Köszönöm szépen a részletes segítséget a Cucor/Czuczor családnévnél! Sajnos Blaskovics elvitte a sírba a Cucor<--nyest magyarázatot akkor. A székely források irányában elindulok.
Ad Drávucz: A 4221-es hozzászólásban már volt szó róla, de azóta csak nőtt bennem a bizonytalanság.
Az akkor említett szláv lehetőség mellé fel kell venni a románt is, mivel az /uc/ ejtésű -uț abban is névképző elem, vö. Drag > Drăguț. Constantinescu említi a Drăvici névalakot mint a Drag névből származó Drăghici hiperkorrekt változatát. Ez megengedi, hogy a létező Drăguț névnek feltegyük a Drăvuț /drăvuc/ változatát, amely /dravuc/ alakban magyarosodhatott, ahol a hangsúlyos nyílt szótagban álló /a/ hang /á/-vá nyúlhatott.
Minthogy a név a FamilySearch általam belátható rekordjaiban Jászladányhoz kötődik, felmerülhetne, hogy valami jász reliktumról van szó. Ugyanakkor nem találtam utalást erre sem névtárakban, sem tájszótárakban. Ezért ez még kevésbé valószínű, mint az előző opciók a szláv vagy román eredetről.
Fejér vármegye két alispánja és két szolgabirája bizonyitja, hogy Bodolai Béldi Pál kérelmére és ügyeben egyikök, ugymint Kis-Enyedi János szolgabiró, a vármegyében kiküldetvén s vizsgálatot tartván igaznak találta, hogy Ilyefalván Laczuk Mihály urasága alatt lakó Csorda és Czigán nevezetü két oláh emlitett Béldi Pál 200 darab juhát ellopta. Kelt Enyed városában 1510. április 7-én.
Nos Thomas Mike de chezthwe et Blasius Cuchor de Gald Vicecomites et Johannes de Kysenyed et Gregorius chungwaij de dicta chezthwe Judices nobilium Comitatus Albensis Transsiluane damus pro memoria …”
Az itt említett Blasius Cuchor a szöveg szerint az erdélyi Fehér vármegye alispánja volt, és az előneve szerint Gáld településről származott (ott volt birtokos). Ez a Gáld vélhetően a mai Alsógáld (Galda de Jos, Románia) településsel azonosítható.
Megkerestem az idézted közleményt (bár az A hét 1990. évi 21. számában van, csak a Hungaricana kiírása megtévesztő). Kár, hogy a szerző nem adja meg azt a pontos nyelvi adatot, amely alapján a Cucor nevet összekapcsolja a ’nyest’ jelentéssel. Mivel a XVII. sz.-i török adóösszeírásokat említi, török alatt célszerűen az oszmán-török nyelvet lehetne érteni, de abban nincs /c/ hang. A mai latin betűs törökországi török helyesírás szerint a <c> betűkép a /dzs/ hang jele, és ezt a választást éppen az teszi lehetővé, hogy a /c/ hang nem ismeretes ebben a nyelvben, így az ennek megfelelhető <c> betűképet fel lehetett használni más hang jelölésére. Az Ata Türk-i XX. sz.-i írásreform előtt az oszmán-törökök is arab írást használtak, és az arab írásból is hiányzik a /c/ hang jelölése. És ez alapvetően minden török nyelvre igaz. A magyar borz szó török eredetű, vö. oszmán-török porsuk (régen borsuk), de a /c/ hang az ősmagyarból is hiányzott, így nem várható, hogy a *cucor hangkép valamilyen korábbi szteppei török szót őrzött volna meg a helyi magyar dialektusban. Persze később a magyarban előfordult a /sz/ → /c/ affrikálódás, de még így sem találtam idevonható török alapszót. A ’nyest, nyuszt’ állatnév mai törökországi török megfelelője sansar, és ebből a *cucor alakot nem tartom levezethetőnek. Szlovák alapon sem találok a /cucor/ hangsor és a ’nyest’ jelentés közt kapcsolatot. (Az mindenképpen óvatosságra int Blaskovics magyarázataival szembe, hogy a cikk elején, az előző oldalon a Szalai ~ Szalay nevet [az ő megfogalmazása szerint személynevet!] a [magyar helyesírással visszaadott] török szal- igéből vezeti le anélkül, hogy ütköztetné az irodalomnak azon egyöntetű véleményével, miszerint ez a Zalai ~ Zalay név változata, tehát az elnevezett Zala megyével, esetleg a Zala ~ Szala folyóval fennálló kapcsolatára utal.)
A Régi magyar családnevek névvégmutató szótára valójában Kázmér Miklós Régi magyar családnevek szótára – XIV-XVII. század c. művének feldolgozása. Ez nekem megvan, megnézem majd benne, ha a könyvtáramhoz jutok, hogy a Cucor (Czuczor) családnév korai előfordulását honnan adatolja.
Pár éve találtam Blaskovics József professzortól a Czuczor/Cucor névhez az alábbi leírást: "Több család viseli a Cucor (Czuczor régi helyesírási alakban) nevet Érsekújvár környékén. Már a 17. században írt török adóösszeírásokban is többször szerepel. Jelentése: nyest." (A Hét, 1990/1 szám, 11. oldal). Most, hogy visszanéztem, látom, hogy Részedről Kázmér / Ballagi Mór értelmezései (ez van egyébként szinte szóról szóra a Czuczor/Fogarasiban is) szerepelnek. Mi a véleményed a Blaskovics féle megfejtésről? Ez esetleg módosíthatja az eredetre vonatkozó hipotézist? A török deftereket végigbújtam és a Cucor vezetéknév igen ritka, a korábbi előfordulások délebbre vannak, aztán jelennek meg Érsekújvár környékén. Ez utóbbi talán érthető is, mert talán menekültek a török elől. Találtam XVI. századi előfordulásokat is. A Régi magyar családnevek névvégmutató szótárában közölt 1510-es első előfordulást viszont nem leltem sehol (a defterekben nyilván nincs). Ott ismeretlen motivációjú családnévnek tekintik a Cucor-t ráadásul. A korai előfordulásokat jó lenne látni, talán elárulnak még valamit a név keletkezéséről. Nincs valahol egy olyan változata a végnévszótának, ahol a hivatkozott dátumokat valami forráshivatkozás is megtámogatja?
Rozsik: A jelenkori elterjedése alapján ukrán eredetű, vö. a Рожик (Rozsik) családnevet. Ez olyan, ragadványnévre visszamenő vezetéknévnek tűnik, amely közszói alapról származott a személynévképzői szerepű -ик (-ik) kicsinyítő képzővel. A közszói alapként elsősorban az ukrán рож (rozs) ’rozs’ szó jöhet számításba, másodsorban a ріг (rih) ’szarv’ szó, amelynek töve рог- (roh-) alakú, ahol a -г (-h) hang palatalizációt okozó képzők előtt -ж (-zs) hanggá lágyul. Így rozstermelő vagy (búza helyett csak) rozsot fogyasztó, illetve nagy szavú marhát, esetleg szarvszerű dologgal kapcsolatos személyt jelölhetett. – Ugyanez a név hasonló jelentéssel a nyugati szlávságban is kialakulhatott volna (vö. lengyel *Rożyk, cseh-morva-szlovák *Rožík), ez ellen azonban a jelenkori adatolatlanság szól. Ilyen módon a szlováknak látszó eredet inkább szlovákok közé betelepedő (és elszlovákosodó) kárpátukrán (ruszin) felmenőhöz köthető.
Ha már nemrég volt itt vita a nevet elírással vagy félreolvasással történő keletkezésének lehetőségéről, jelzem, hogy a z és s betűk felcserélésével egy teljesen másik nevet is kaphatunk. Ilyen csere magyarosodás után képzelhető el esetleg, ahol egyrészt az írásmód magyar, másrészt az érdekelt családban már kiveszett a szláv nyelvtudás.
Roszik: Vö. cseh-morva-szlovák Rosík, lengyel Rosik, ukrán Росик (Roszik) családneveket. Ennek alapja a közszláv rosa ~ роса (rosza) ’harmat’ szó, amelyhez a személynévképzői szerepű -ик (-ik) kicsinyítő képző járult. A motivációhoz vö. a magyarban is létező Harmat (Harmath) vezetéknevet.
Hompola: Úgy vélem, a magyarországi elterjedtségű Hompola névforma r > l hangváltással alakulhatott ki a Hompora alakból, amely morva-szlovák elterjedtségű családnév (a mai szlovákiai elterjedéshez vö. még itt is). Ez utóbbi etimológiájához adódik a szlovák nyelvjárási hampora szó, amelynek hampura, hompora, honpora, humpara, humpora változatai is ismertek, és jelentése egyrészt ’főként gyermekeken fellépő gombás bőrbetegség, tinea’, másrészt ’utálatos, kellemetlen ember’. Ilyen módon eredetileg tartósan fellépő bőrelváltozásra vagy negatív közösségi megítélésre utaló ragadványnév lehetett. Az r > l változás lehetőségét megerősíti a szlovák nyelvjárási hompolec ’bonyolult, megoldhatatlan helyzet’ származékszó is.
Kedves LvT, a Hompola név eredete/jelentése felől szeretnék érdeklődni. Vas és Somogy megyében ismert, én Rábahidvégen találtam, úgy tűnik, ott a leggyakoribb, bár egyébként igen ritka. A Radixindexből is ennyit tudtam csak meg. Az FS indexeléseiben keresve úgy tűnik, korábban az északi megyékben és a Felvidéken bukkant fel. Eltérő írásmódot nem találtam, amire rá tudnék még keresni. Nagyon köszönöm.
Godman: Godman alakban leginkább angol vezetéknévnek tűnik, míg a ritkább Godmann írásmóddal német (azonban német névként is lehetne egy -n-re végződő formájú, de lehet, hogy ezek viselőit jelenleg már az USA-ban találjuk meg).
A korai germánoknál bevett volt a kéttagú névadás, amikor is a személynevek szóösszetétellel keletkeztek. Ezek egy része teofórikus volt, amelynek alcsoportját alkották azok a nevek, ahol az összetétel előtagja az ógermán *gudą ’isten’ szó töve volt. Ez az összetételi tag az ószászban God-, az ófelnémetben pedig Got(t)- alakúvá lett. Az ószász pedig egyrészt a mai angolban folytatódott, másrészt pedig a mai alnémetben. A köznapi használatban az összetett személynevek gyakran az előtagjukra rövidültek (vagy az utótagukra csonkolódtak), azaz az Északi-tenger környékén a Godfrid/Godfrey, Godscalc nevekből *Goda, a déli germán területen pedig a Gottfried, Gottschalk megfelelőkből pedig *Gotto köznapi névformák alakultak. A -man(n) ’férfi’ utótag már a korai német névadásban apanévképzői szerepű lett, vagyis a *Goda, illetve *Gotto nevű felmenők leszármazottai északon a Godman(n), illetve délen a Gottman(n) nevet kaphatták. Vö. a korai magyar történelemből ismerős Karlmann frank-bajor királyt, akink a neve a Martell Károly Karlmann nevű fiára emlékezik. A Brit-szigetekre át nem települt ószászok idővel a német egység részesei lettek, így névkincsük a német névkincs részét is alkotják, míg az áttelepültek természetesen a mai angol onomasztikán hagyták a nyomukat.
A God-, illetve Gott- előtag a fenti teoforikus értelmen kívül származhat a *gōdaz ’jó’ melléknévből. A két eshetőséget nemigen lehet különválasztani, de jelentéstani alapon az irodalom inkább a *gudą ’isten’ értelmezésből szokott kiindulni.
Az ógermán *mannz ’(szabad) ember, férfi, harcos’ szó a kéttagú germán nevek elemeként is szerepelhet, vö. német Hermann < *harjaz ’had, sereg’ + *mannz ’(szabad) ember, férfi, harcos’. Ezért elviekben a Godman(n) ~ Gottmann lehetne egy régi összetett név közvetlen folytatója is (tehát rövidülés és továbbképzés nélkül). De neme találtam rá adatot, hogy ilyen összetett nevet ténylegesen adatoltak volna.
Ad Csipes, Csépes: További irodalommal konzultálva a 16415-es hozzászólásban említetteken kívül a régi Csépes személynév lehet a régi magyar Csépán ’István’ egyházi személynév Csép- ~ Csep- rövidülése is az -s kicsinyítő képzővel bővülve.
Csipes: Kázmér Miklós szerint a magyar Csépes családnév i-ző nyelvjárási formája. Ilyenformán a csép ’magnak a kalászból v. hüvelyből való kiverésére használatos eszköz’ közszó -s melléknévképzős származékáról van szó. A Schlägli Szójegyzék (1405 k.) chepes címszava alapján a (csép-pel nem rokon) csepű ’kóc, szösz’ szó -s képzős alakjáról is szó lehet. Ilyenformán foglalkozásnév lehet ’cséppel dolgozó, csépeléssel robotot teljesítő földműves’, esetleg csepűs ’kóc-, csepűkészítő iparos’ jelentésben. – Mint a foglalkozásnevek esetén sokszor az is elképzelhető, hogy az elsőnek elnevezett nem a foglalkozása alapján, hanem valami eseményre, tulajdonságra, kívánságra utalóan kapta ezt az elnevezést személy- vagy ragadványnévül (1138-ból adatolt az idevonhatónak vélt Cepes személynév), amelyet a leszármazottak megkülönböztető névként örököltek. Ebben az esetben (rendszertanilag) apanévről van szó.
A csipa ’a szem sárgás váladéka’ szó kiindulópontként nem jön számításba, mert egyrészt annak magas hangrendben toldalékoló formáig nem adatoltak, másrészt ebben az esetben az -s képző esetén hosszú mangánhangzót várnánk.
Boga: Hasonló régi személynévből lett képzőtlen apanév. Az alapszemélynév valamely Bog- kezdetű személynév (pl. Bogdan, Bogoszló < Boguslav, Bogat) rövidülése -a kicsinyítő képzővel, illetve végződéssel. Ezek a személynevek szláv eredetűek (szláv *bogъ ’isten; sors, szerencse’; *bogatъ ’gazdag, tkp. szerencsés’), de a magyarba is bekerültek, valamint rövidüléssel és -a végződéssel mindkét nyelvben alakultak régi személynevek. A szláv nyelvek közül kizárható a felsőszorb-cseh-morva-szlovák-ukrán-fehérorosz terület (mert ott a g-ből h lett), valamint a bulgár, mert ott ilyen személynév ugyan képzelhető, de képző nélkül nem alakul apanév. Bejön a képbe viszont a román is, mert a szlávból oda bekerült a Boga személynév, és abból a románon belül is alakulhatott képző nélkül vezetéknév.
Dobondi: A 15715-ösben már előkerült. Ahhoz képest azonban már előkerült olyan adat, hogy a mezőségi dombság egyik egységét Dobond-ág-nak nevezték. Ide esett Magyarborzás (ma Bozieș, Románia). A név tehát lehet az innen történt elszármazásra, az ide való kapcsolatokra utaló -i képzős magyar lakosnév. De nem kizárt, hogy más, a névadás után az ismertebb névtárakba való bekerülés nélkül megszűnt Dobond nevű településhez való kapcsoltság. És az sem kizárt, hogy a 15715-ös említett Dobony (ma Dobanovci, Szerbia) vagy hasonló nevű település neve a hasonló nevek hatására szervetlen -d képzővel bővült, esetleg már egy *Dobon(y)i vezetéknévben. Hasonló, akár a kérdezett név alapjául is szolgálható településnév a ma Lábod részét képező Dobonta.
Rofaÿn: A Rofayn személynevet több forrásból is lehet adatolna a középkori Magyrországon az Árpád-kortól kezdve. Pl. 1281-ben említik a Thomas és Rofayn nevű, Borsod megyében birtokos testvérpárt. Az Erdélyi Helynévtár pedig Magyarkéc (ma Cheț, Románia) személynevei közt adatolja 1489-ből. A név írásmódja sokféle: Rafajn, Rofoyn, Rophoyn, Rophayn, Rofayn, Ruphayn, Rophoin, Rophoynus. Nyilvánvalóan nem magyar eredetű név, de az etimológiáját nem tudtam megközelíteni. Vezetéknévként már bízvást magyar, a már meghonosodott személynévből képző nélküli apanévként alakult ki.
Ad Szipál: Valóban, a hosszú á eltakarta előlem a cseh Sýpal (Sypal), valamint a lengyel Sypał lehetőségét. Mivel ez a nyugati szláv név is igen ritka, fennáll a lehetőség, hogy a magyar Szipál és a cseh Sýpal ~ lengyel Sypał egymástól függetlenül alakultak ki, tehát részben fenntartom a 16407-es hozzászólásban leírtakat. Ugyanakkor egyik irányú átvétel sem kizárt.
A nyugati szláv név, ha önállóan fejlődött ki, a cseh sypat ’szór, hint, önt’, lengyel sypać ’ua.’ ige múlt idejű folyamatos melléknévi származéka, tehát annyit tesz, hogy ’aki szórni, hinteni, önteni szokott’.
Amennyiben átvétel történt, úgy a név a fogadó nyelv hasonló neveinek hatása alá került, azokhoz alkalmazkodott: a nyugati szláv esetén az -al ~ -ał végű, a magyar esetén pedig a Pál utótagot tartalmazó vezetéknevekhez.
Igen, a felföldi Gímest és az erdélyi Gyimest könnyű összekeverni, különösen mivel az előbbi esetében – kimaradván az I. vh. előtti településnév-rendezésből – a historizáló Ghymes íráskép rögzült a köztudatban.
Köszönöm, különös tekintettel a Kolon hivatkozásra, mert így megtudtam, hogy rosszul képzeltem Gímest (Gimest, Ghymest) valahova délebbre, a Csángóföld tájára.
Szipál: Ha az indiai eshetőséget figyelmen kívül hagyjuk (mivel különösebb ok nincsennek a megfontolására), akkor én úgy gondolom, hogy a gyakoribb magyar Szélpál családnév alakváltozatáról lehet szó. Az í-ző nyelvjárásokban az irodalmi szél ’oldalsó rész’ szónak ismert a szíl változata, és az is adatolt, hogy a szótagzáró -l ilyen helyzetben is beolvadhat a megelőző magánhangzóba, pl. (Kolon nyelvjárásában*) dí ~ dél, fí ~ fíl ~ fél.
Több olyan összetett magyar vezetéknév van, amelynek egyik tagja gyakori személynév, a másik tagja pedig egy ezt minősítő régi ragadványnév. A Pál egyházi személynév esetén pl. ilyen a Hajpál, Jópál, Katipál, Kispál ~ Küspál, Nagypál, Őzpál, Tarpál, Újpál, Vargapál. A Küspál esetén látható, hogy a ejtésmód nyelvjárási is megőrződhet a véglegesedett alakban. Ilyenformán a Szélpál és az ennek megfelelő Szipál családnév olyan felmenő ragadványnevéből válhatott vezetéknévvé, akinek eredeti személy- vagy vezetékneve a Pál volt, és a többi Pál nevűtől az arra utaló kiegészítő ragadványnévvel különböztették meg, hogy a falu szélén lakott.
* Kolont csak mint szakirodalmi hivatkozást említem, a név nemcsak itt, de minden más í-ző nyelvjárási területen kialakulhatott.
Akkor már nem kérdezem meg a 'falumbéli' Hanula nevet. Róla viszont eszembe jutott egy másik híres fényképész pardon, fotóművész család: Szipál. Ez sem egy mindennapos név.
