Ismét tudatlanságból, már ami más nézetek negatív érzelmekkel kapcsolatos megjegyzéseit illeti, összemosod a szívre hallgatást bármilyen (példáid szerint negatív) érzelem által befolyásolt cselekvéssel.
Először is, amely nézetek szerint a szívedre kell hallgatni, nem azt állítják, hogy minden pillanatban tedd azt, amit érzelmeid diktálnak. Mivel ezen nézetek szerint a szív jelenti a kapcsolatot egy magasabb rendű intelligenciával, a kapcsolat csak akkor jöhet létre, ha a szívedben csak a szeretet érzése van, mivel az az univerzum/isten/magasabb intelligencia egyetlen állapota ( "ezós" körökben frekvenciája ). Akkor tudsz valamivel kapcsolatot teremteni, ha egy hullámhosszon vagy vele.
A negatív érzelmek pont azt jelentik, hogy eltérsz ettől a hullámhossztól, minél negatívabb, annál jobban.
Vagyis abban az állapotban, amikor negatív érzelmek uralkodnak el rajtad pont nem arra hallgatsz, amit ezek a nézetek ajánlanak.
Sőt, azok, akik valamilyen negatív érzelem (ezek mindegyike visszavezethető a félelemre) által vezérelve cselekszenek, saját maguknak "racionálisan" meg tudják indokolni, hogy mit miért tesznek. Pl. bizonyos személy kiiktatása jobbá, könnyebbé teszi életüket, vagy akár gyilkosság árán is megszerzett minimális összeg lehetővé teszi az életben maradást még egy rövid ideig (élelem vagy drog vásárlásával)
Nem arról van szó, hogy azoknak a nézeteknek igaza van, ami a valóságot illeti hanem, hogy mit jelent szerintük a szívre való hallgatás. Kellő ismeret hiányában ezt fordította le benned a szavannamajom (szokásos módon az evolúciót is belekeverve) arra, ami aztán kijött belőled.
Ha csupa nagy vastag betűvel írod, és aláhúzod azt, hogy "általában", akkor az varázslatosan át fogja hidalni az egymás után fűzött explicit és implicit nonsequiturjaidat? Ha valaki hirtelen felindulásból elkövet valamit, az még csak nem is ténykérdés (igaz/hamis). Abból, hogy van olyan eset, amikor az érzelmi felindulás rossz tanácsadó, hogyan jön ki, hogy az adott vallásos konkrét esetében a lélek hangja nem megbízható alapja a hitének?
A vallásos meggyőződést inkább az intuícióhoz lehetne hasonlítani, nem pedig az érzelmi felinduláshoz. De ha még meg is lehetne mutatni, hogy sok konkrét esetben megbízhatóbb a racionális megfontolás, mint az intuíció, az se jelentené azt, hogy mindig az.
"Vagy zsibbadni és ringatózni a hülyeségek taván, az jó érzés?"
Bizony!
Eleve erre alapul tudatmódosító szerek évezredes hagyománya is: bármennyire is káros és pusztító hosszú távon, a pillanatnyi jó érzés az ami számít az állati ösztönlényeknek.
"Ha le tudod vezetni valami másból az ész felsőbbrendűségét az Isten létezésének a kérdésében."
Ó! Ez roppant egyszerű!
A börtönök tele vannak "szerelemféltésből" meg impulzív emocionális okokból elkövetett - adott esetben ultrabrutál és/vagy végtelenül ostoba - bűncselekmények elítéltjeivel. Olyanokkal, akik az adott helyzetben a "szívükre hallgattak", és mondjuk megfojtották a vélt megcsaló párjukat, vagy kinyomták a szemüket, esetleg azzal "büntették" a párjukat, hogy a közös gyerekeiket megölve öngyilkosság kíséreltek meg. Vagy valami végtelenül ostoba tettre vezették őket az érzéseik, mondjuk tizenkétezer forintnyi értékű zsákmányért bestiálisan megöltek egy magányos özvegy öregembert vagy -asszonyt.
És akkor az elmérgesedő családi viták során elkövetett gyilkosságokat nem is említettük.
Persze ez nem konkrétan arról szól, hogy az ész felsőbbrendű lenne az Isten létezése kérdésében, mint a"szív", hanem arról, hogy ÁLTALÁBAN az érzések ("szív") sokkal de sokkal rosszabb tanácsadó, mint a racionális ész.
Ha a felsorolt esetek szereplői megálltak volna egy pillanatra, és elgondolkodtak volna RACIONÁLISAN a helyzetről, akkor jó eséllyel nem követték volna el az égbekiáltó baromságaikat.
Hogy érthető legyek: az embert az evolúció folyamata hozta létre. És hogy racionális eszünk van, az egy "isteni csoda", minekután az evolúció folyamata pusztán arra formálja az élőlényeket, hogy túléljenek legalább addig, amíg az ellenkező nemű fajtárssal kamatyolva utódokat hoznak létre, és esetleg őket felnevelik. Ehhez alakította ki az evolúció az ösztöneinket és az érzelmeinket. Hogy az igazságot felismerje az elme vagy hogy valóban helyes döntéseket hozzon, az nem volt az evolúció folyamatának céljai között. Ez grátisz véletlenül alakult ki. Az emberi racionális gondolkodás ugyan hasznos eszköz a csoportbeli életmód során, de nem szükségszerű: a vadkutyák például kiválóan működő szociális rendszerben élnek racionális gondolkodás nélkül teljesen ösztönösen, érzelem-vezérelten.
Amikor tehát valaki nem az eszére hallgat, hanem a "szívére" (értsd: érzéseire), akkor csupán lekorlátozza magát az ösztönlény állatok szintjére. Mivel az "egyszerűbb", és nem kell keményen megdolgozni érte: az evolúció tett róla, hogy az érzelem-vezérelte ösztönös viselkedés magától jöjjön, míg elgondolkodni a dolgokon racionálisan, az munkás és fárasztó.
Vagy belépsz a mesevilága képtelen és lehetetlen helyzeteibe és onnan próbálod győzködni...
(picsába jutott el a csincsilla a Kaukázusból az Andokba? vagy a vidra, mint menyét féle, miért inkább víziállat, mint a pingvin? miért nem tudja az egy Isten aki két lény, hogy mit akar a másik noha egy szellemük van?....stb...)
Vagy kívülről hatni, hogy ember, van még más kultúra, más kitaláció, és miért nem látod, hogy nem az "igazság" miatt jelentősebb az egyik, hanem csupán a történelem miatt...
A könyved hülyeségeket ír, amit a tudásunk rég meghaladott, miért azt hiszed ha se nem zsidó, se nem ókori vagy, hanem amiben az ismereteidet szerezhetnéd...
stb.
Ahogy látom nincs is képességük felfogni az érveket, elsajátítani ismereteket, tudást, ami legyőzné a régi kretén fantazmagóriákat.
Vagy zsibbadni és ringatózni a hülyeségek taván, az jó érzés?
A Benedek Elek gyűjteményében lévő beszélő ló az kinevetve, míg a mesés Édenben tekergő kígyó beszélő képessége magukévá téve?
Gyermeteg lelkek:-)
Hiszik az ókori szerzők kitalációját, angyalostól és ördögöstől, és onnan a képtelenségek világából kiszólnak, hogy szedjük össze magunkat, és akkor mi is ostobaságokra adhatjuk a fejünket?
:-O:-P
Vagy kifólózunk egy "abszolútumot" egy "transzcendens lényt" egy olyan entitást, ami léte megmagyarázza azon kérdéseinket, amire kurv@ra nem is adhatnak magyarázatot, max. újabb kérdéseket generálnak?
Van egy avitt elképzelés, amit ha turbóznának, és metafizikai meg mittudom miféle elméletek mentén spékelnének meg, az mennyiben lenne hihetőbb, vagy elfogadhatóbb, mint az, hogy üljünk már a seggünkön, és várjuk azt, talán némi nyomára és hatására bukkanunk?
Esély rá az gyakorlatilag nulla, de hinni azt lehet orrvérzésig, és a hülyeségek képzelgésének is van fogadó közönsége.
Ez itt ragyogóan átjön, és még azt is vélik, hogy ez számukra valami "ajándék"...
"Ajándék" ami azt okozza, hogy koruk ismereteit elvetik, és kritikátlanul benyalnak egy irodalmi művet, vagy holmi "anyagtalan izét" amire szintén semmi bizonyíték.
Parttalan ötletelés, vagy régi és lejárt koncepció, amit a "kis szívük" diktál.
Csak az a "diktálás" nem vezet sehová, csak nem hajlandók beismerni.
"Ha hozol valami érvet arra, hogy a te módszered megbízhatóbban "igazolja" azt, hogy létezik-e az Isten a valóságban, mint az ő módszere.
Konkrétan válaszoltam a kérdésedre, olvasd el. Leírtam, hogy mi az alapja az elvárásaimnak. Még ki is emeltem félkövérrel. Azt is pontosan leírtam, hogy mi az az "igazolás", és miért, hogyan működik. Ennek a "hallgat a szívére" nem felel meg. Sajnálom. És egyébként sem gondolom úgy, hogy valakinek az eszére kéne hallgatnia; tőlem azt hisz, amit csak akar. A bizonyítás akkor elvárás, ha igaznak állítja azt, amiben hisz. Ezt is pontosan leírtam. Ezeket az érveket vitasd, ne azt az érvet keresd, amit még nem írtam le.
"Ahelyett, hogy az értelmező szótárba próbálnád belemagyarázni a filozófiai álláspontodat."
Azon keseregtél, hogy elsősorban kommunikációs probléma, hogy félreérti egymást a két tábor. Aztán most meg felrovod nekem, hogy a kifejezéseket határozott értelemben használom, és nem engedek a csúsztatási kísérleteknek. Mit vársz tőlem pontosan? Teológiai vitát akarsz, ahol bármi jelenthet bármit; vagy értelmes vitát, ahol az egyes kifejezéseknek határozott jelentésük van?
Kicsit úgy érzem, hogy nem is nagyon akarsz te erről vitatkozni. Vagy esetleg valami másról akarsz beszélni, én meg nem értettem meg a vitaindító kommented alapján, hogy mi is az.
Ok, elolvastam a népies műdalt a garabonciás deák csodatevéséről. Korának David Blaine-je földrengést okozott, majd állított le New Yorkban egy zsebhangvillával, és a Tunguzka meteort is szétrobbantotta. Hálásak lehetnek neki a meseszerető ötévesek. Jó érzés, amikor a szegénylegény csodásan elbánik a mesebeli gonosszal.
Elolvastam az esti mesét, most már kiléphetek belőle? Vagy örökké a mesében kell maradnom?
" Ha hozol valami érvet arra, hogy a te módszered megbízhatóbban "igazolja" azt, hogy létezik-e az Isten a valóságban, mint az ő módszere. "
Én csak a megtévesztés, befolyásolás, és agymosás "módszerét" vélem arra, hogy valaki itt a korunkban elhiggye Isten létét.
Na most, miféle érv hatna arra, aki eme "módszerek" okán szert tett egy téveszmére, és hiszi, mert úgy érzi a szívére kell hallgatnia?
Igazándiból egy függőség alakul ki bennük.
Amit erősít a közeg, amiben mozog, hisz' a hasonló nézettel bírók társaságában mozog, és ezt tetézik még a különféle brossúrák olvasásával, és a vallási oldalak felkeresésével.
Nincs társadalmi nyomás sem feléjük, sőt a politika édes gyermekei, mivel deklaráltan befolyásolhatók...
Konrkrétan arra gondolok, hogy ha például a vallásos azt mondja, hogy azért hisz az Isten létezésében, mert hallgat a szívére, te pedig úgy gondolod, hogy inkább az eszére kéne hallgatnia, akkor ott kezdődne az értelmes eszmecsere, ha hozol valami érvet arra, hogy konkrétan ebben a kérdésben, az Isten létezésével kapcsolatban megbízhatóbb az eszed, mint a szíved. Ha le tudod vezetni valami másból az ész felsőbbrendűségét az Isten létezésének a kérdésében. Ha hozol valami érvet arra, hogy a te módszered megbízhatóbban "igazolja" azt, hogy létezik-e az Isten a valóságban, mint az ő módszere. Ahelyett, hogy az értelmező szótárba próbálnád belemagyarázni a filozófiai álláspontodat.
A zsidó időszámítás kezdete 1. Tisri hónap 1., ami a keresztény időszámítás szerint i.e. 3761. október 7., vasárnap. (Ezt az időpontot a héber hittudósok számították ki az Ószövetség alapján.)
Az ÓSz alaptyán nem teremtettethetett Ádám vásárnap, hisz' a hatodik nap nem vásárnap...
A vallási befolyásoltság a fundi részről odavezet, amikor ide írom:
„A talmudista tudósok Kr. e. 359. körül, II. Hillél főpapsága idején számolták ki a teremtés időpontját. A Bibliában leírt események, valamint az ószövetségi nemzetségtáblázatok alapján, a bibliai személyek életkorát alapul véve határozták meg Ádám teremtésének pontos idejét. A jeles dátumot Kr. e. 3761. október 7-ére, Tisri hó első napjára, vasárnapra tették, szerintük az esemény bekövetkeztekor éppen 10 perccel és 20 másodperccel múlt el 11 óra. A vallásos zsidók mind a mai napig ekkor ünneplik a zsinagógai újév napját, a rós hásánát.”
Korunk hokedlihez kötött "tudósa" lehülyézi az illetőt, mintha együtt söröztek volna:-)
Mert nem a szektája szerinti időpontra számolta a mese főhősének fazekasságát.
Noha:
Babiloni eredetű a jelenleg is vallási szempontból érvényben levő zsidó zsinagógai naptár. Erre vall a hónapok neve (babiloni Tasrítu = héber Tisri; babiloni Arahszamna = héber Marhesvan stb.) és a 19 éves holdciklusok használata. Jelenlegi formájában ez a naptári rendszer a IV. században élt II. Hillel pátriárka kezdeményezésére jött létre, és első ízben i. sz. 344-ben használták. A szökőhónapok elhelyezése a cikluson belül ugyanolyan, mint az athéni Metón rendszerében.
Miközben örvendezik, hogy "Még a zebegényi Havasbolgogasszony templom falán is így áll..." amit a derék zsidó kiszámolt.
Jó én nem tudom mitől boldog a havas nőszemély, ahogy azt sem mitől korlátolt egy fundi.
A holdhónap mindenkor az újholddal kezdődött, amikor először figyelték meg a keskeny holdsarló megjelenését. Ez a gyakorlati, megfigyeléses módszer vallásos hagyományként – és a papság hatalmi törekvéseinek megfelelően is – hosszú ideig fennállott, még akkor is, amikor az újhold megjelenését legfeljebb egy éjszaka eltéréssel számítások útján már előre is megállapíthatták volna. Athénban még az i. e. V. században is megfigyelés alapján kezdték az új hónapot, a zsidók vallási hónapjuk kezdetét pedig még az i. sz. III. században is szemtanúk vallomásának meghallgatása alapján határozták meg.
A természeti népek naptárai. Mindezeket a földrajzi és termelési körülményektől meghatározott eltéréseket figyelembe véve is nyilvánvaló, hogy az állati létből kiemelkedő és életfeltételeit fáradságosan, a mindenkori természeti adottságok szerint megteremtő, majd élelmét rendszeres és előre megtervezett munkával előállító emberi nem számára magától adódó szükséglet volt az egymást szabályosan követő változások megfigyelése, a bennük megnyilvánuló törvényszerűségek meghatározása és egymáshoz való viszonyítása. Ennek a szükségletnek kielégítésére jöttek létre – még a természeti lét körülményei között – az első időszámítási rendszerek. Az „idő” ezen az ősi, kezdeti fokon az emberek tudatában még nem folyamat, még nem tartam, hanem két szembetűnő változás mint időpont közötti távolság. Nem „napokat” számlálnak, hanem reggeleket vagy estéket, nem éveket, hanem tavaszokat, nyarakat vagy teleket. Nem is az idő múlása mint törvényszerű természeti jelenség érdekli a természeti népeket, hanem annak a tevékenységre való hatása: tehát az időnek csupán az emberi tevékenységgel eltöltött szakaszait veszik számba. Innen van az, hogy a mai beszélt nyelvben a két napkelte közötti időt magyarul napnak nevezzük, angolul day, latinul dies stb. – holott ezek az elnevezések eredetileg, etimológiájuk szerint csupán a „világos” (tehát munkára alkalmas) szakaszt jelentik, és csak tágabb értelemben foglalják magukba az éjszakát is. Csak kevés nyelv tud körülírás nélkül különbséget tenni a napkeltétől napnyugtáig terjedő, „nappal” és a napkeltétől a következő hajnalig tartó „nap” között (a „nappal” a magyarban is eredetileg időhatározó, csak utóbb vált időtartamot jelentő főnévvé): így pl. az ógörögben más a hémera (nappal) és a nükhthémeron (éjszaka + nappal); oroszul gyeny a „világos” nap, a szutki az éjt is magába foglalja. A természeti népek körében hasonlóképpen gyakori, hogy az év fogalmán csupán az évnek termelőmunkával betöltött részét értik, a termelőmunka számára haszontalan időszakot (különösen messze északon, ahol a sötét és hideg időszak az életet teljesen megbénítja) üres, számon nem tartandó, részekre szabdalásra nem érdemes időnek érzik. Az Amur-vidéki tunguzok éve az első orosz néprajzkutatók megfigyelései szerint csak 11, a kamcsadáloké 10 hónapig tartott, a közbülső időt nemlétezőnek tekintették. E népek számára az „év”-nek megfelelő szó nem is jelent meghatározott, mindig azonos időtartamot, hanem két, számukra fontos, rendszeresen ismétlődő természeti esemény (pl. egy-egy folyó jegének olvadása) időpontja közötti távolságot. A természeti népek egy részének időszámítására jellemző az is, hogy a hosszabb időszakokat, pl. az évet, nem egyenlő, hanem a termelés jellegétől és követelményeitől függően hosszabb-rövidebb, egyenlőtlen szakaszokra osztják; Jáva lakóinak „népi” naptára az évet úgy osztotta fel, hogy leghosszabb szakasza 43, a legrövidebb pedig 23 napos volt. Itália népeinek paraszti kalendáriumáról is azt írják forrásaink, hogy némelyek csak 10 hónapos, esetleg csupán 304 napos „évet” ismertek, és „hónapjaik” napjainak száma 16-tól 36-ig terjedhetett. Ennek megfelelően ezek a népek a napot (nappalt) sem osztották egyenlő hosszúságú órákra, hanem az illető napszak jellegzetes vonásairól elnevezett rövidebb-hosszabb szakaszokra: „a felkelés napszaka”, „a piacra menés ideje” stb.
A Nap megszemélyesítése és tisztelete az ókori népek körében általános jelenség volt. A természet törvényeit még nem ismerő ember naponta aggódva várta a Nap megjelenését. A termékenységet és az esőt a Napnak tulajdonították, és úgy gondolták, hogy a Napnak, mint hősnek naponta meg kell küzdenie a sötétség démoni erőivel. Mezopotámiában a főisten Samas (később Marduk) a Nap istene. Egyiptomban már az 5. dinasztia idején (Kr. e. 2465-2325) elkezdődött Ré istenség tisztelete, aki az egész világ ura, és Nap-bárkán trónol. Később az ún. eretnek-fáraó, IV. Amenophis (Ehnaton, Kr. e. 1364-1347) bevezette a Napkorong (Aton) monoteisztikus tiszteletét. Vallási reformja azonban nem lett tartós. Mégis ránk maradtak néhány Nap-templom romjai; az udvar közepén hatalmas obeliszk állt, mellette pedig oltár. A görög mitológiában Heliosz, a római mitológiában Sol Invictus a Nap istene.A Napnak, amely a horizont egyik szélétől a másikig futja pályáját, mindentudást tulajdonítottak. A Napról azt gondolták, hogy mindent lát, és mint bíró, megítéli az emberek cselekedeteit. Ré a bíró; Samas észreveszi a bűnt. Az egyiptomi királyok testi értelemben is Ré fiainak tartották magukat.
A nap tiszteletét tiltja5Móz 4,19; 17,3. Manassé király bűnei közt említi (2Kir 21,3.5); Júda királyai, vezérei, papjai, prófétái és Jeruzsálem lakói bűnként említi (Jer 8,1-3; 19,13); vö. még Zof 1,5. Bár Jósiás reformja megtisztította az istentiszteletet a Napkultusztól és annak kultusztárgyaitól (oltárok, lovak, kocsik; 2Kir 23,4-14), később mégis visszatért a Napimádat a jeruzsálemi templomba (Ez 8,16) (»háttal az Úr temploma felé«!).A Napnak ártó erőt is tulajdonítottak; ez ellen Isten tud védelmet adni (Zsolt 91,6; 121,6). Ő a Napnak is Teremtője. Ezt hirdeti Zsolt 19,5c-7, mely egy ősi kánaáni Naphimnusz elemeit tartalmazza, úgy azonban, hogy a Napot Isten teremtményének mondja. Hasonló az ún. Papi teremtéstörténet, amely nem is nevezi nevén a Napot, csak »nagyobbik világítótestnek« mondja (1Móz 1,16). A Nap »uralkodása« csak az Úrnak szentelt ünnepek jelzésére való (1Móz 1,14). Vö. még Zsolt 50,1; 74,16; 104,19; 136,8.
"Te teljesen begőzöltél. Hogyne kötötték mán volna össze."
Nem tették.
Erről szól az a búvalb@szott bibliai süketség! Előbb voltak napok, meg reggel és este, minthogy Isten magát a Nap égitestet megteremtette volna! Ez egyértelműen mutatja, hogy a héberek egykoron a Napot csak időjelzőnek gondolták, és hogy a nappal és éjszaka körforgása a Naptól teljesen független örök isteni törvény, amit a Nap csupán jelez de nem okoz.
