Abban épp hogy nem volt hajlandó igazságot tenni sem a NATO, hiába kérték, sem Nagy-Britannia ami pedig korábban szerződésben garantálta Ciprus státuszát.
tehát hülyeséget írtál, többször is. egyrészt akkor, amikor szerinted a varsói szerződés nem támadott egyetlen tagországára sem. másrészt akkor, mikor szerbiát és líbiát leányos zavarodban nato-tagországnak nyilvánítottad.
ez a mostani szánalmas terelési és kifürdési kísérleted pedig nekem nem jön be. sőt.
1918. és 1934. között nem volt diplomáciai kapcsolat a Szu. és Románia között.
1934 után a szovjet vezetés tárgyalt a visszaadásról, de nem a szovjet fél miatt nem jött létre az egyezség. Ugyanis a románok olyan dolgokat is követeltek, amik nem voltak az átadott szállítmányban,
apropó, szóval melyik nato-országot támadta meg a nato úgy, ahogy a varsói szerződés országai megtámadták csehszlovákiát?
A NATOba eleve csak kiszolgáltatott cselédeket vettek fel. Az 50-es években a csigazabálóknak volt egy kis mozgásterük, de ma már az sincs, csak egy gerontofil buzi, aki háborúzni akar a ruszkikkal.
Persze a szellemi fogyatékos pikszikék szerint semlegesek is maradhattunk volna, de akkor nem a fele, hanem az egész zsidóság eltűnik az országból... ezzel a pikszikék soha nem számolnak.
De számolnak vele.... és annyira aljasak, hogy ennek örültek volna.
igen, ahogy a hatvany-család műkincseit is, amiket a magyar nemzeti bank raktárából raboltak el.
na mentegesd még a szilárd erkölcsiségű zabráló ruszkijaidat.
Évtizedeken át nem voltál ilyen finnyás... amúgy meg azt úgy hívják, hogy hadizsákmány. Miután a komcsi férgek 19-ben tömeggyilkosságokkal olyan állapotokat teremtettek, hogy 3 generációra beleégették a népbe, hogy soha többet kommunista szemeteket nem akarnak látni, 2 nagyhatalom közt értelemszerűen nem a kommunistákhoz csapódtunk.
Persze a szellemi fogyatékos pikszikék szerint semlegesek is maradhattunk volna, de akkor nem a fele, hanem az egész zsidóság eltűnik az országból... ezzel a pikszikék soha nem számolnak.
Hááát, sandu már többször cáfolta, hogy a hohol F-16 moldovai reptérről fognak üzemelni, ergo valami van a háttérben. Annyi biztos, hogy egy repteret rohamtempóban készítettek fel F-16 kiszolgálásra.
Mondjuk az egy jó kérdés, hogy meddig lesz még olyan, hogy Moldova. A román állampolgár sandu nem titkolt célja, hogy megszüntesse, átcsatolja romániához, de valamelyik nap a közelmúltban a szőröstalpú miniszterelnök személyesen mondta bele a kamerába, olyan hogy moldovai nyelv nem létezik, olyan, hogy moldova nem létezik, csak olyan létezik, hogy románia.