Papp Viktor, a Szent Efrém első tenorja tavaly írt egy csodálatos művet Ukrán requiem címmel. Nehéz klasszikusabb műfajt elképzelni a gyászmisénél, ezen mégis érződik, hogy huszonegyedik századi alkotás. Érdekes, hogy a fiatalok mennyire erősek egyházi zenében. Az eucharisztikus kongresszus alkalmából az ugyancsak huszonéves Oláh Patrik Gergő írt lovári nyelvű misét.
De Justin Bieber-től Azahriah-ig tehetségek hosszú sora bizonyítja, hogy már egy ideje nincs szükség X-Faktor jellegű műsorokra tehetségkutatási céllal (a youtube-ra, tiktok-ra bárki felteheti a videóit, és ha jó, és ügyesen terjeszti, sikeres lehet), csak valóságshowként van értelmük, és úgy el is adják magukat... Ha valóban tehetségkutatónak szerkesztik, mint a régi The Voice műsort a TV2-n, az ma már nem megy annyira.
Szeretem a kortárs zenét. Sajnos nem nagyon tudom megjegyezni a szerzők nevét, de mindig örülök, ha akár élő koncerten, akár a Bartókon kortárs zeneszerző darabját adják. Karácsonykor volt nálunk templomi koncert, a legnagyobb sikert egy nagyon helyes, tehetséges csellista, Dénes Dorottya saját szerzeménye aratta.
A könnyű zene engem már egyátalán nem tud megszólítani. Ez annyira így van, hogy pl. nagyon szeretem a Szent Efrémet, de csak az egyházi zenei szerzeményeiket, a könnyű zene irányába tett kaldozásaik nem érdekelnek, nem is tetszenek.
Nincs olyan nap, hogy a szolnoki Aktív Rádió nem adna le több dalt is tőle. A mostanában legnépszerűbből én is csak azt értem, hogy hol magyarul, hol angolul énekel sorokat, de azt értem: "a Mariana árokban". Ráadásul ha éjjel hallom ezt, másnap mindig az motoszkál a fejemben! :-)
Egyébként tehetséges a srác, egyedi, de nem utánozhatatlan, mert pl. Manuelt már hallottam ilyen stílusban (és érthetetlenül) előadni. Egyébként másokat, "nagy előadókat" sem mindig lehet érteni.
Az Omega "Fekeete pillangó" dalát akkor értettem meg, amikor külön elolvastam a "zeneszövegen".
nagyon megörültem ennek a hozzászólásnak. Emlékeztem rá, hogy nemrég én is írtam róla, csak azt nem tudtam, hogy hol. Legnagyobb meglepetésemre a kedvenc kerékpárcsapatom rajongói topikjában, a tévézési szokásokról volt szó. :-)
és Madaras József, aki tolószékben tologatta Hernádit. Azt hiszem, akkor történt az az emlékezetes eset, amikor Hernádi nem taxival ment valahová, hanem kipróbálta a gyaloglást. Nem vált be, mert elütötték a zebrán.
A "Három az igazság"-ban hárman beszélgetnek. Egy szerkesztő, egy író, és egy történész.
Jegyzőkönyv mem készül a beszélgetésekről.
Hacsak titkosan nem.
A legutolsóban a Reformkorról volt szó, előtte meg Kaffka Margitról, aki harmincnyolc évesen halt meg a spanyolnáthában, a gyerekével együtt. 1947 és 1996 között gimnázium viselte a nevét, azután visszakeresztelték, mert a magyar jövő szempontjából fontosabb személy Árpád-házi Szent Margit, és ha már eredetileg úgy hívták...?
Bár népszerű tehetségkutató műsorban egyikük sem indult.
Nyilván itt rontották el... Nem tudták, mi a fontos.
Áru-e a kultúra, kérdezte Jancsó és Hernádi a Studió 80 induló adásában anno.
én sokkal jobban be tudom fogadni, amit olvasok,mint, amit hallok. Ezért nem szeretem a podcastot, ha egy ripoter nekem be akar mutatni valakit, vagy valamit, akkor írja le, én meg majd elovasom. Lehetőleg papíron. -) Pl. a lányom már on line fizet előre a National Geograficra, én a Rubicont járatom, de ragaszkodom a nyomtatott változathoz.
Nem akarom tukmálni (pláne hogy én sem néztem túl sokáig), de nem volt ám olyan rossz az :)
Mondjuk a beszélgetés nagyrésze abból állt, hogy egymást ugratták és így egy élénk baráti társaságban érezhette magát,aki hallgatta, ahol igyekeztek azért nem belterjeseknek lenni, érthetővé tenni a belsős vicceket is.
Mindig variáltak kicsit a vendégeken, így új arcokat is meg lehetett ismerni akikről személy szerint soha nem is hallottam. Példuál Marics Peti :) Nekem személy szerint ő ugyan semmit nem tett hozzá, de a kommentelők szabályosan követelték, ha kihagyott egy alkalmat... Kicsit modern Karinthy-Kosztolányi stb. társaság akartak lenni, mindig vigyorogva hallgattam őket. Az Istenes család vlogjai is hasonlóan szórakoztatóak voltak.Bence láthatóan szeretne saját lábra állni a szórakoztatóiparon belül, ezért voltak/vannak ezek a próbálkozások. Nem csak beszélgetés volt, pl. volt olyan podcast, hogy különböző stílusban énekelve improvizáltak.
Engem az érdekelne amúgy, hogy a Valmarból miért pont Valkuszt kérték fel? Lehet hogy csak azért mert női mentornak Tóth Andi lett, és így nem kérhették fel az exét. (Jobb a békesség alapon :D)
Nyilván Maricsnak szerződése van a TV2-vel , azért nem őt.
Nyilván érdekes, hogy ki került be a következő X-Faktor mentorai közé, de erről (az egyes mentorok odaillőségéről, meg az egymással való interakcióikról), és az egész műsorról (versenyzők, szerkesztők, adásmenetek stb.) igazán akkor lehet majd véleményt mondani, amikor elkezdődik, és mutatják a tévében.
Addig még van egy egész nyár.
Én mostanában a youtube-on reakció videókat nézek sokat, érdekes, amikor egy amerikai rapper először találkozik mondjuk a Pink Floyd zenéjével, de népszerű a Deep Purple, a Dire Straits (főleg az Alchemy live koncert), Chris Rea, és rengeteg előadó és együttes a hatvanas-hetvenes évekből, meg utána is, Shania Twain, Celine Dion, Barbra Streisand, az ABBA és sok más, ami egy mai huszonévesnek teljesen új élmény.
Nyilván ősztől majd lehet érdemben valamit mondani az új X-Faktorról is...
Erről lemaradtam, két műfaj van a médiában, amit nem szoktam fogyasztani, a podcast és Istenes Bence.
Amikor 2020-ban betegállományban voltam, minden héten meghallgattam Bősze Ádám Beethoven podcastját. Aztán vége lett az emlékévnek, visszamentem dolgozni, azóta se hallgattam podcastot, talán csak egy-egy Vas Blankásat és Valter Attilásat. Istenest, és az általa képviselt típust pedig soha.
ez egyébként a hetvenes években is így volt. Én akkor voltam tizenéves, nyilvánvaló, hogy mi azokat, akik hagyományos táncdalt adtak elő, avittnak, porosnak, régimódinak tartottuk. Pl tizenhatéves koromban engem Máté Péter nem tudott lenyűgözni, de Köves Miklós negyedórás dobszólója igen. Akik nem hallották élőben zenélni a Piramist, el nem tudják képzelni, hogy micsoda hangszeres tudás koncentrálódott ott egy helyen. Azok számára a Volna két életem és az Elmegyek között nincs különbség, pedig ott és akkor volt.
Tény, hogy a szórakoztató zene általános színvonala jóval magasabb volt a zenei streamingek elterjedése előtt, mint most.
Hááát... :) Az biztos, hogy Istenes podcastjaiban a Marics Peti volt talán a legnépszerűbb, a közönség általán "megkövetelt" vendég. Az, hogy pontosan miért volt olyan népszerű, nem tudom, mert volt hogy annyira másnapos volt, hogy szinte meg se szólalt, csak kornyadozott napszemüvegben...
szerintem az Omega két korszakát nem lehet összehasonlítani. A gyöngyhajú lány, a Trombitás Frédi még a hatvanas évek, a rock&roll korszak gyermekei. A hatvanas évek vége, hetvenes évek eleje a nyugati zenében óriási fordulatot hozott, előretört a progresszív- és a hardrock zene, az lett a fősodor. Bár hozzánk lassabban ért ide, azért csak széttépte az addigi formációkat, szétesett az Omega, az Illés és a Metro is. A tagjaiból létrejöttek az első magyar szupergroupok, az LGT, majd az ő további osztódásukból a Skorpió. Ezek a zenekarok már a progresszív- vagy a hardrock útján, új stílusban indultak tovább. Mind az Omega, mind az LGT teljesen más stílust képviselt, mint a szerzőik korábbi zenei világa. Úgyhogy a Trombitás Frédit nemcsak a Gammapolisszal nem lehet összehasonlítani, de az Ugye mi jó barátok vagyunkkal se. Más korszak, más ízlés.
Még egy dolog eszembe jutott a hetvenes évekből. Abban az időben erősek voltak a magyar-lengyel zenei kapcsolatok. Somló pl. feleségül vett egy lengyel lányt, pedig egy szót se tudott lengyelül. Ennek az emlékére került be "Varsóban elveszett a Somló" sor a Kicsi, a Nagy az Artúr és az Indiánba. Nekünk tatabányaiknak még inkább, a bányavállalatnak volt leányvállalata Lengyelországban. Hozták a lelkes apukák a kiküldetésből zsákszámra az SBB, és Czeslaw Niemen lemezt. Volt egy csehszlovák dzsessz-rock formáció, a Fermata, ami még talán ma is működik, nekik szintén minden lemezüket megvettük, voltak elszánt osztálytársaim, akik piros útlevéllel még a koncertjeikre is átjártak.
Az SBB még mindig zenél, aki érdeklődik a korszak iránt, mindenképpen hallgassa meg egy régi anyagukat, lenyűgöző virtuozitással játszottak.
Nagyon ajánlom a Fermata első lemezét is, egy erdei tájon vannak lefényképezve a tagok a címlapon. A címet sajnos nem tudom, de nagyon jól szólt.
Czeslaw Niemen számomra mindörökké a férfi énekes maradt, akinek egy szavát se értettem de minden érzését, gondolatát hallottam. A lengyelek még húsz évvel a halála után is félistenként tekintenek rá, én csak azt sajnálom, hogy élőben nem hallottam. Őt is nagyon ajánlom mindenkinek, hogy hallgassa meg egy két dalát.
A hetvenes végén nagyon elszánt LGT rajongó voltam. De szerettem az Omegát is, az első könnyűzenei lemez, amit megvettem, a Nem tudom a neved volt. Voltam Piramis koncerten, máig emlékszem rá, lenyűgöző volt az hangszeres és énekes virtuozitás, amivel játszottak
Zorán első lemezét is szerettem, amit az LGT-vel készített. Aztán a korszakkal együtt ez teljesen elmúlt. Azt szokták mondani, hogy az ember egy bizonyos kor után már nem tud új zenei irányzatokra rácsatlakozni, az utolsó formáció, akinek a koncertjén voltam, a Ghymes volt, huszonöt éve. Azóta csak jazz és komolyzenei koncerten voltam.
A beszélgetés hatására nosztalgikus hangulatba kerültem, előástam a youtube-rol azt az egy darab ötvenéves lemezt, amit most is nagyon szeretek, és bármikor szívesen meghallgatok. Syrius: Az ördög álarcos bálja. Hiába, a szokás hatalma, nem is klasszikus zene, nem is dzsessz, nem is rock, hanem alles in einem.
"és a ma már egyszerűbbnek számító szövegeket (akkor nem biztos hogy az volt) összetettebb szimfonikus hangszerelés és minőségi éneklés kompenzálta."
.
Na erre jó példa az I Will Be There, a dallama semmi különös, kicsit unalmas is, a szövege alig mond valamit, gyakorlatilag annyit tudok meg belőle, hogy - milyen meglepő - Mike Batt szerette az anyját. Viszont jól meg van hangszerelve, a zenekar is jól teszi a dolgát, az énekes is ugyanígy, de ez nekem csak éppen annyira kompenzál, hogy nagy ritkán meghallgatom, úgy évente, kétévente egyszer. Nem, nem ez Mike Batt legsikerültebb szerzeménye, de hangszerelni itt sem felejtett el, szóval védül is hallgatható... De mondom, a szöveg és a dallam... semmi különös.
De ott van példul a Márti dala az Anna & the Barbies-től... A nagy hájpolásától, hogy hú, milyen mély, milyen új, milyen igaz, egy időben a falra másztam... De jó, van, akinek ez a DAL, nagybetűvel, virágozzék minden virág, Én magamtól azt a dalt soha nem hallgattam még meg, csak néha szólt egy üzletben, vagy elindították egy rádiócsatornán a hírek után... De én inkább ötvenszer meghallgatom Palya Beától a Hívlak téged vagy a Szabadon dalát, mint egy ilyet.
Mert számomra értékesebb, jobb, eredetibb, nem közhelyes, szórakoztató, élvezhető stb.
A Dusán, Bródy, Demjén szövegek is valahogy értékesebbnek tűnnek, mint sok más...
Ott van Demjéntől a Sohase félj, hát az már valami, azt gondolom. És az se mai darab, 1977-es.
