Az interjúban Magyar Péter azt is mondta, hogy szerinte:
a jelenlegi status quo nemcsak a Fidesz, de Gyurcsány érdeke is, egymást tartják fenn;
valós igény van egy középen álló erőre;
50 millió forintot költ a kormány az őt lejárató kampányra;
látott olyan belső felmérést, amiben a 70 százalék azt hozta ki, hogy Rogánnak mennie kell;
jó ideig nem lesz munkája, mert „nyilván elintézik azt is, hogy a privát szférába se vezessen utam”;
tudja, hogy amit csinált, az „felségárulás a szemükben”;
ha indítana pártot, az ideológiától mentes lenne;
magát nemzeti liberálisnak mondaná, de szerinte ezek a szavak is le vannak járatva;
nem gondolt bele igazán, mi várhat rá; most már azt is el tudja képzelni, hogy egy napon nem lesz szabadlábon;
saját kiállásáról azt mondta, az egyfajta „sufnituning”, „garázsban összetákolt valami”, de szerinte indultak már így jó dolgok.
Majd meglátjuk. MIndenesetre a gödieknek tele van a búrájuk a Samsunggal, az biztos, és azzal, hogy az állami környezetvédelem nincs a helyzet magaslatán.
Végigjárja Pest megyét, ez is egy helyszín volt a sok közül, talán te - mivel ma kicsikét sem gondolkodsz logikusan, vagy ésszerűen - máris messzemenő következtetéseket akarsz ebből levonni.
Holott az előbb még ott tartottál, hogy ellenzéki város és direkt azért ment oda :DDD
Igen, ez így van, azért nyert a Kammerer, mert az emberek megunták a nagy gellenzéki banánt, de még ez sem elég nekik, most meghívták a Magyar Pétert, hát ha akkor újra nyernek. Nem fognak.
Nem megmondta a focistaférj: Hova lett a narancs? Tényleg létezik a kék Fidesz, rejtőszínekkel kampányol a kormánypárt Budapesten. A budapesti I. kerületben Böröcz László, a Fidelitas korábbi elnöke lesz a Fidesz polgármesterjelöltje. Az ő választási plakátján nem a narancs, hanem a jóval semlegesebb, egyben Buda piros-arany sávos zászlójára utaló aranyszín dominál. A szomszédos kerületben induló Böröcz Lászlóhoz hasonlóan Fonti is megpróbálta álcázni, hogy melyik párt jelöltje.
Fonti plakátjain a zöld, a kék és a fehér is feltűnik, viszont a Fidesz-logó nála hangsúlyosabb, mint Böröcznél.Kék plakátokkal kampányol Rogán Antal egykori kerületében, az összefoglalóan Belváros-Lipótvárosnak nevezett V. kerületben a jelenlegi fideszes polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter is és igy tovább, lehetne folytatni napestig...
feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért.A miniszterelnök, a pártja és a propagandistái
Utoljára Márki-Zaytól hallottam hasonló baromságokat! >:-DD
Na, ez meg a másik. Eszembe se jutott. Így majd MP mondhatja, hogy a mentelmi joga mögé bújik. Politikai trükk. Értelmesebb lenne diskurzust nyitni a Fidesz kampánytevékenységéről.
Azért MP jogász, biztos, hogy nagyon jól tudja, hogy mit meg hogyan tegyen, talán ő már az eredményességét is pontosan tudja ő is, hogy mi várható (avagy nem), de legalább megteszi, mert már a tény önmagában megéri! Legyen csak feljelentve Orbán!
Max. arra jó, hogy majd harsoghatja a megafos, hogy MP elbukta a pert. Orbán meg leszarja, nyilván nem először jelentik fel. Lehet többre menne valami pertársasággal uszítás és gyűlöletkampány miatti feljelentéssel. Valahogy be kellene fejezni ezt a fajta ízléstelen, mocskolódó politikai kampányt. Ebbe beletartozik természetesen az Isten?Haza?Pedofília! plakát is.