Semleges szurkolóként szerintem is bírói hiba volt nem végigengedni az akciót. De az igazi probléma szerintem 0-1-nél volt, amikor Kane helyzetben nem találta el a kaput, vagy amikor legalább 3 müncheni vitte a kontrát 1 védőre és a lassan 40 éves Modric vissza tudott érni és tisztázott. Ha ezekből legalább egy gól van, akkor nincs gond.
maaaajdnem megtörtént a CSODA! A DORTMUND hozta a maga csodáját és a Bayernek 15 perc hiányzott- de tény, hogy csapnivalóan játszottak. De a fociban nem mindig a jobbik csapat nyer. Na majd 10 év múlva.
Az mindenesetre szándékos, hogy Tel és Zaragoza semelyik fontos meccsen nem játszott, és az is szándékos, hogy Sanét pedig mindig berakta, aki számtalanszor volt a csapat leggyengébb játékosa.
Ez nem így van. Az első meccsen mi voltunk jobbak, és itt is nyerhettünk volna, ha a saját játékunkat játsszuk. Persze itt is tíz emberrel kellett játszanunk, mert Sané sokadjára többet ártott, mint használt.
Egyébként egyszer már vesztettünk ilyen játékkal a Liverpool ellen, és akkor a vezetőség is elismerte, hogy még egyszer nem szabad így játszani. Lehetséges, hogy Tuchel szándékosan szabotált.
Nyugi. A Real sokkal jobb volt mindkét meccsen. Azért kellett így beállni bekkelni, mert okkal nem merte Tuchel a saját játékunkat játszani. Csak épp nem tudunk bekkelni, mert ki ellen lehet ezt egy Bayernnek gyakorolni?
Tuchel ott hibázott, hogy nem hozta fel Goretzkát, Kane-t pedig túl sokáig tartotta fenn a pályán. Viszont az jó döntés volt (végre!), hogy Daviest tartotta meg sokáig a támadó pozícióban.
Ilyen ez. Sokkal jobb a Real. 3.29 vs. 0,5 volt a két csapat xG-je ma. Münchenben is fölényben volt xG-ben is a Real (pedig ott a Bayern tizenegyes még torzít is ezen a mérlegen), meg úgy általában is pontosan az történt a pályán, amit Ancelotti tervezett el.
Ez a keret évek óta el van baszva. És sajnos nem látom a vezetőségben azt a bölcsességet, amivel ez gyorsan lesz kikorrigálva.
Majd megnézem tiszta fejjel, de valami elképesztő, hogy top-topjátékos egyetlen jó döntést sem hoz 90 perc alatt. Nemcsak az oldalhálós helyzet, hanem amikor ellőtte a rövidről, az is rettenet volt; de leginkább: egyetlenegy passzjátékra nem volt képes.
Én nagyon vágynám ezt a kimenetelt. Nyilván azért is, mert majd sok év múlva a Bayern Múzeumban már nem feltétlenül kötődik ez az átkozott vesszőfutás egy megnyert trófeához, de azért is, hogy lássam: mit művel ez a sok okostojás ilyen helyzetben.
(De persze minderre kicsi az esély, szerdáig még gondolom, bejelentik, hogy semmit nem jelentenek be, de... - s ez az egyébként sem túl vérmes reményeket még tovább apasztja a Real ellen.)
Világ balfasza a vezetőségünk az újonnan szerzett Eberllel egyetemben. Ahelyett, hogy minden edzőt firtató kérdésre annyit mondana, hogy amíg a BL-ben állunk, semmi ilyenről nem nyilatkozunk, hetet-havat hord össze gyakorlatilag naponta, hogy a többi nagyokosról ne is beszéljünk.
Ilyen körülmények között dolgozva bejutni a BL-döntőbe, esetleg meg is nyerni azt - na az tényleg méltó volna az FC Hollywood névhez...
Az a gyanúm, hogy a meccs nagy részében 50-60%-on pötyögött a Real, mi meg ennél magasabban - a két csapat között pedig mégsem volt érdemi különbség. Nem voltak olyan hatalmas nagy helyzeteink, nem volt semmilyen érdemi különbség. A futásmennyiség nagyon alacsony volt - SerieA-t idéző 106 vs. 107 km, ami jól mutatja, hogy a Real tudta az akaratát ránk erőltetni. Tkp. minden gól súlyos egyéni hibából fakadt. Nemcsak Kimen ment el a meccs, hanem odaát azon a fickón is, aki megrúgta Musialát - ha semmit nem tesz, akkor sincs semmi, mert már ketten termettek ott akkorra, akik beavatkozhattak volna.
Nyilván de Ligt beállása reményt keltő lenne, mint ahogyan az is, ahogyan Mazraoui, meg Laimer játszott. Hátha jövő hétre visszaerősödik Pavlovic is. Ezekben lehet esetleg bízni, de semmi esetre sem lesz könnyű, s szerintem nem is mi vagyunk az esélyesek.
Azért gondolom így, mert ha Kimnek nem kell játszania, valószínűleg simán nyertünk volna. A másik dolog pedig az, hogy ilyen hatékonyságú helyzetkihasználást még egyszer ellenünk aligha érnek el. Mindamellett a Real Madrid is nagyon erős, és ha csak döntetlent érünk el a visszavágón, akkor megtippelhetetlen lesz, melyik csapat jut a döntőbe.
Szerintem Zaragoza teljes félreértés volt, ő ide nem való. Tel kapcsán is különvéleményem van, mert nem növeli a változékonyságot a támadásban a Sané-Musiala duóhoz képest. Choupo kapcsán egyetértek, abszolút nyerő húzás lenne vele a támadósor megbolondítása.
Azt viszont nem tudom, hogy hogy jött ki számodra, hogy a "Bayern a jobb csapat". A Real pont azt játszotta, amit mindig idegenben, s ha így lesz a folytatás, akkor pont az lesz a végeredménye is a párharcnak, mint amihez hozzászoktak... A Bayern 2-3-szor dominált pár percig, ebből az első 8-10 percben egyetlen komolyabb helyzetre futotta; utána jöttek a fordítás percei, majd még egyszer volt egy jobb fázis. Ezek igazából összesen nem adtak ki annyit, hogy azzal tovább lehessen jutni. A Real ezzel szemben alig játszott, villanásaik voltak - mégis pariban vannak.
Igen, de Ligt felépülése kulcsfontosságú. Nehéz ezt a meccset objektíven értékelni, de az látható volt, hogy a Bayern a jobb csapat. Szerintem Madridban nem fogunk veszíteni. Az viszont kiábrándító, hogy van nálunk egy tehetséges Tel, egy nagyon motivált és lelkes Zaragoza és egy Kane előtt világklasszis teljesítményt nyújtó Choupo-Moting, de Tuchel dacból és makacsságból egyiket sem játsszatja.