leányos zavarodban nato-tagországnak nyilvánítottad.
ez a mostani szánalmas terelési és kifürdési kísérleted pedig nekem nem jön be. sőt.
1918. és 1934. között nem volt diplomáciai kapcsolat a Szu. és Románia között.
1934 után a szovjet vezetés tárgyalt a visszaadásról, de nem a szovjet fél miatt nem jött létre az egyezség. Ugyanis a románok olyan dolgokat is követeltek, amik nem voltak az átadott szállítmányban,
apropó, szóval melyik nato-országot támadta meg a nato úgy, ahogy a varsói szerződés országai megtámadták csehszlovákiát?
A NATOba eleve csak kiszolgáltatott cselédeket vettek fel. Az 50-es években a csigazabálóknak volt egy kis mozgásterük, de ma már az sincs, csak egy gerontofil buzi, aki háborúzni akar a ruszkikkal.
Persze a szellemi fogyatékos pikszikék szerint semlegesek is maradhattunk volna, de akkor nem a fele, hanem az egész zsidóság eltűnik az országból... ezzel a pikszikék soha nem számolnak.
De számolnak vele.... és annyira aljasak, hogy ennek örültek volna.
igen, ahogy a hatvany-család műkincseit is, amiket a magyar nemzeti bank raktárából raboltak el.
na mentegesd még a szilárd erkölcsiségű zabráló ruszkijaidat.
Évtizedeken át nem voltál ilyen finnyás... amúgy meg azt úgy hívják, hogy hadizsákmány. Miután a komcsi férgek 19-ben tömeggyilkosságokkal olyan állapotokat teremtettek, hogy 3 generációra beleégették a népbe, hogy soha többet kommunista szemeteket nem akarnak látni, 2 nagyhatalom közt értelemszerűen nem a kommunistákhoz csapódtunk.
Persze a szellemi fogyatékos pikszikék szerint semlegesek is maradhattunk volna, de akkor nem a fele, hanem az egész zsidóság eltűnik az országból... ezzel a pikszikék soha nem számolnak.