Keresés

Részletes keresés

reYKK Creative Commons License 4 órája -1 0 421318

perszehogy ezekkel a nyilatkozatokkal csak felverte az arat az oreg, a sajat zsebe volt fontos csak erre gondolt!

Előzmény: Withoutshadow (421317)
Withoutshadow Creative Commons License 6 órája -1 1 421317

Sokan írják ezt, hogy Vidin maradásának feltétele volt, hogy erősebb csapatot építhessen.

Én amit olvastam ott annyi állt, idézem:

"Ha itt folytatom, akkor először is tudnom kell, milyen csapatot lehet építeni a következő idényre.”

Az már csak a szurkolóktól jött szerintem, hogy ez egyenlő azzal, hogy a következő idényben jóval kedvezőbb anyagi feltételek mellett dolgozhat.

Ez már csak azért is érdekes lenne, mert a nyilatkozat után egy héttel alá is írta az új szerződését és elég hihetetlennek tűnik az, hogy a szolnoki vezetőség ezalatt az egy hét alatt talált olyan forrást, ami a (Vidin szerinti) Falco-hoz képest harmadannyi költségvetést ha nem is kiegyenlítené, de jóval közelebb hozná a két csapat anyagi lehetőségeit.

Ergo azzal ő is tisztában van, volt, hogy egyik pillanatról a másikra nem fog tudni bajnokesélyes csapatot építeni, mert ha azt nézzük, akkor az idei évhez képest csak az jelentene előrelépést, ha mindkét sorozatban aranyérmes lenne a csapata.

Erre pedig jelen pillanatban azért valljuk be, még a legvérmesebb Olaj szurkolók sem mernének nagy téttel fogadni.

Így maradt számára az, hogy a lehető legjobb ajánlatot fogadja el, aml ezek szerint szolnoki részről érkezett.

Előzmény: BerCLas (421316)
BerCLas Creative Commons License 9 órája -2 5 421316

Azért az érdekes lenne, ha Vidin a saját zsebe miatt nem tudna erősebb csapatot összehozni, amit ugye - mondhatni feltételként - hangoztatott. Én még azért várnék a Szolnok megítélésével, mert ha sikerülne behúzniuk egy jobb magyar játékost (azért erre még lehet esély), valamint négy minőségi légióst, akkor semmivel nem lesznek gyengébbek, mint az elmúlt szezonban. Az eddigi két csere (Pongó-Krnjajski és Révész-Peringer) valóban visszalépés, de lehet úgy gondolkodnak, hogy még ez is megéri, ha emiatt viszont tudnak igazolni még egy magyart.

Az Alba magyar magja pedig már most jobb, mint tavaly és azért ez sokat elmond, mert most sem minőséget igazoltak, de mindkettő (Németh és Krivi) közepesen használható játékosok. És ugye náluk sem kizárt, hogy még érkezhet akár egy minőségibb magyar játékos.

Előzmény: Withoutshadow (421312)
purplewonky Creative Commons License 13 órája 0 4 421315

Megnèztem egy "Highlight" videòt ròla, amiben csak olyan jelenet van, hogy üresen zsàkol, vagy màr az eleve vert helyzetben lèvő "mellett" zsàkol/ziccerezik.  Nem volt benne egy figuràs jelenet, egy jó vèdekezès semmi. Kb az volt az èrzèse utàna az embernek, hogy megcsinàltàk a csalàd, ismerősök miatt legyen mit mutogatni a halàszlè mellett 

Madisonovic Creative Commons License 14 órája -1 0 421314

Peringer túl sokat nem fejlődött azóta, hogy legutoljára volt Szolnokon.

elefantbaby Creative Commons License 15 órája 0 0 421313

Ezt el tudom képzelni. A jobb jugó játékosok meg edzők elég magas bérhez vannak szokva. Nem is értem miért nem vált 1-2 nálunk régóta működő délvidéki.😉

Előzmény: Withoutshadow (421312)
Withoutshadow Creative Commons License 16 órája 0 4 421312

Szolnokon a nagy húzás szerintem Lukács és Vidin megtartása volt ami el is vitte a 4 légióson felüli keretet.

Ahogy hallani ennyi pénzt edzőnek még nem fizettek a magyar bajnokságban, mint amit Vidin az új szerződése alapján kap.

litván80 Creative Commons License 16 órája -1 0 421311

Akkor most kezdjük el sorolni hogy mennyi mindent lehetett "hallani" az elmúlt napokban??

 

Úgy reagálnak néhányan mintha Lessort, vagy Tavares helyére érkezett volna...

Előzmény: drive. (421309)
Artúr Doki Creative Commons License 17 órája -1 1 421310

Az év igazolása

Előzmény: cknlc (421306)
drive. Creative Commons License 19 órája -1 1 421309

Ahogy hallani pedig már nem fognak magyart hozni. Gyengébbek lesznek mint az idei keretük.

Előzmény: petyko121 (421308)
petyko121 Creative Commons License 1 napja -1 2 421308

Én kizártnak tartom hogy nem fognak hozni magyart, ezt ők is tudják szerintem hogy vicc kategória

Előzmény: drive. (421307)
drive. Creative Commons License 1 napja -2 5 421307

Nem tudom mit akar a szolnoki vezetőség mert eddig 2 gyenge magyart hoztak. Legjobb lenne ha nem indulnának a nemzetköziben mert ezzel a magyar maggal  minden meccsen 50 -nel kapnak ki! Azt nem tudom, hogyan tudták meggyőzni Vidint, hogy maradjon ilyen igazolásokkal. Kész röhely ez a Krnjajski és Peringer. Az a csoport 2 leggyengébb igazolása lesz. Persze ha az volt a cél , hogy megnyerjék Pórék a világ legrosszabb igazolását akkor bejött nekik.

Előzmény: cknlc (421306)
cknlc Creative Commons License 1 napja 0 1 421306

Peringer=Szolnok negyed órája írták ki. 

- Marky - Creative Commons License 1 napja 0 3 421305

Ez tiszta, de nem hiszem, hogy nekünk lenne egyedül keretünk rá.

Viszont vannak ellenérvek, ami miatt egy Olaj, Alba hamarabb lehet befutó, úgymint szakmaiság, társak, akikkel ütős csapat jöhet létre, nagyvárosi feeling stb...

Előzmény: Balerion (421300)
A Sporttárs Creative Commons License 1 napja 0 1 421304

Mert szebb, mint Spanyolország, nyilván. (Egyébkét szerintem nem fog hazajönni, de majd kiderül, tudni semmit nem tudok.)

Előzmény: - Marky - (421298)
Madisonovic Creative Commons License 2 napja 0 3 421303

És ez a Murcia két meccset nyert az első körben Valenciában is. Már csak meg kell tanulniuk nyerni hazai pályán is.

Előzmény: Feffo (421301)
Artúr Doki Creative Commons License 2 napja 0 1 421302

Az utóbbi évek felhozatala után ez  csak jobban néz ki...

Még ha esetleg többet/jobbat reméltünk az előzetes hírmorzsák alapján.

Aztán még mindig kéne találni 4 épkézláb amigot,akik nem rehabilitálni vagy nyaralni jönnének...

Előzmény: - Marky - (421294)
Feffo Creative Commons License 2 napja 0 2 421301

Közben Unicaja Malaga alapszakasz elsőként 0:2vel fog állni ha nem hoz egy bravúr 4 percet Murcia ellen.

Balerion Creative Commons License 2 napja 0 2 421300

Jaj, dehogynem tudod. 
Pont azért mint minden játékos: a fizetésért. Ne legyünk már képmutatóak, aki fizet az kéri a zenét.

Előzmény: - Marky - (421298)
Amarill0 Creative Commons License 2 napja 0 1 421299

€€€

Előzmény: - Marky - (421298)
- Marky - Creative Commons License 2 napja -1 1 421298

Hát vele még javíthat a vezetőség de komolyan érdekelne hogy mi miatt választaná Paksot 

Előzmény: petyko121 (421295)
JPoole Creative Commons License 2 napja 0 2 421297

Ő meg egyelőre az "ígéret" kategória, és lehet az "örök ígéret" lesz csak.

Előzmény: ementálib (421296)
ementálib Creative Commons License 2 napja 0 8 421296

maronka lehet pl. érdekes hogy be mer e vállalni egy magyar csapatot.Merthogy ebbe a mesterséges piac hisztibe megtalálják majd(ha már meg nem találták) az szinte biztos. Én vállalom az ördög ügyvédje szerepét olyan szempontból hogy szerintem egyáltalán nem biztos hogy megállná a helyét egy A csoportban éremért menő csapatban 20+percben.

nekem ő nagyon kiforratlan,jó a cv nagy a potenciál stb. de meztelen lenne hamar a király szerintem.

petyko121 Creative Commons License 2 napja -1 3 421295

Számomra Somogyi lesz a legnagyobb kérdés hogy ő hova megy…

Előzmény: - Marky - (421294)
- Marky - Creative Commons License 2 napja 0 1 421294

Nem ilyen szintű hírekre számítottunk, de hát egy pillanatig mertünk álmodni:)

Eddig van egy nagy eséllyel Reveszunk és Halmaink és egy talán Benkenk:)

Előzmény: N.21 (421289)
petyko121 Creative Commons License 2 napja 0 0 421293

Pongó Deac

Előzmény: Artúr Doki (421292)
Artúr Doki Creative Commons License 2 napja 0 0 421292

Pongó?

Előzmény: nbabasket (421282)
Hajrá Kaposvár! Creative Commons License 2 napja 0 2 421291

Ha jól emlékszem, akkor még az 2023/24-es évben közöttünk Halmaival, Szőkével és Antaliccsal több éves szerződést.
Paár-ral 2022.06.-ban kötöttünk 2+1 éves szerződést.


"Megkötötte élete első profi szerződését Paár Márk, a Kaposvár saját nevelésű játékosa 2+1 évre írt alá a Kométa Kaposvári KK-hoz."

Előzmény: N.21 (421287)
N.21 Creative Commons License 2 napja 0 0 421290

Hat igen.... 

Előzmény: beetee (421288)
N.21 Creative Commons License 2 napja 0 1 421289

Halmai elvileg ASE, a tavozasa hivatalosan megerositve mar, a hová csak erős pletyka. 

Előzmény: Artúr Doki (421259)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!