Az interjúban Magyar Péter azt is mondta, hogy szerinte:
a jelenlegi status quo nemcsak a Fidesz, de Gyurcsány érdeke is, egymást tartják fenn;
valós igény van egy középen álló erőre;
50 millió forintot költ a kormány az őt lejárató kampányra;
látott olyan belső felmérést, amiben a 70 százalék azt hozta ki, hogy Rogánnak mennie kell;
jó ideig nem lesz munkája, mert „nyilván elintézik azt is, hogy a privát szférába se vezessen utam”;
tudja, hogy amit csinált, az „felségárulás a szemükben”;
ha indítana pártot, az ideológiától mentes lenne;
magát nemzeti liberálisnak mondaná, de szerinte ezek a szavak is le vannak járatva;
nem gondolt bele igazán, mi várhat rá; most már azt is el tudja képzelni, hogy egy napon nem lesz szabadlábon;
saját kiállásáról azt mondta, az egyfajta „sufnituning”, „garázsban összetákolt valami”, de szerinte indultak már így jó dolgok.
Én szerintem nem! Nem vagyok jogász, de szerintem van az a rágalom, ami túlmegy minden határon. Ez, hogy Orbán ezzel rágalmazhat és rágalmaz mindenki mást, hogy a háborút pártolják, szerintem ez megengedhetetlen!
Ha a TISZA Párt felhatalmazást kap a magyar emberektől:
- azonnal duplájára emeli a családi pótlékot
- megemeli a 420 ezer legalacsonyabb ellátásban részesülő idős honfitársunk nyugdíját
- megemeli az ápolók és a szociális területen dolgozók bérét
- 5 %-ra csökkenti a zöldségek és gyümölcsök és az egészséges alapvető élelmiszerek ÁFA-ját
- részletes hazaváró programot hirdet a több, mint félmillió külföldön élő honfitársunk hazacsábítására
- hazahozza Brüsszelből a hazánknak járó uniós ezermilliárdokat- falu rehabilitációs programot hirdet
- visszaadja a tanári pálya megbecsültségét, az oktatás
- és a tankönyvválasztás szabadságát- módosítja az Alaptörvényt, csak két ciklusig (8 évig) lehet valaki országgyűlési képviselő és miniszterelnök
- csatlakozik az Uniós Ügyészséghez
- megszünteti a propaganda minisztériumot és létrehozza az egészségügyi-, oktatási- és a környezetvédelmi minisztériumot
- visszaadja a közmédia függetlenségét, betiltja a propagandát
- valódi családtámogatást hirdet, támogatni fogja az egy szülős és a beteg gyermekeket nevelő családokat
- nem a multi cégeket és a milliárdos agrár cégeket, hanem a kis
- és közepes vállalatokat és a családi gazdálkodókat fogja támogatni- átalakítja a végrehajtást
- megnyitjuk az ügynökaktákat
- felülvizsgálja a devizahitelesek ügyét
- visszahozza a KATA adózást- felülvizsgálja a hazánk számára előnytelen nemzetközi szerződéseket
- valódi gyermekvédelmi reformot hajt végre
- a lehető legtöbb forrást fog az egészségügyre és az oktatásra fordítaniA TISZA párt valódi társadalmi békét teremt és betemeti a mesterségesen létrehozott árkokat magyar és magyar közt.
Lépésről lépésre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat és közösen építünk egy új, békés, modern, európai, demokratikus és élhető Magyarországot.
Nem tudom, le a kalappal, de hál istennek bírja! Hihetetlen melót tesz bele! - de a stáb is, én beszéltem itt Miskolcon a hangosító sráccal, ő pesti, teljesen önként vállalta első perctől, hogy biztosítja a hangosítást, és azóta megy vele minden egyes alkalommal! Meg a Ricsi kocsi sofőr, és a rengeteg mindenki. Ez a hangosító srác ez minden nap visszamegy Pestre aludni, Kelenföld környékén lakik, és inkább indul újra korán reggel. Szóval, le a kalappal! Nagyon drukkolok nekik, MAGUNKNAK!:)
A valóság, mivel Magyar Péter nekitámadt Szíjjártónak az oroszok miatt, teljesen egyértelmű, hogy
az ukrán háborút támogatja és ezt az emberek többsége annál jobban fogja látni, minél
jobban fenyegetőzik feljelentéssel mindenki ellen, aki őt háborút pártolónak mondja.
Ugyanis mivel Peti egy NERPeti rá is igaz a mondás, azt kell nézni, amit csinál és nem azt amit mond, ergo hiába állítja azt, hogy ő békepárti, hogy ha a tettei az ellenkezőjét árulják el.
Nem akarja Magyarország, hogy Ukrajna kapituláljon. Mihamarabbi tűzszünetet és tárgyalásokat akar felek között, mivel ez a háború sem fog a végtelenségig tartani és úgyis tárgyalásokkal fog véget érni. Ukrajna tárgyalási pozíciói folyamatosan romlanak, romokban az ország, sokan meghalnak, elmenekülnek, tehát az azonnali tárgyalás pont Ukrajna érdeke.
Friss rendkívüli! A békepártiság emlegetése a magyar kormány részéről Putyin szövege, a magyar kormány azt akarja, hogy Ukrajna kapituláljon, és az amerikaiakat tekintik ellenségnek, ami nagyon aggasztó, mondta David Pressman amerikai nagykövet ma délután!
Friss rendkívüli! A békepártiság emlegetése a magyar kormány részéről Putyin szövege, a magyar kormány azt akarja, hogy Ukrajna kapituláljon, és az amerikaiakat tekintik ellenségnek, ami nagyon aggasztó, mondta David Pressman amerikai nagykövet ma délután!
"Azt persze nem tudhatjuk, hogy Magyar Péter fellépése Nagy Imre vagy inkább Emmanuel Macron szerepvállalásához lesz-e majd hasonló. Azt azonban tudjuk, hogy az elmúlt hónapokban a NER egésze – mind a nemzetinek és kereszténynek mondott kormányzó pártok, mind a hozzájuk kapcsolódó ellenzéki pártok, mind pedig a különböző oldalú értelmiségi véleményvezérek – elveszítette a társadalom bizalmát és morális legitimációját. Ideje tehát megkezdeni a NER utáni időszakra való felkészülést!"
Gelencsér Ferencet azonnal rehabilitálni kell, bocsánatot kérni tőle, és Tompos Márton, Bedő Dávid, Karácsony Gergely és Berg Dániel aláírásával közleményt kell kiadni, hogy tévedés volt elküldeni.