"Tehát lenne lehetőség szabályosan is elhelyezni őket, szó sincs arról, amiről te itt máris károgsz, miszerint meg kell sülni a nappaliban, jó kis rágalom megint a részedről, nem mondom. "
A cikk szerint még nincs 1 hónapja, hogy már lehetne klímát telepíteni. Előtte egyetlen klíma sem volt szabályos!
"Az értesítésen idézett másik jogszabály Ferencváros településkép-védelméről szóló 35/2017. (XII. 22.) rendelete. A közös képviselet ezzel akarta alátámasztani, hogy az épületek közterületről látható homlokzatán és tetőzetén milyen berendezés nem helyezhető el. Ez a rendelet azonban már nem hatályos, helyette 2024. április 24-én, 8/2024-es számon újat alkotott az önkormányzat.
...
Az áprilisi új rendelet megalkotásáig sehol a kerületben nem lehetett közterületről látszó homlokzaton és tetőfelületen ilyen berendezéseket jogszerűen elhelyezni, a változtatás ezen a szigoron enyhített. A hatósági osztály két szempont alapján végzi az ellenőrzéseket: -történt-e bejelentés,
-az adott épületen mekkora arányú a klímák sokasodása."
"Egyébként elvileg van szabályos mód az épületek homlokzatán kültéri klímaegységek tömeges elhelyezésére, de ehhez nagyobb blokkházak esetében a lakóközösségnek közös álláspontot kell kialakítania, ami mentén meg kell rendelni egy épülethomlokzati klímaberendezés-elhelyezési tervet. Egy ilyen terv célja az egységesítés, de ez további kérdéseket is felvet: például a kültéri egységeknek azonos színűeknek és azonos méretűeknek kell lenniük, valamint azonos helyre kell elhelyezni őket a homlokzaton."
Tehát lenne lehetőség szabályosan is elhelyezni őket, szó sincs arról, amiről te itt máris károgsz, miszerint meg kell sülni a nappaliban, jó kis rágalom megint a részedről, nem mondom.
Létezik önkormányzati rendelet - ha nem tudnád - a településkép-védelemről, minden kerületben van.
Ennek kell eleget tenni és a lakóközösségnek közösen megoldani a kérdést.
"A tizenéve fennlévő dobozokat most a kampányban veszik elő?"
Igen, mert nem a kulák fideszes klímások a célcsoport, hanem azt ellenzők jogos igénye:
"Az esetet lapunknak jelző érintett tulajdonos arról számolt be, hogy éles ellentét alakult ki a klímaberendezéssel nem rendelkezők és a klímások között. A szembenállás a József Attila-lakótelep Facebook-csoportban is nyomon követhető. A leszereltetéspártiak nem a városképet féltik, általában azt kifogásolják, hogy a berendezések éjjel-nappal zúgnak, illetve hogy a belőlük kicsepegő víz esetenként az ő párkányukon kopog."
Azzal egyetértek, hogy a jogszabályokat be kell tartani.
De arra is van jogszabály, hogy joga van az embernek emberként élni, amibe nem mindenkinél fér bele a 28 fok a nappaliban.
Érthető, hogy kell valamiféle egységes arculat egy társasházon, de egy ilyen helyzetet egy értelmes politikus úgy kezel, hogy a közös képviselővel megszervezi, hogy hogyan lehetne a meglévő állapotot egy normális mederbe terelni, pl. szervezetten, az érintettek költségére átszerelni, lefesteni, kicserélni stb. a kültéri egységeket.
Ez nem megoldás, ez nem politika, hogy megbaszunk egy ilyenért mindenkit, a sajtó kérdéseire meg nem válaszolunk.
"Az ügyben kerestük Ferencváros önkormányzatának sajtófőnökét, aki azt jelezte, hogy nem kívánnak az Index kérdéseire válaszolni."
Ez meg... azt értem, hogy politikai ügyekben leszarja a hikált egy politikus, de itt azért mégiscsak arról lenne szó, hogy a kerületi lakosokat kellene tájékoztatni jogokról és kötelezettségekről.
Baranyai Krinyó leszerelteti a klímákat a panellakásokról, hiszen mégiscsak fontosabb, hogy szép legyen egy kommunista panelház, mint a benne lakók egészsége, normális közérzete.
Az természetesen fel sem merül, hogy addig is, amíg a távhűtést kiépítik, engedélyezzék a klímákat, és azt írják elő, hogy egymás alatt legyenek, ne össze-vissza.
Azt se ő tervezte, hanem a BKM kertészeti divízió vezető tervezője, Szalkai Adrienn. Semmi köze hozzá Bardóczidnak. Megint lukra futottál, ostobenkó doktor Szöszi!