Keresés

Részletes keresés

Tappancs Creative Commons License 2010.12.21 0 0 119

Ez már nem kérdés. Veszélyesek.

Képesek voltak 13 ezer forintért a nyakunkra szavazni a szocikat.

Képesek voltak 13. havi nyugdíjat fölvenni, amikor a járulékok még a 12. havit sem fedezték.

Most meg képesek lennének fölélni a pénztártagok 3000 milliárdját. A nyugdíjakat még úgy sem fedezik a befizetett járulékok, hogy 14 hónapig átterelték a pénztártagok 8%-os befizetését a tőkefedezeti rendszerből a felosztó-kirovóba.

Lesley Creative Commons License 2003.10.23 0 0 118
>megkérdeztem 80 éves édesanyámat. Valóban az ő szüleik nem kaptak nyugdíjat, közös házban laktak<

Bizony, általában az volt helyzet, hogy a fiatalok elmentek, otthon és magukra hagyva „elmaradott” és „röghöz kötött” szüleiket. Az öregek pedig éltek az elárvult falusi házban nyomorogva, ahogy tudtak. De a világért nem követelődztek.
Sajnos erre a korra egyre kevesebben emlékeznek.

A mai nyugdijasok -az akkori eltartók- erre nem, vagy egyáltalán nem is akarnak emlékezni, főleg amikor a „mai fiatalokról” ítéletet mondanak. Vagy tévedek?

Előzmény: komancs (112)
Kígyóevő Riki Creative Commons License 2003.10.22 0 0 117
Kedves Wizeske!

Remélhetőleg egyet nem értésed okait elmondod személyesen, mondjuk a novemberi PFT-n.
Vagy meggyőzzük egymást, vagy nem, harmadik lehetőség nincs.:-)))

Ui.: Ott voltunk az októberi PFT-n is, te meg hol voltál?

Pusz: Riki

Előzmény: wizes (113)
Kígyóevő Riki Creative Commons License 2003.10.22 0 0 116
Kedves Lesley!

Igen, teljesen igazad van valóban elsőrendűnek tartom a gyerekek nevelésében a példamutatást. Ezzel kapcsolatosan meg is jegyzem, hogy ez meg is látszik mindkét unokánkon. (A harmadikról még korai beszélni, mert mindössze 1 hónapos!) Mi foglalkozunk is velük, szünidőben például együtt jártunk horgászni hajnalban, versenyeztünk, hogy ki fogja az első halat, majd a legnagyobb halat, együtt úszkáltunk a Balatonban, együtt mentünk kirándulni, együtt sütöttünk este szalonnát, stb. A programok nem csak nyárra érvényesek. És rettentő büszke vagyok arra, hogy mindkettőjük sportol, rendesen tanul, ha nem is kitűnő eredménnyel, de nem kell attól félni, hogy bármiben is lemaradna. 15 éves fiú unokám 2 hét múlva középfokon fog angol nyelvből államvizsgázni. Pedig nem kényszerítette senki őt az intenzív tanulásra.
Az Interneten rendkívül gyorsan eligazodnak, és biztos lehetsz benne, hogy ezek a képességek valójában csak úgy jönnek ki a gyerekből igazán, ha példamutatóan, szeretettel foglalkoznak velük a szüleik, tanáraik. Megéri!

Egyébként emlékszem a szüleim nyugdíjára.
Nagymamám 1974-ben 73 évesen halt meg, ő csak özvegyi nyugdíjat kapott havi 500,- Ft-ot. Nem azért, mert nem dolgozott soha, hanem azért, mert mivel ő 1945 előtt Kolozsváron matematika tanárnő volt, ezt a munkaviszonyát 1945 után Budapesten nem ismerték el.

Édesapám 1976-ban lerokkant, nyugdíjazták. A nyugdíja alig 1.500,- Ft volt. 1995-ben halt meg Apu, nem emlékszem konkrétan, hogy akkor mennyi volt a nyugdíja, de mindjárt megkérdezem Anyukámat. Ő szerencsére még él, néha van kisebb egészségügyi problémája, de akkor itt vagyunk segítségképpen mi. Nem egy lakásban lakunk, de szomszédok vagyunk. Ez azért megnyugtató mindannyiunknak. A gyerekeinkkel ha nem is naponta, hetente találkozunk, de van telefon, és azért, hogy ha már valamelyikünk nem jelentkezik 5-6 naponta, akkor megkeressük egymást telefonon.
Nos Anyunak a nyugdíja jelenleg 48.000,- Ft + vaksági pótlék. (Ugyanis 1945-ben az én születésem előtt a háborúban vöröskeresztes nővérként repeszt kapott a bal szemébe, amikoris végérvényesen a bal szemére megvakult.) Szerencsére ez nem akadályozza meg abban sem, hogy élénk társasági életet éljen a vöröskeresztben, valamint ha netán unatkozna, akkor a régi számítógépünkön, amit neki adtunk néhány éve, kártyázzon.

Viszont, lehet, hogy nem érdekel, de ha már nyugdíjról van szó, akkor megírom a sajátomat is. Nem dicsekvésképpen, mert ezzel nem is lehet dicsekedni.

Szóval 34 év igazolt munkaviszony után a nyugdíjam 34.000 Ft volt ez év júniusig, amikoris a jelenlegi kormány, mivel visszaállította a méltányossági nyugdíj intézményét, amit a Fidesz eltörölt, így most havi 2.200,- Ft-tal több. Egyébként azért ilyen borzasztóan kevés, mert 1998-2000. szeptember 1-ig előző férjemet ápoltam, aki rákos beteg volt, majd halála után mikor visszamentem dolgozni jött a rendszerváltás, munkahelyemen felmondtak, elhelyezkedni lehetetlenség volt, jött a munkanélküli járadék 2 évig, majd a rokkantosítás. Az ápolási díj, majd a munkanélküli járadék lett a nyugdíjam kiszámításának az alapja. Ennyi a történet.

Üdv: Riki

Előzmény: Lesley (111)
ProfitOrientált Nyugdíjas Creative Commons License 2003.10.22 0 0 115
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
wizes Creative Commons License 2003.10.22 0 0 114
?
Rossz!
Vagy!
wizes.
Előzmény: Lesley (111)
wizes Creative Commons License 2003.10.22 0 0 113
Rikikike!
Sokk mindenben igazad vagyon , de vannak amiben nincs!
Pucc!
wizes.
Előzmény: Kígyóevő Riki (110)
komancs Creative Commons License 2003.10.22 0 0 112
Sajnos a nagyszüleim régen meghaltak, és már nem emlékszem pontosan hogyan is volt, de megkérdeztem 80 éves édesanyámat.
Valóban az ő szüleik nem kaptak nyugdíjat, közös házban laktak, és a szüleim tartották el őket az utolso 4-5 évben mert mind a ketten súlyos betegség után mentek el.
Ha te szívesebben ápolnád személyesen a felmenőidet, mint havi 40-50 ezret kipengetni, nagyon csodálkoznék!
Előzmény: Lesley (111)
Lesley Creative Commons License 2003.10.22 0 0 111
Kedves Kígyóevő!

>A mai gyerekek nem tudnak örülni semminek, mert nincs aki felhívja a figyelmüket, megtanítsa őket hogyan kell örülni például a napfénynek, egy mosolynak. <

Nem tudnának ebben és a többi problémában esetleg a mai nyugdíjasok is segíteni? Mondjuk, ahogy a Te nagyszüleid tették?

Például ahelyett, hogy állandóan csak a nyugdíjukkal, meg a TV műsorokkal foglalkoznának, elvinnék, elvitték volna, az elfoglalt szülők helyett unokáikat úszni, evezni, korcsolyázni?

>Úgy látom legtöbbjük leginkább az anyagi javakat részesíti előnyben.<

A pedagógia sarkalatos köve a példamutatás. Nem lehet, hogy sokan azért viselkednek így, mert csak az önzést látták csak maguk körül, mint egyedüli követendő példát?

>A mostani nyugdíjasok pedig megérdemelnék, hogy tisztességes nyugdíjat kapjanak.<

Mondd, emlékszel arra is, hogy a jelenlegi nyugdíjasokat megelőző generáció, például a Te nagyszüleid mennyi nyugdíjat kaptak?

Előzmény: Kígyóevő Riki (110)
Kígyóevő Riki Creative Commons License 2003.10.21 0 0 110
Lesley!

„Szóval le a kalappal mai fiatal generáció előtt.”

Az ám, jól írtad, mert ha nem, akkor a kiváló fiatal generáció úgy is letépi.
Először is: A jelenlegi nyugdíjas generáció nagyon sok mindenben vesztes, sajnos rosszkor születtünk és rossz helyen.
A mi szüleink építették újjá az országot a II. világháború után, dolgoztak látástól vakulásig, ha gyermekük vagy gyermekeik voltak el tudják tartani őket. Megértük együtt 1956-ot, és szüleinkkel együtt reszkettünk a légópincékben, láttunk megölt embereket az utcán, orosz katonákkal is találkoztunk, de túléltük azt is.
Ez az 1945 táján született generáció azért a sok gond és nélkülözés ellenére is becsületesen felnőtt. Nem olyanok voltak mint a mostani fiatalok, – szerencsére. Egyikünknek sem jutott volna eszébe bármely házfalat összerondítani például, tiszteletlenül beszélni a tanítóinkkal, tanárainkkal. Csaknem mindegyikünk tisztességes, nevelést kapott még akkor is, ha karácsonykor például csak sztaniolpapírva csomagolt dió volt, mert szaloncukorra esetleg nem telt.
Nem igen telt játékra sem, de szüleink találékonysága nem ismert határt. Voltak anyáink, nagyanyáink által készített babáink, macijaink, apukánk, nagyapánk által készített autóink, stb. És képzeld el, hogy boldogak voltunk!
Lehetőségünk volt sportolni is. Örömmel fogadták a gyerekeket a sportklubok, és mi szívesen jártunk atlétizálni, evezni, úszni, stb. Ezen kívül jó volt kirándulni, elmenni mindenfelé úttörőtársainkkal, később beléptünk a KISZ-be is, nagyszerű programjaink voltak.
Egészen más volt a szüleinkkel a kapcsolatunk, mint a mai fiataloknak. Engem édesapám tanított úszni, evezni, korcsolyázni, táncolni. Annak idején egy lány csak akkor járhatott táncolni, ha a szülei kísérték. Ugyanis, ha nem így történt, akkor természetesen rögtön az volt a vélemény róla, hogy kurva. Engem is kísértek minden szombaton este a szüleim a Csilibe, mivel azon a környéken laktunk. Volt úgy, hogy vasárnap hajnalban vagy hatan-nyolcan mentünk haza, mert az éppen ráérő néhány udvarlónk is elkísért bennünket hazáig. Amíg élek hálás vagyok a szüleimnek, nagyszüleimnek, bárcsak visszaadhatnám nekik azt a szeretetet, amit kaptam tőlük. Ámbár én azért mindent megtettem. Most már csak édesanyám él, de még véletlenül sem jutna eszembe egyetlen rossz szót mondani neki, igaz, miért is tenném?
Természetesen iskolába is jártunk, ki ide, ki oda, majd dolgozni mentünk és később éltük a saját magunk életét. Lett házastársunk, gyerekünk/gyerekeink, neveltük jól-rosszul őket.

Az azonban bizonyos, hogy még a mi gyermeink is lényegesen jobb nevelésben részesültek, mint a mostani generáció, ezt látom nap mint nap. A mai gyerekek nem tudnak örülni semminek, mert nincs aki felhívja a figyelmüket, megtanítsa őket hogyan kell örülni például a napfénynek, egy mosolynak. Úgy látom legtöbbjük leginkább az anyagi javakat részesíti előnyben. Annak sem örül igazán, mert egy részük természetesnek veszi a jólétet, más részük pedig a pénzen vett kábítószernek tud örülni.

A mostani nyugdíjasok pedig megérdemelnék, hogy tisztességes nyugdíjat kapjanak. Megdolgoztak érte! Sajnos ez egyelőre csak álom. Mi, ha nem is értük el még a nyugdíjkorhatárt, már évek óta nem dolgozhatunk, mert a rendszerváltás alkalmával bennünket szemétdombra vágtak.
Ránk már Magyarországon nincs szükség!?

Magyarországon a jelenlegi helyzetben véleményem szerint egy fiatalnak nem túl kecsegtető jövőképe van, hacsak szülei vagy ő nem az újgazdag réteghez tartozik.

Nem szabad elfelejtenetek, hogy senki nem tehet az életkoráról. Aki ma születik, az 60 év múlva már öregnek nevezhető. Ez egy állapot, és ebbe az állapotba a jelenlegi fiatalok is bele fognak esni (feltéve, aki megéri!)
Az, hogy valaki fiatal, vagy öreg, az nem érdem!

Ha esetleg kérdésed lenne, akkor kérdezz!

Üdv: Riki

Előzmény: Lesley (108)
muttter Creative Commons License 2003.10.20 0 0 109
Félni kell a nyugdijasoktól ! Bészbólseprüvel járnak,meg féltéglával bélelt ridikülös anyókák settenkednek a magyar éjszakában.Életerős fiatalokat pofoznak, legutóbb Söjtörön. Jó ha vigyázunk !
Lesley Creative Commons License 2003.10.20 0 0 108
Szálljatok magatokba és gondolkodjatok el azon, Ti mint fiatalok, hogyan bántatok az egyik napról a másikra csak "reakciósnak", "maradi gondolkozásúnak", vagy csak egyszerűen "begyepesedettnek" titulált nyugdíjas korú idős generációval.

Pedig egy részüket a háború vitte el, a másik részét, mint osztályárulót vették kezelésbe, a harmadik része meg azért nem kapott semmit, mert úgy-e nem fizetett járulékot, akkor nem is jár neki semmi….

Pedig a világégés után nem sok maradt belőlük. Pedig aránytalanul sokkal kisebb terhet jelentett volna az akkori fiatal generációnak, mint ma.

Szóval le a kalappal mai fiatal generáció előtt.

Előzmény: Lesley (106)
kisemmizett Creative Commons License 2003.10.20 0 0 107
Te egy áruló nyugdíjas vagy.Ma a nyugdíjasok tartják el az országot mert ezek a mai drogos fiatalok nem akarnak dolgozni.A mai kevés munkahely közel felében nyugdijjasok dolgoznak.A zöldség és a gyümölcs nagy részét is a nyugdíjasok termelik meg.Ha nem lennének nyugdíjasok akkor az országnak nem lenne mit enni.
Előzmény: Lesley (106)
Lesley Creative Commons License 2003.10.20 0 0 106
Tisztelt jelenlegi nyugdíjasok!

Mielőtt ilyen minősíthetetlen hangon pálcát törtök egy fiatal fölött, aki adózik, neveli a gyerekit, aki most eltart Benneteket, mert el merte mondani a véleményét, kicsit szálljatok magatokba.

Szálljatok magatokba és gondolkodjatok el azon, Ti hogyan bántatok az egyik napról a másikra "reakciósnak", "maradi gondolkozásúnak" tituált nyugdíjaskorú társaitokon.

Bizony nagy részük semmilyen ellátást nem kapott.

Nem érek rá tovább Veletek vitatkozni, mert dolgozni kell mennem. Na csá!

Előzmény: Barnamedve (102)
Törölt nick Creative Commons License 2002.08.15 0 0 105
Felesleges mar nem kell aggodnod. Mar nem leszel, vagy.
Előzmény: Makkos (95)
Sóhivatal Creative Commons License 2002.08.15 0 0 104
Légyszi gyorsan írd le, hogy melyik nyugdíjas szülő verte vagy ölte meg nyereségvágyból, mármint pénzért vagy vagyonszerzésért saját gyerekét vagy unokáját?

Erre vonatkozóan csak ennek az ellentettjéről van tudomásunk. Például Soproni Ágnes esetét vegyük csak. Saját kedves kisfia megbeszélve barátjával, megölték a színésznőt, és az elkényeztett kisfiú saját kezűleg hozta a barátjának a kést és a tepsit, hogy az anyukája combját felszeletelve majd megsütik. A feldarabolt szerencsétlen asszony különböző testrészeit pedig részben a kutyákkal etették meg.
Ez csak egyetlen eset, pedig mennyi hasonló bűncselekményt követnek el szülők, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik terhére elkényeztett vagy kevésbé elkényeztett kölykök.

Tehát a nyugdíjas a veszélyes? Kire, kikre, mire? Legfeljebb saját magával szemben lehet veszélyes, mert ha nem tudja megvenni a nyugdíjából a gyógyszereit, a minimális megélhetéséhez a mindennapi kevéske ennivalóját, akkor saját magával szemben valóban veszélyessé, önveszélyessé válik, mert a minimális létének fenntartása saját maga „kiírtásával” fog járni. De az is biztos, hogy a nyugdíjas szülő, nagyszülő inkább éhenhal, minthogy saját gyerekét, unokáját bántaná.

Tudod, ha ilyen szülő, nagyszülő lenne, akkor szerintem te már nem élnél ezzel a mentalitásoddal.

Sóhivatal

Előzmény: Makkos (95)
Kígyóevő Riki Creative Commons License 2002.08.15 0 0 103
Makkos!

Idézet tőled! „Isten óvjon meg attól, hogy 40 év múlva ilyen beszűkült, primitív, alkalmazkodásra képtelen, tévéfüggő seggfej legyek magam is!

Közlöm veled, hogy téged már sem isten, sem ember nem tud megóvni a későbbiekben az általad leírtaktól. Ha valaki fiatal korában már ilyen, akkor jobb már nem lesz, de hát sajnos ilyen csökevény és tudatlan emberek vannak közöttünk. A magam részéről sajnállak, hogy ennyire értelmetlen van, de talán még orvosok tudnak a későbbiekben segíteni rajtad.

Béke veled! Azért nem lenne baj, ha esetleg a szüleidtől, nagyszüleidtől minimum elnézést kérnél. Nem tudom, hogy mikor születtél és milyen volt a szüleid által biztosított háttér, így csak találgatni lehet rólad.

A szüleidet, nagyszüleidet is veszélyesnek tartod? Erre a kérdésre, ha lehetne, próbálj meg értelmesen válaszolni!

Kígyóevő Riki

Előzmény: Makkos (95)
Barnamedve Creative Commons License 2002.08.15 0 0 102
Makkos!

Igen, rettentő veszélyesek. Ök egy bűnös korosztályt képviselnek, kik kiszolgálták a Kádár-rendszert. Kiszolgálták, mert más választásuk nem volt. Igen, veszélyesek, mert a háború előtt születtek, veszélyesek, mert még élnek, és élettapasztalatuk alapján tisztán látják azt a torz szemléletet, ami sajnos olyan taknyos gazembereken keresztül, nyilvánul meg, kiknek példaképe Szálasy Ferenc nyilasvezér, veszélyesek mert még élnek olyanok, kik akkor gyerekként, vagy fiatalként átélték a holokauszt szenvedéseit, a koncentrációs táborok borzalmait, a fasiszta nyilas pribékek által a Dunába lövöldözött szerencsétlenek haláltusáit. Veszélyesek, mert felháborodnak és elborzadnak a MIÉP vezéralakjának azon a kijelentésén, hogy „lesznek még cipők a Dunaparton.” Veszélyesek, mert életükben egyetlen egy óriási hibát követtek el, mégpedig azt, hogy ilyen Makkos-féléket hoztak a világra.

Előzmény: Makkos (95)
Obi-Wan Praktiker Creative Commons License 2002.08.15 0 0 101
Oltári nagy seggfej vagy. Apádról, anyádról, nagyszüleidről beszélsz. Akik felneveltek (csak sajnos értelmi szinvonaladról nem gondoskodtak megfelelő módon).
A nyugdíjasok élték meg, szenvedték meg a háborút,ők épitették fel a romokból az országot, ők élték meg az ötvenes évek nyomorát. Ök szívják meg a rendszerváltást követő átalakulást. Viszont nagy hibát követtek el, hogy az ilyen hozzád hasonló gondolkodású gyermekeket szültek.
Szégyelld magad.
Előzmény: Makkos (95)
qncogi Creative Commons License 2002.08.15 0 0 100
Csak piszkál egy kicsit még a dolog. Szóval aki balra szavazott az a media miatt van. Aki jobbra arra nem hat a media? Más. A nyugdíjasoknak nincsenek gyerekei, unokái? Ők nem hatnak rájuk? Más. Beletartozik-e a médiumok közé a főleg vidéken olvasott Szabad Föld és a nézett köztévé? Vagy a helyi plébános? Más. Most a nyugdíjasok veszélyesek (miért is?) vagy a balra szavazók? Egyáltalán. Nem unjuk még az általánosításokat és cimkézéseket?
Előzmény: Makkos (99)
Makkos Creative Commons License 2002.08.15 0 0 99
Igazad van, mindez természetesen a nyugdíjasok politizáló részének kb. 70%-ára áll fenn, természetesen.
Előzmény: qncogi (97)
Makkos Creative Commons License 2002.08.15 0 0 98
KovacsUr alpári beszólásáért 1 hét pihenő.
Előzmény: KovacsUr (96)
qncogi Creative Commons License 2002.08.15 0 0 97
Érdekes. Anyósomék vidéken hasonló tüneteket mutatnak. Seggfejek. És a Fideszre szavaztak. Veszélyesek. De én "nem félek". (copyright BA) (Kulik hol vagy?)
Előzmény: Makkos (95)
KovacsUr Creative Commons License 2002.08.15 0 0 96
Te mar ma is egy nagy seggfej vagy !
Előzmény: Makkos (95)
Makkos Creative Commons License 2002.08.15 0 0 95
Sajnos, rettentő veszélyesek. Ugyanis végtelenül sok idejük van, ezért sokat politizálnak. Egy másik világban élték le az életüket, mely a megalázó nyomort legalább stabilan nyújtotta nekik, s ezt a stabilitást igencsak hiányolják a mából - különösen, hogy új világunkhoz képtelenek alkalmazkodni, azt megérteni szintén.

Állandóan a tévé előtt ülnek, illetve a ballib klientúra lapjait olvasgatják, és ami onnan jön, ha teljesen nem is, de alapjaiban elhiszik.

Ugyanakkor jelentős szavazóerőt képviselnek.

Azt, hogy az mszp helyettük egy nagytőkés elitet képvisel, nem fogják fel. Ők azok, akik az mszp utódpártságának élő bizonyítékai: hiszen elsősorban ők azok, akik pontosan ama 40 évért szavaznak rájuk most is.

Tehát a nyugdíjasok rettentő veszélyesek. Isten óvjon meg attól, hogy 40 év múlva ilyen beszűkült, primitív, alkalmazkodásra képtelen, tévéfüggő seggfej legyek magam is!

HJM Creative Commons License 2002.08.15 0 0 94

A nyugdíjasok láthatatlan adója

NSZ • 2002. augusztus 15.
 

A személyi jövedelemadót bevezető 1987. évi VI. törvény a nyugdíjat, a keresetekhez hasonlóan, adóköteles jövedelemnek nyilvánította. Ez az adójogi státus, amely egyébként összhangban van az EU-országok joggyakorlatával is, azóta sem változott.

Az új adó bevezetése nyomán nem csökkenhetett a keresetek és a nyugdíjak összege, ezért az adó hatását semlegesíteni kellett. A keresetek esetében ezt szolgálta az ún. bruttósítás, melynek során a bérek és a fizetések összegét annyival emelték, hogy a növekmény a belépő adót teljes mértékben ellentételezze. A bruttósítás okozta keresetnövekedés összegszerűen azonos nagyságú volt az adóval; a kifizetett (nettó) kereset összege változatlan maradt, de státusa átalakult: adómentes jövedelemből megadóztatott jövedelemmé vált.

Elvileg a nyugdíjjal is így kellett volna eljárni: minden nyugdíjasnak külön-külön kiutalni a bruttósítás növekményét és kivetni, majd beszedni a személyi jövedelemadót. A törvény-előkészítés vitájában azonban az az álláspont győzött, hogy az adminisztráció növekedésének elkerülése céljából hagyják változatlanul a nyugdíjfolyósítás rendjét, és ne legyen se bruttósítás, se adókivetés. Ezt a döntést a törvényjavaslathoz fűzött „magyarázat” így indokolja: „Az adó hatályba lépése előtt megállapított nyugdíjak adóztatása esetén ezek bruttósítása is szükségessé válnék, ami azonban növelné az adminisztrációt, de a jövedelempozícióban érdemi változás nem történnék.”

A törvény tehát a személyi jövedelemadó rendszeréből kiiktatta az adóköteles nyugdíj utáni látható adófizetést, az adókedvezmények között mondva ki azt, hogy a nyugdíj után nem kell adót fizetni. A valóságban természetesen szó sincs semmiféle adókedvezményről. A törvény szerkesztői egyszerűen nem ismerték fel, hogy a nyugdíj sajátos jövedelem, amely a személyi jövedelemadó bevezetésével minden külön intézkedés, bruttósítás és adókivetés nélkül, belső törvényszerűségénél fogva átment a kereseteknél leírt „metamorfózison” és adózott jövedelemmé vált. A nyugdíj utáni adót pedig a nyugdíj-megállapítás és -folyósítás rendszerébe beépítve szedi be az állam. Ez az oka, és nem valamiféle „adókedvezmény”, hogy a nyugdíj után nem kell még egyszer adózni.

A keresetek adózásának három eleme van: az adóalap, azaz a bruttósított jövedelem, az adó és az adózás utáni nettó jövedelem. Ennek megfelelően az adófizetés három szereplője: a munkáltató mint jövedelemforrás, a költségvetés mint adóztató és a munkavállaló, mint adóalany, azaz a nettó jövedelem tulajdonosa. A kereseteknél az adózás három elemének mindegyike más-más szereplőhöz kapcsolódik. Ez a körülmény elválasztja egymástól a munkáltató által fizetett jövedelmet (benne a bruttósítás növekményével) és a költségvetésnek járó adóbevételt. A személyi jövedelemadó bevezetésénél ezért volt elkerülhetetlen a bruttósítás és az adókivetés párhuzamos alkalmazása.

A nyugdíjnak mint jövedelemnek a sajátossága az, hogy esetében a költségvetés egyszerre két szereplő, a jövedelemforrás és az adóztató funkcióját is ellátja, s ily módon az adózás teljes folyamatát kézben tartja. Ez a sajátos körülmény teszi lehetővé a költségvetés számára, hogy az azonos összegű, de ellenkező előjelű bruttósítási növekményt és a személyi jövedelemadót összevonva és így kölcsönösen elhagyva vigye át a folyósított nyugdíjat a személyi jövedelemadó bevezetése utáni adózott jövedelem kategóriájába. A költségvetés a bruttósítási növekmény megtakarításának formájában kapja meg az adót, miközben a nyugdíjasok adófizetése rejtve marad.

Ennek persze nem volt tétje, jelentősége 1987-ben és az azt követő években, mindaddig, amíg a kormányzat nem kapcsolt az adófizetéshez különböző jogokat és kedvezményeket (például befektetési, családtámogatási adókedvezményt, az adó 2x1 százaléka feletti rendelkezési jogot, az adósávok és -kulcsok módosulásából származó jövedelemnövekedést stb.), amelyektől a nyugdíjasok a rejtve maradt adófizetés következtében elestek. Ma már azonban a látható adózás hiánya egyre növekvő és szélesedő diszkrimináció forrása lett. Ha a személyi jövedelemadó bevezetésénél a nyugdíjak esetében is a kereseteknél alkalmazott módszer szerint járnak el, ez a probléma fel sem merülne. Márpedig sem a módszerbeli különbség, sem az adminisztráció csökkentésének igénye nem indokolhatja a nyugdíjas-társadalom hátrányos megkülönböztetését a többi jövedelemtulajdonossal szemben. (A többletadminisztráció más módszerrel is elkerülhető.)

A személyi jövedelemadónak a kormányzat által megkezdett, illetve tervezett módosítása még inkább megnöveli ennek a problémának a jelentőségét. A bemutatott hátrányos megkülönböztetés felszámolása nélkül ugyanis a nyugdíjas-társadalom ennek a programnak az áldásaiból is kimarad. Megkockáztatom azt az állítást, hogy a nem tudatosan létrehozott, de mégiscsak élő diszkrimináció hatása megközelíti az évi kétszázmilliárd forintot.

Jellemző, hogy a minimálbér adójának eltörlése kapcsán fel sem merült (és látható adófizetés híján nem is merülhetett fel), hogy ezt az intézkedést – megfelelő adaptációval – a nyugdíjakra is kiterjeszszék. Pedig a mintegy 2,7 millió öregségi, rokkantsági és özvegyi nyugdíjas 43,6 százalékának (1,2 millió embernek) az ellátmánya a minimálbér nettó összege alatt van, vagy ahhoz nagyon közel, s mindössze kilencvenezer nyugdíjasnak (a nyugdíjasok 3,4 százalékának) van akkora nyugdíja, amelynél a minimálbér adójának az eltörlése már nem emelné a nyugdíjból származó jövedelmet.

Engedje meg az olvasó, hogy felidézzem azt a két példát, amely a vázolt kérdéssel való foglalkozásra ösztönzött. Az egyik: eredményes kórházi kezelés után nagyon udvarias hangvételű levelet kaptam, amelyben megkértek, utalnám át adóm egy százalékát a kórház megfelelő osztályának alapítványa számára. Elgondolkoztam: miért is nincs erre lehetőségem? A másik: egy műsor a rádióban. A Szociális és Családügyi Minisztérium egyik vezetője a vendég. A telefonnál egy nyugdíjas tanárnő, aki elmondja, hogy két középiskolás lányával élnek havi hatvanezer forintból, nagyon szűkösen. Munkaalkalom azon a vidéken nincs, kiegészítő családi pótlékra nem jogosult, mert az egy személyre jutó jövedelmük meghaladja a nyugdíjminimumot, adókedvezményt nem kaphat, mert a nyugdíj után nem fizet adót. Tudomása szerint mintegy húszezren lehetnek az országban, akik hasonló cipőben járnak. (Később olvasom valamelyik párt választási kampányfüzetében, hogy száznyolcvanezernél is több olyan gyermek van, aki után a családtámogatási adókedvezményt azért nem tudják igénybe venni, vagy csak részben, mert a családban nyugdíjas is van.)

A fentiekben ismertetett hátrányos megkülönböztetés ügyében az Alkotmánybírósághoz fordultam, amely indítványomat befogadta és megkezdte a személyi jövedelemadót most szabályozó 1995. évi CXVII. törvény vizsgálatát. Indítványomban azt szorgalmaztam, hogy a törvény ismerje el adózott jövedelemnek a nyugdíjat. A nyugdíjak számított jövedelemadójának a meghatározása lehetővé tenné, hogy a nyugdíjasok is hozzájussanak az adóhoz kapcsolódó jogokhoz és kedvezményekhez. Természetesen türelemmel és a köteles tisztelettel várom az Alkotmánybíróság határozatát, de úgy gondolom, hogy – a felgyorsult kormányzati intézkedésekre is tekintettel –, nem haszontalan, ha a nyilvánosság előtt is felhívom a kormányzat és a nyugdíjas-társadalom figyelmét erre a súlyos és indokolatlan hátrányos megkülönböztetésre.

Osváth Lajos
közgazdász

HJM Creative Commons License 2001.12.22 0 0 93
RikiTikiTévi Creative Commons License 2001.10.01 0 0 92
Kedves Korovioff!

A méltányossági jogon igényelhető nyugdíjemelést az a volt dolgozó vehette/vehetné igénybe, akit 1990-től munkahelyéről a munkahely megszüntetése miatt vagy a munkaerők számának csökkentése miatt elbocsátottak, és utána életkora miatt nem tudott már elhelyezkedni. Sőt az iskolai végzettséget és szakmai gyakorlatot sem vették figyelembe, ha az illető munkaerő már elmúlt 40 éves. Mert mindenhol csak a 20-30 éveseket keresték. Az már senkinek nem jutott eszébe, hogy mi legyen azokkal, akik még nem érték el a nyugdíjkorhatárt, de munkahelyet már nem találnak.

Nos ezek a még igen tevékeny korban lévő emberek, mindegy, hogy férfiről vagy nőről van szó, lapátra lettek téve. Munkahely nincs, eddig volt munkahely – ha nem is sok – jövedelemmel, akkor most mit lehet csinálni? Ekkor nagyon sok kényszervállalkozás alakult, amikről mindenki tudhatja, hogy nagyobbrészt teljes anyagi csőddel végződtek.
Mire azok az emberek, akik éppen a rendszerváltozás valódi kárvallottjai, először az ún. munkanélküli jövelempótló támogatást vették igénybe, majd megpróbáltak előnyugdíjba menni és volt akiket leszázalékoltak. (Aki megkapta a leszázalékolást, az valóban meg is érdemelte, mert jó néhány éven keresztül kilincselhetett, munkaközvetítő-munkahely-orvos-... és kezdhette elölről).
A leszázalékoláskor természetesen az utolsó munkahelyi fizetését, a munkanélküli jövedelempótlék összegét vette figyelembe a TB.
Itt a ledolgozott évek száma már jóformán semmit nem számított, éppen úgy mint az iskolai végzettség.

Szóval ennek a méltányossági nyugdíjemelésnek a lehetőségét és az erre fordítható 300 milliót vette el a Fidesz, na meg az 1999-ben a nyugdíjemelésre fordítandó 52 milliárdot, azóta meg ugyanazt minden évben.

Így van az, hogy 34-35 éves munkaviszony után mindössze 25-26.000,- Ft-os nyugdíjak vannak megállapítva.

SZÉGYEN az EU-ba készülő FIDESZ részéről

RikiTikiTévi

Előzmény: Korovioff (89)
RikiTikiTévi Creative Commons License 2001.10.01 0 0 91
Igen.
Előzmény: HJM (90)
HJM Creative Commons License 2001.10.01 0 0 90
Hmm...
elég soká tartott kiszámolni ezt az összeget...
10 hópapig tartott?
;-))

De mire is vonatkozik ez az általad számított adat?

Ugyanis szeretett kormányod által is elismerten 300 millió Ft-t vettek el azoktól az idős emberektől akik erre rá vannak szorulva, mivel szolgálati idejük nem tett/tesz lehetővé számukra normális nyugdíjmegállapítást és emelést...

Ehhez a tényhez képest szerintem az 1 Ft/fő elvonás is sok!

Az évi 50 milliárd "lenyúlásáról" már nem is beszélve...
(+ a kamatok!, + az erre az elvont 50 milliárdra épülő elmaradt emelések!)

Előzmény: Korovioff (87)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!